Rejtőzködő

Ki érzi azt néha, hogy legszívesebben elbújna egy csendes zugban? Szerintem mindenki, de nagyon kevesen tesszük is meg. Főleg ritkán bújunk el egy fa odvába meditálni, egy kicsi védettséget élvezni. A képen egy nagyon kicsi emberalak éppen ezt teszi. Talán látja is, hogy mobillal lefotózom és gondol erről valamit. Talán megzavartam  talán nem. De ő nem mozdult.
Egyszer visszamegyek ehhez a fához a Ligetben és kipróbálom, milyen ott kuporogni. Talán eltűnik a város zaja is ott. Talán felszívódnak szorongásaim a fa koronájába és onnan már csak szűrve keveredik egybe a Dózsa György úti szmoggal. Vagy ehhez messzebb kéne utaznom. Térben előre, időben hátrafelé.
Általában éppen ilyen kicsinek érzem magam. Hordozom magammal a kis láthatatlan zugomat és próbálok mögötte valódi életet élni. Fejem fölött képzeletbeli lombok közt emlékmadarak csicsregnek, füttyögnek. Némelyik fészket is rak, fiókákat nevel és én próbálom felfogni, hogy honnan merítik ezek az apró lények a bátorságot az első repüléshez.