A Házaspár elégedetten, bár a lakásfelújítás okozta stressztől még nem megszabadulva dőlt hátra a frissen telepített kanapéban. Teljes rendet még nem sikerült rakni ezért néhol festékfoltos volt a parketta, papírdobozok, miegymás, de összességében elmondható volt, hogy a harmadik brigád második nekirugaszkodásra végül egész tűrhetően gatyába rázta a lakást. Még jobb lett volna, ha a munkát teljesen be is fejezik, de sajnos közbejött egy kihagyhatatlan németországi munka, ahol az itthoni napi koszos húszezer forintos napidíjnál jóval többet tudtak keresni és a pénz az pénz, ezt meg kell értenünk.
– Azt a fél négyzetméter csempét majd én felrakom – szólt a Férfi.
– A konyhabútort is össze kell még szerelni és szivárog a mosogatótálca is ott a... aaa... - akadt el a Nő.
– Szifon drágám. Az a neve, hogy szifon! – segítette ki a Férfi.
A Nő sóhajtott egy mélyet és előrehejolt a borospohárért. Vörösbor. A Férfi kissé aggódva követte tekintetével hitvese mozdulatát, mert már a vadiúj, világos szőnyeg ki volt terítve, de a Nő nem borította fel óvatlanul a poharat, csak egy héttel később, de azt már nem írom meg, mert egy hét múlva nem fogok ráérni, ugyanis elvállaltam egy kis betonozást egy ismerősömnél.
– Fel ne borítsd a poharat, mert megőrülök! – röffentette a Férfi.
A Nő (életében nem először, de nem is utoljára) elmantrázott magában egy kurvanyádat, de kívülről ez egyáltalán nem látszott rajta. Tudta jól, ha hangosan tenné, nagyon is látszana rajta utólag a szeme alatt esetleg.
– Kéne oda a falra valami kép... – csicseregte békülékenyen.
– Mi a fasznak? A tévé fölé?
– Csak gondoltam, feldobná a szobát...
– Tudod te, mennyibe kerül egy NORMÁLIS kép?
A Nő tudta. Az IKEA-ban például gyönyörű vászonképeket lehet kapni bagóért és mégse gagyi plakát ugye, hanem vászonkép. A Nő azt is tudta, hogy vannak még más lehetőségek, mert az egyik kollegőjének a fia festőművész például.
– Szegény Dóriékat kirakták az albérletből. – sóhajtotta a Nő.
– Az az, amelyiknek az a buzi gyereke van?
– Nem buzi, művész.
– Ugyanaz...
– Gondoltam, most olcsón lehetne tőlük venni egy festményt. Nagyon jó képeket fest a gyerek. – próbálkozott a Nő.
Miközben a Nő ezt kimondta, maga is elcsodálkozott saját magán. Most megsajnálta a Dóriéket? Vagy esetleg felismerte a helyzetből fakadó lehetőséget, hogy most egy IGAZI festményt megvehetne IKEA áron? Vagy esetleg TÉNYLEG jó lenne egy kép a szobába, ha nem is épp a tévé fölé?
A Nő kicsit elszégyellte magát. Emberek nyomorognak, éheznek, ő meg fetményt akar vásárolni. Még akkor is luxus, ha ezzel segítene a munkatársán kicsit.
– Azért örülök, hogy végül rábeszéltél a masszázskádra. – törte meg a nem is olyan régóta tartó, de annál sűrűbb csendet a Férfi – Nem is volt olyan drága ahhoz képest, bár én jobb szeretek zuhanyozni!
– Aham... Végülis ha jól meggondolom, igazad van amúgy. Egy képet meg lehet unni seperc alatt! Hát ott az a kedvenc sorozatod a tévében és már azt is unjuk, pedig az mozgó!
– Naná! Persze valami családi fotókat azért kirakhatunk valahová, ha akarod.
A Nő megint elkalandozott. Eszébe jutott alkoholista apja, aki ismert ügyvéd volt hivatalból, civilben meg egy vadállat. Látta maga előtt fiatalon leépült anyját is, aki reggel két órát töltött sminkeléssel minden egyes nap, hogy emberek közé merjen menni, ha kilépett egyáltalán otthonról.
– Inkább hagyjuk! – szólt végül.
– Jó, ahogy akarod. Mi ez a sziszegés? A fürdőszoba felől jön.
Ahogy a férfi rosszat sejtve felemelkedett a kanapéról, regyegés-ropogás, majd hatalmas robaj hallatszott a fürdőszoba irányából. A sziszegő hang pedig irgalmatlan sistergéssé erősödve igazolta a Házaspár balsejtelmét, hogy a vízszerelő valóban nem lehetett képzett szakember és amellet józan sem egy pillanatra se, amíg náluk dolgozott. Ha most kérdeznénk őket, nem tudnák megmondani, hogy jutottak el öt másodperc alatt a fürdőszobába, hiszen akadályozta őket a vadonatúj ajtó, aminek beragadt a zárja. Vállal kellett betöri. Bejutva látták, hogy a falból vastag sugárban ömlk a víz, a szétázott falszakaszról pedig teljes egészében leomlott a csempe.
– A pppicsába! Hol kell ezt elzárni? Hívd a szerelőt, vagy valakit! – ordította a Férfi.
– A vízszerelő elment nyaralni két hétre. Esetleg a tűzoltókat... vagy vízoltókat... Istenem! Elsírom magam!
Na szóval ez így ment kb. fél órán keresztül, míg végül a gondnok elzárta a vizet központilag, ugyanis a lakásba elfelejtettek főcsapot szerelni. Az alsó lakó szarrá ázott, ő egy évvel ezelőtt újíttatta fel a lakást, de egy másik brigáddal, de az se volt jobb, úgyhogy megértette a helyzetet, de azért a kártésítésről természetesen nem mondott le. A Házaspárnak annyi szerencséje volt azért a történetben, hogy a helyreállítási munkák során (na, az egy külön sztori lehetne!) kiderült, hogy a villanyszerelő teljesen szakszerűtlenül kötötte be a jakuzzit, így bármikor agyoncsaphatta volna őket az áram, bár a férfi zuhanyozni jobban szeretett...
Képről ezek után végképp nem esett szó, nem maradt rá keret.
