Oldalak

2010. október 25., hétfő

Szentkirályi utca 6.

Egyik kedvenc házamat már két éve szerettem volna őszi, tüzes színekben lefotózni. Most kivételesen nem csúsztam le az alkalomról. Igaz, hogy hosszas, elmélyült munkára most sem volt időm. Itt délelőtt kell fotózni, én meg délután értem csak oda. Talán még lesz kis időm a napokban. De a lényeget láthatjátok. Ha már körfolyosó, akkor legyen ilyen!




2010. október 11., hétfő

Szabadság híd





 
Ha tehetem, mindig gyalog, vagy bringával teszek meg egy-egy utat a városban. Szombaton a Bartók Béla útra kellett mennem, persze, hogy gyalog mentem át a hídon. Közben kattintgattam, készültem arra lélekben, hogy egyszer majd feljutok (fotózni, nem ugrani) a Szabadság híd tetejére. Révész Tamás ugyan már megtette, de hát jártam én már olyan tetőn is, ahol ő szintén fotózott a Szabadság téren (http://www.revesz.net/budapest3.html#).

Amikor átértem, elkövettem azt a hibát, amit egy fotós sose tegyen: elraktam a gépet a táskába. Éppen e művelet közben felpillantva vettem észre egy apukát, aki gördeszkával süvített el mellettem. Ebben semmi érdekes nem lenne, de hát nem véletlenül említettem apukát. Hasán egy három év körüli fiúcskát tartott a karjában és így gördeszkázott. Ez így már viszonylag ritka dolog. Lekéstem. A fotós szerencse azzal próbált kárpótolni, hogy később utamba kerített egy bácsit, aki úgy etette a galambokat, hogy megrágta a kenyeret és  azt kiköpte a madarak elé a járdára. Na jó, ez se rossz téma. De egyetlen képet tudtam csak csinálni, mert elfogyott épp a kenyér. Pedig erről inkább közeli lett volna jó. Vagy inkább semmilyen. Hozzá kell szoknotok, hogy ide selejt képeket is felrakok.
Ezt követően egy félresikerült és fölösleges fotózás után hazasiettem, de a hídon átkelésről nem mondtam le. Bosszús voltam, nem volt jó napom. 





Önmagam vigasztalására még készítettem néhány ellenfényes képet erről a gyönyörű hídról. És ki jön velem szembe? A gördeszkás apuka! Ezúttal időm is volt, reflexeim is voltak (több is :) és még az is megtörtént, hogy a gördeszkás apuka mellé besorolt egy görköris ikerpár. Kánaán! 
Egyre inkább vonzódom az ilyen csendes tartalmú képekhez. Irtózom például a rendkívüli események, vagy katasztrófák fotózásától. Nem mentem el Kolontárra fotózni és nem érdekelt az sem, hogy Ozzy a Váci utcában flangált. Kolontáron sok jó fotós járt és épp eleget megmutattak abból, amit egyébként valóban nem lehetett volna elképzelni. A sztárok meg hidegen hagynak, akár jó, amit csinálnak, akár nem. Addig jó, amíg maradhatok a hétköznapi témáknál.

2010. szeptember 15., szerda

Szivárvány

Végre valahogy összejött, hogy húsz év után újra látni lehet a fotóimat a Váci utcában. Igaz, most nem én árulom őket és ezek csupán digitnyomatok (nagyon szép papíron, jó minőségben). Próbáltam olyan képeket válogatni, amik között színesek, vidámak is vannak. Nem volt könnyű. Ez ez egyik giccsbe hajló kép. Szerintem az elsők között ezt viszik el... ha vásárolnak egyáltalán. Meglátjuk.

2010. szeptember 13., hétfő

Találkoztam-e a Sátánnal?

