Oldalak

2018. június 2., szombat

SILENT - ANCSIKA

Fotó: Lantos p. István (Denhoda)
Szöveg: Lázár Zsófi


Árvaházi vagyok, lelenc. Nem ismerem a szüleim, s nem tudok róluk semmit.

Szép és engedelmes kislány vagyok. Örökbe fogadnának. Hosszas procedúra. Egy házaspár végül elvihet hétvégékre. Míg meg nem unnak. Aztán jön egy másik pár.

Tizenhat éves koromra száz rokonom is akad.

Lézengek köztük.

Angelika prefektusnő a kitett gyermekeknek szánt kőbölcsőben lelt rám. Üzenetet nem tűztek rám. Neve, született itt és ekkor? Semmi.
Angelika a karjában visz, a temetőkertbe téved, s egy sírkőn ezt olvassa: Ancsika, élt 1 évet.

Így lettem Ancsika.

Harminc év eltelik. 

Pakolom ki a gardróbot, a sokadik költözésnél. Fejemre hull egy kép.

Ó, az egyik nevelőanyám. Özvegy. A nevére nem emlékszem. Meg az öccse, Jancsi bácsi. Egyikük sincs már köztünk.
Lekvárt főzünk a szabadban. Két barackfánk is van, párban szeretnek lenni.
Húsz kiló termett rajtuk az idén.

Ancsika.
Kimostál, ügyes, jó leány vagy. Teregess ki. A barackot leszedtük, forró víz rá, a dézsába. Mikor kicsit meghűl, lehéjazod, kimagvalod, a húsdarálón letekered, a nagy lyukún. Fele annyi cukor megy rá, mint amennyit a gyümölcs nyom. Szalicilt vagy mit nem teszünk rá. Ott egye meg a rosseb a sok tartósítószert, meg azt is aki kitalálta.
Egy éjen át áll, a nagy konyharuhával takard le. Ami öreganyámtól maradt, a többi lószart se ér.
Hajnalra leszárad a ruha is. Amíg vasalsz, meg behajtogatsz, egyet-kettőt kavarsz a lekváron. Érted?

Értem. Nagy dolog ez. A másik nevelőszülőmnél, a mostohatestvéreimmel csak néztük, a szomszéd gyerekek lekváros kenyérrel tömik magukat a lugasban. Nálunk csak zsír és fűszerpaprika. Mi erre megkentük a kenyerünket zsírral, rá a paprika, összekutyultuk. Sétálgattunk fel-alá a kerítés mellett, mi is lekváros kenyeret eszünk, ide süssetek!

Reggel már főzzük is a lekvárt.
Egye fene, egy kis citromsav mehet bele, de csak a végén. Keverd, anyám, mert leég. A dunsztosüvegeket kiforraltad? Helyes. Először egy kanálnyi bele, meg ne repedjen az üveg. Aztán merjed tele. Celofán rá. És befőttes gumi. Aki szerint nem kell rá celofán, meg befőttesőgumi, az nem látott még házi lekvárt.
Igenis, Jancsi bácsi. Nos. Újságpapírba csavarjuk, egyenként, aztán be a fotelbe, rá a dunnát, a takarót. Egy hétig hozzá ne nyúljál.

Ancsika, rebbenő madár, érti, viszi a kertbe a második adag mosást, a szabad levegőn száradt ruhának párja nincs.

                                                                                                                                 /Lázár Zsófi/

Nincsenek megjegyzések: