A fény elillan számunkra felfoghatatlan sebességgel. Minden fotó egy fénycsapda. Ha ennek a fénycsapdának a technikája analóg, tehát film őrzi a képi információt, akkor 25 év alatt meglehetősen érdekes és misztikus az idő roncsoló hatása, ugyanakkor bámulatos, hogy a környezetre elég érzékeny színes negatív is képes ennyi idő alatt még emlékezni arra a fényre, ami évtizedekkel korábban megváltoztatta az ezüsthaloidok szerkezetét és az ahhoz kapcsolódó színes globulák állapotát.
 |
Valahol Erdélyben, robogó autóból fotózva 199?
|
Ezek a képek majdnem fél életemen át kísértek utamon. Életemben eddig majdnem harmincszor költöztem. Ezek utaztak velem együtt megbújva, hűségesen várva a pillanatot, amikor láthatóvá varázsolja őket a vegyszer. Most karácsonyra megleptem magam azzal, hogy beadtam néhány színes negatívokat előhívatni. Ötből kettő van, amin nagyon halványan, fátyolosan valami képféle dereng. Ezeken a negatívokon nem csupán az látszik, amit én meg szerettem volna örökíteni, hanem azok a történetek is, amikre már talán nem is emlékszem. Ott fagyoskodtak velem az ürömi kisházban télen, költöztek velem aztán nyirkos dobozban be a városba, aztán egy másik, majd megint és megint másik lakásba télen, vagy nyáron, hidegben-melegben stb. És mindez LÁTSZIK.
 |
| Életemben először jártam Erdélyben. Ez egy fafeldolgozó üzem. |
Az eredetileg színes negatív gyakorlatilag monokrómmá vált. Ez a lehetetlen és korrigálhatatlan zöld tónus persze érdekes, de végül rá kellett jönnöm, hogy nincs értelme a további kísérletezéseknek, nem faggatom a filmet tovább a színek felől, hisz általában amúgy is fekete-fehérben gondolkodom.
 |
| Ezt a fotót nem én készítettem, hiszen ott ülök a bakon! Egy pillanat, amiről régen megfeledkeztem, de most látva kristálytisztán emlékszem a jelenetre. |
A következő képek tehát többnyire fekete-fehérek lesznek és előre szólok, hogy esetleges olvasóim számára teljesen érdektelenek. Hacsak nem képes velem visszautazni huszonvalahány évet.
 |
| Az érzékeny ezüst éppen arra emlékezett, amire én is. Egy régi jó barátom kezeinek vonalára és jellegzetes fejtartására. Ő azt mondja, hogy szerinte éppen Jula lányomat tartja a kezében, akit nagyon szeretett cipelni, babusgatni annak idején. Ez a kép tehát 1993-as lehet. |
Ahogy ezen a képen is az maradt meg láthatóan Móniból, amire én is nagyon emlékszem, az talán nem véletlen. A keze és az enyémhez kicsit hasonló orra. A film TUDJA, mire KELL emlékezni. Persze be is csaphat. Lehet önkényes trükk részéről, hogy én valamit pontos emléknek véljek, holott az nem is úgy volt.
A fenti képpel kapcsolatban pl. semmire sem emlékszem, pedig amikor majd a képen szereplő lányaim egyike, vagy volt feleségem meglátja, biztosan emlékezni fog. Ezt a képet tehát LÁTOM ugyan, de NEM HÍVÓDIK ELŐ BENNEM. Valahol ott kóvályognak az emlékmorzsák a fejemben, de ki tudja, hogy segítséggel mennyire roncsolt képi információk jönnek majd elő! Vannak tehát emlékek, amik színüket és tónusaikat vesztve kerülnek ugyan elő, de éppen ezért a LÉNYEGET tartalmazzák, amennyiben van lényeg.
 |
| Színes ugyan, de hát MILYEN SZÍNEK EZEK? 1999 lehet kb. |
Gondolom, voltak álmaim, amiket ilyen színekben láttam. Ha én nem, hát más az övéit. Abban is biztos vagyok, hogy sok-sok ún. művészfotó létezik, hol ilyen fojtott színekkel operál az alkotó. Ezt azonban nem én alkottam, hanem egyenesen az IDŐ! Létre jött egy kép, mely végtelenül személyes, de idegen szemmel úgy tűnhet, hogy manipulált, hatásvadász trükkel van eltorzítva színvilág. Nem. Ez egy SIMA családi kép! Csak éppen várt úgy húsz évet, hogy láthatóvá legyen.
 |
Már legkisebb harmadik lányom is nagyobb, mint Julika és Piró volt akkor, amikor ezen a fotón elindultak egy kacskaringós úton. Most már rég önállóak természetesen.
|
Olyan képek ezek, amiket frissen előhívva jól elraktam volna egy fiók mélyére, ahonnan talán sosem kerülte volna elő, mert a friss emlék nem emlék, más üzenetük pedig ezeknek a képeknek nincs, mint annyi, hogy múlik az idő. Közhely, amiben az az idegesítő, hogy igaz, bár vannak tudományos elméletek, melyek cáfolják az idő múlását. Lehet, hogy az idő valójában áll. Nem csinál semmit, csak egy origó, amihez mi tetteinkkel, szavainkkal és szemlélődésünkkel igazodunk. Űr, amihez az ember folyamatosan próbál tartalmat tölteni, csak hát az űr az attól űr, hogy megtölthetetlen. Elnyel minden történetet, gondolatot, szándékot, MINDENT.