Ma, képeim árusítása végefelé egy fura figurára lettem figyelmes az asztalom előtt. Hamar kiderült, hogy a fiatalembernek valami általam ismeretlen elmebetegsége van. Sikertelenül és erőtlenül próbáltam lerázni kedvesen, megértően. Ő maradt és sikerrel riasztotta el potenciális vevőimet, akik pedig éppen legégetőbb anyagi problémáimat oldhatták volna meg. Aztán az illető ráakaszkodott egy kedves lányra, aki vesztére odajött hozzám. A lány elindult dolgára, a fickó utána. Aggodalmas megkönnyebbülés...
A megkönnyebbülés sóhaja még ki sem ürült mellkasomból, amikor a szerencsétlen alak újból megjelent a látóteremben. Én lehúzódtam a pult mögé, közben megjött Attila, hogy pakoljunk, húzzunk. Én előbb elszaladtam elintézni valamit és mire visszaértem, ott állt a figura megint. És az igazán kellemetlen beszélgetés csak most indult. Mindenáron el akarta hitetni velem, hogy venni akar tőlem egy képet, de állandóan olyanokat kérdezett, hogy "Ez mitől szép?, miért jó ez a kép?..." Nem lehet ilyenre válaszolni. Aztán megakadt tekintete ezen a szorongást keltő, lidérces fotómon. 
– Ezt ön csinálta?
– A fotót igen. Ezt így találtam.
– Nem félt?
Ledöbbentem, mert eszembe jutott a hatás, amikor ezt megláttam egy elhagyatott épületben alkonyatkor. Se világítás, se semmi. A képen úgy tűnik, van fény sok, de valójában félhomály volt. Féltem.
– Nem féltem. A látvány félelmetes volt, de az épület gyönyörű - válaszoltam.
– Ön bátor?
– Nem hiszem, de nem vagyok beszari sem.
– Találkozott már a Sátánnal?
Kezdtem mégis beszari lenni. Most meg lidérces félálmaim jutottak eszembe, amikről azóta sem tudom, miféle lényeknek voltak köszönhetőek?
– Nem tudom, voltak rémálmaim...
– Nem a kérdésemre válaszolt! - Vetette közbe meglepő határozottsággal.
Én néztem ezt az embert, aki kezében gyűrögette a képemet és ki is akarta fizetni, de át is akart verni. El is akart szaladni, de nem is. Erőszakos volt, de ne agresszív. Ostoba is és kérlelhetetlenül logikus is egyszerre. Most már biztos, hogy nem találkoztam a Sátánnal, de a jelenlétét többször éreztem már. Ma is. Még annyi, hogy ez a kép egy könyv borítóján már megjelent, aminek Pedofiliák a címe. Az eredeti negatív eltűnt, egy nagyítást szkenneltem be. Lehet, hogy el kéne tüntetnem a környezetemből ezt a fotót. De nem! Ez egy jó kép azért is!

2010. szeptember 7., kedd

Budai Várbazár

Hétfőn bejuthattam a volt Ifiparkba, amit nemrég kívülről fotózgattam. A látvány, ami fogadott, olyan tömény volt, hogy a most látható képeket még inkább csak vázlatnak tekinteném, bár van néhány kép, amit sokkal jobb beállítással nemigen tudok megcsinálni. Igen nagy kedvem lenne hosszasan regélni, de rengeteg dolgom van és voltam már jobban is életemben, úgyhogy most inkább szinte csak képek lesznek. Mivel viszonylag sok képet választottam ki, készítettem egy kis galériát. Ha ráklikkelsz a fotóra, bejön a galéria.


No, lett közben egy kis időm, mert hamarabb végeztem valamivel, mint az a valami énvelem. Ahogy a galériát végigfutom, elfog az az örvénylő érzés, amit a tárgyak misztikus elrendeződésének mélyebb tanulmányozása okoz nálam. Kétféle módon kerülhet egy tárgy oda, ahol látjuk: Vagy élőlény helyezte oda, vagy valami természeti erő, mint a szél, vagy egy földrengés, vagy egy lassan növekvő gyökér, mint itt az egyik kőoszlopot. Ezek a hirtelen, vagy lassú mozgások történetek egyben, titkok. Az itt omladozó, lerobbanó épületek, kőkorlátok látványára számítottam, ezért nem voltak rám akkora hatással, mint az alanti kép. 

Erre nem számítottam. Az egyik fő épület (a néhai színpad mögötti) szuterén, vagy inkább pinceszintje lakott lehetett nemrég. Az ablak előtt áll ez a vas asztalka a madáretetővel. Mindez három méterrel  a lábamtól lefelé. Döbbenetes hangulat. Legközelebb valahogy lemászok, ha belegebedek, akkor is.

2010. szeptember 4., szombat

Budai Ifipark

A Várbazár sor nekem szokatlan kifejezés. Én úgy tanultam, ez az IFIPARK. Kértem engedélyt jövő hétre fotózni, de nem álltam ki, hogy legalább kívülről ne csináljak addig is néhány vázlatot. Úgy látom, az őszi fények igen jót fognak tenni ennek az építménynek, csak éppen nem lehet ottmaradni alkonyatig. Meglátjuk pár nap múlva, mit lehet kezdeni a dologgal. Annyit láttam kívülről, hogy már undorító homokbuckák csúfítják a burkolatot. Kicsit olyan, mintha már építkeznének.



Jönnek a frontok, nincs erőm írni. "Kérem, kapcsolja ki!"

2010. augusztus 26., csütörtök

Mindszent - a komp


Mindszenten három gyerekkori barátom volt és ebből kettőt Balogh Ferkónak hívták. A harmadik Berki Sándor, aki azóta Dr. Berki Sándor (róla fontos infó itt: http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2009/2/berki.htm) Az első és legidősebb Fecó nagymamám közvetlen szomszédja volt. Az apja hatalmas darab ember volt. Mindig ő jött disznóvágáskor felborítani a disznót. Nos, az I. Balogh Fecó lassan eltűnt az életemből, mivel idősebb volt nálam és akkoriban még a gyerekek hamarabb kezdtek el dolgozni. Én magam is sokat segítettem nagyinak kapálni, öntözni, bár sosem várta el.

