Oldalak

2018. május 22., kedd

SILENT – 1. Skycrossing

Lázár Zsófival izgalmas kísérletbe kezdtünk. Az elhatározás már nem mai gyerek, mivel jónéhány éve én kértem meg Zsófit, hogy írjon a fotóimhoz, de most jutott el arra a szintre, hogy spontán tettekké cseperedjen. A Facebookra feltöltött egyik minimál képem nagyon megtetszett Zsófinak. Úgy érezte, ehhez azonnal írnia kell valamit. Én azóta keresgélem azokat a képeimet, amikhez a maga egyéni, szürreális stílusával hozzá tud álmodni még a saját világából. Így született meg végül a SILENT sorozat. Remélem, nektek is megnyeri tetszéseteket!


Skycrossing
/Egy színésznő és egy időutazó viszontagságai a térben/
(regény)
részlet

Semmi kedve. Általában nincs semmi kedve.

Ugyanaz van mindig. Hazafelé tart. Döng és izzad a beton. A kabátja zsebében minden lépésre zizeg, csörög vagy surrog valami. A kulcsnak is ott kell lennie. Mindjárt hazaér. A kulcsot elő kell kotorni megint a kekszmorzsák, egy összegyűrt műanyag pohár, az MTV-s belépő, a hamisított sajtóigazolvány és egy tíz éve lejárt mozijegy közül. Miért töm mindent a zsebébe, emeli égnek a szemét.

Ó.

Zelda Zonk, a reménybeli némafilszínésznő a bárányfelhőbe ragadt.

Ez tisztán látszik innen alulról. 

Aznap délután nem volt semmi kedve. Általában nincs semmi kedve. Zelda Zonk-nak, úgy értem. Egzotikus hangzású legyen a művésznév. Ezt kérték. Nos, és a jelenet pedig, hogy berohan egy őrszobára, feldúltan, aláír egy papírt, majd boldogan kisétál, frissen szabadult udvarlójával a karján. Snitt.

Milyen szép szó: snitt.

Nos, kedves, leégett a díszlet, és nincs idő.

Idő, mosolygott ő a betonház tövében, mert mintha látott volna már ilyesmit.

Másik film van.

A script-es lányt ide. Zelda Zonk törölve, mi legyen a neve, nem kell név, maga statiszta, másik film, másik jelenet, ebbe az üvegtartályba feküdjön be legyen oly kedves, de rögtön. A sztárunk megbetegedett. De még a testdublőre is. Méregetik Zelda Zonkot. Arcra épp jó lesz. Be kell feküdnie egy üvegtartályba. De gyorsan.

Modern Hófehérke, vagy mi ez, magyarázzák. Koprodukció. És idő van.

Befelé. Mély levegő. Fájdalmas arc, jó, nagyon jó, mindjárt vége! Fények fel! Csapó! És forog!

Odalent az átizzott betonházra hullani kezdett az eső. A felhők odafent cseppfolyóssá váltak, a levegőben összegyűlt elektromosság az ablakoknak feszült, az üvegcserepek a járdára hullottak, de akkor ő már a liftben utazott felfelé.

A kilencedik emeleten már várták.
– A mesét! A végét mondd még el. Amikor Hófehérke majdnem meghal, de érte jön a királyfi.
– Minek mondjam el, úgyis tudod.
Úgyis tudod, hogy csak mese, de ezt csak magának mondta, közben a zsebében matatott, kinézett az ablakon és az eget kémlelte.
Lázár Zsófi

Nincsenek megjegyzések: