SILENT - Dzsinn a konyhában

Dzsinn a konyhában
Fotó: Lantos p. István (Denhoda)
Szöveg: Lázár Zsófi

Vettünk egy új vízforralót, teához. Nem mintha nem lenne vagy öt eleve.

Van ugye a virágos. Zománc. Anyám öröksége. Kecsesen karcsú a kiöntője, madárcsőr alakú. A fogantyúja hattyúnyak. De a fedő, mint egy lábasé. Lecsúszik, kezünkre csap a forró gőz. Szóval nem vesszük le. Edényfogóval szorítjuk, míg folyik a víz a tealevelekre, percekig tart, míg vékony sugárban kiereszti a madárcsőr-kiöntő.

Van egy másik, a rozsdamentes acél, sípol, ha a víz felforr, de ha véletlenül főzés közben a tűzhelyen felejtjük, csúnyán telefröcsköli a szomszéd lángon fővő étel. Pörköltmorzsák, olajpatina, paníros ujjnyomok, korom. A bakelit fogantyút pedig nem tartják a csavarok. Fütyül, mire felforr a víz, de a fogantyú addigra oldalra hanyatlik, éget, nem lehet megfogni, és a szaga is rettentő.

A maradék háromról ne is beszéljünk.

Nem teázunk többé.

Kidobjuk mind az ötöt, lomtalanításkor.

Ügynököt sosem engedünk be. Valahogy ez mégis bejön, azt hittük, futár, és csomagot hoz.

Egy vízforralót hozott. Öntisztító, vízkőmentes, szennyeződés taszító, sípol, ha forr a víz, sőt plusz funkcióként a teát is elkészíti, ha nem érünk rá, bármilyet, és felismeri a gyógyfüveket is. Kész idő- és energiamegtakarítás.

Kell.

Menjünk aludni. Közben tegyünk fel egy teát. Állítsuk be narancsos rooibos-ra.

Eltelik jó sok idő, mire kimegyünk a konyhába. A narancsos teafilterek érintetlenül hevernek a pulton.

A teásedény azonban fényes, ragyog.

A víz elforrt belőle, de a gőz nem oszlott még el.

A csempén lebeg, és azt kérdi: mondd, mit kívánsz?

  

                                                                                                                                 /Lázár Zsófi/