Oldalak

2018. október 8., hétfő

SILENT - Boszorkányfa


Először könnyű szellő borzolta a levegőtengert, lassan orkánná erősödött, tépte-cibálta a kőrisfa ágait. Az égen fények cikáztak, beezüstözték a felhők peremét.
Itt vannak megint.
Köröznek egy ideig, aztán leszállnak a tisztáson.
A lány, aki a kőrisfában lakott, tavaly ilyenkor ott repült velük.
Furcsa éj volt, boszorkányéj, csillogó pára szitált, vakító fénykört vont a tisztás köré.
A faluban senki sem akart boszorkány lenni.
Nem Istentől való dolog az.
A család, a gyerekek, unokák, megöregedni tisztességben.
Illának nem volt családja, csak az apja egyedül, aki özvegyen maradt.
Illának testvérei sem voltak, az apjával maradt, ápolta.
Semmi szórakozása nem volt.
Fosztotta a kukoricát, köpülte a vajat, ápolta a veteményest, nevelte a tyúkokat, teheneket, disznókat, kecskéket, vitte a vásárra a sajtot, a tojást, a gyümölcsöt, a zöldséget, a virágokat, ebből éltek, az apja meg ő.
Szabad idejében, délutánonként a ház előtti padon üldögélt, nézelődött, kötögetett, hímzett, oda-oda köszönt a szomszédoknak.
Míg arra jött egyszer Sára, a vörös hajú, a rosszéletű.
Mindenki tudta, hogy rosszéletű.
„Üldögélsz itt árván, az idő meg szalad.” - állt meg Illa előtt.
„Gyere velünk táncba, nem bánod meg.”
Illa megremegett, mindig is várt valami csodát titkon.
„A kőrisfánál várunk, pontban éjfélkor. Ne hallgass a szóbeszédre.”
Illa még üldögélt kicsit a padon, aztán felvette a legszebb ruháját. Egy kis táncmulatság, mi baj lehet abból, elég volt, hogy munka, mindig csak a munka.
Zúgott-morgott az erdő, mikor Illa odaért.
Táncoltak a boszorkák, rikoltoztak, seprűn lovagoltak, táncba vitték, megpörgették Illát, megreptették, aztán a nagy kőrisfa odújába vetették, varázsigéket mormoltak, s Illára fatörzs-ajtót bűvöltek.
Nem volt menekvés.
Kellett a boszorkányoknak az ártatlan.
Eltelt egy év. Ételt, italt vetettek neki egy hasadékon át.
A kőrisfa és Illa összebarátkoztak.
A kőrisfának sem tetszett ott a tisztáson.
Összebeszéltek Illával.
Jöjjenek, csak jöjjenek a banyák. Szárnyakat növesztünk mi együtt.
És elérkezett a boszorkányszombat.
Jöttek a banyák.
A kőrisfa és Illa vártak, míg ünnepelnek. Örüljenek csak.
Aztán a kőrisfa gyökerei lassan meglazultak. Kiterjesztette az ágait. Illa érezte, lassan felemelkednek, fel, fel, a levegőbe.
A boszorkányoknak nem volt már mit körbetáncolniuk.
A kőrisfa és Illa szálltak és szálltak
A banyák hitetlenkedve néztek utánuk.



/Lázár Zsófi/

Megjegyzés küldése