A II. Balogh Fecó az egyszerűség kedvéért szintén közvetlen szomszéd volt, csak balfelől. Ők 7-8 éves koromban költöztek be Mindszentre Ányásról, ami tanya volt. II. Fecó rendkívül félénk, zárkózott gyerek volt, de vele játszottam mégis legtöbbet. Ővele bringáztunk ki mindig kalandkeresőn a Nagyréhez. Kacsáztunk, bámultuk a vizet. Ő mostanra kissé elment egy irányba, amivel én nem tudtam mit kezdeni, amikor néhány éve találkoztunk. Furcsa könyveket mutogatott a Magyarságról, ami még mindig nem baj, ha az ember mást is olvas és meg is érti azt a mást is. Berki Sanyi fantasztikus emberke volt és még fantasztikusabb felnőtt lett. Állandóan barkácsolt gőzmotort, repülőgépmodellt és MINDENT. Rengeteg játéka volt, mivel azon túl, hogy jómódúak voltak, figyeltek is arra, hogy mire költik a pénzt. Ők pont szemben laktak. Ő volt az egyetlen, akivel nem verekedtem. Berki Sándor barátom ma híres és elismert orvos Szentesen és nevét ismerik a világ minden táján.
Hogy a kompról is beszéljek kicsit. Lehet, hogy magamat ismétlem, de az még mindig jobb, mintha másokat ismételnék és a poén megér annyit. A mindszenti révészt jó néhány évig Halál Gábornak hívták. Később is, csak akkor már nem ő volt a révész. Megváltod a kompra a jegyet és kezedbe nyomják a cédulát, hogy Halál Gábor - révész. Anyám mesélte, hogy amikor nagyiék a tanyáról beköltöztek a faluba, akkor két-három éves lehettem és valamiért engem is cipeltek magukkal szüleim a nagy eseményre. A Lantos családra jellemző módon a költözködés időpontját télen, áradás idejére tűzték ki, amikor a komp helyett csak egy nagy ladik közlekedett, ami úgy meg volt pakolva emberekkel, biciklikkel és batyukkal, mint ahogy azt manapság a Távol-keleti dzsunkákon láthatjuk. Nos, akkor mi ott majdnem elsüllyedtünk és én még ma is emlékszem, hogy milyen közel volt hozzám a fagyos, örvénylő Tisza vize... de sokat tudnék még írni :)






Mindszent - az ártéri nyaralók

Emlékszem évtizedek múltán is ezekre a bozontos, göcsörtös fákra. A nyaralók legtöbbje még nem állt gyerekkoromban, de már akkor elkeztdek kinőni a földből a cölöpre épített vityillók az ártéri veteményesek tövében. Aztán az évek múlásával a földek elgazosodtak gazda híján, viszont a hétvégi házak megszaporodtak. A sűrű fűz és akácerdőben kitaposott ösvények elvadultak, ma már járhatatlanok, de szellemképük még látható. Nem volt annyi időm, hogy a sűrűbe vessem magam és ott készítsek képeket, de ezt be fogom pótolni. Most olyan képeket láthattok, amiket az út mentéről, vagy a töltésről is el lehet készíteni.


Emma, Juli és Piró a töltésen, ahol több száz kilométert bringáztam és szaladgáltam kiskoromban nyaranta.






Fák a strandhoz vezető út mentén. Némyelyik személyes ismerősöm.








Néhány jellegzetes kép a gátoldalról és a "vígkend" házakról.






Ezekre a göcsörtökre is pontosan emlékszem. Talán ezek miatt a fák miatt alakult ki bennem a bonyolult látványok iránti vonzalom. :) Számomra a geometriai szabályos formák unalmasak és élettelenek. Az is igaz, hogy az életemet is sikerült mindig megbonyolítanom, de nem biztos, hogy ilyen vonző látvány lenne számomra, ha képpé konvertálnám a múltamat. 



2010. augusztus 25., szerda

Mindszent - a városka II.

Még néhány kép Mindszentről, hisz sosem elég. Néhány mondattal próbálom illusztrálni, hogy elfogultságomon túl is miért szeretem ezt a városkát.


A szegényesebb porta nem gyakori látvány, csak én inkább ezeket fotóztam. A házak közül sok az új, vagy szépen felújított. Érdekes módon egyiknél sem érzem azt, hogy idegen épület lenne, mert illeszkedik a környezethez. Itt az emberek valahogy képesek megbecsülni a hagyományokat.






Gyönyürű házakat emészt az idő...




...de sokat sikerül megmenteni is.




A Városháza, az iskola, az óvoda és a bölcsöde is a platánsorral szegélyeszett főúton található. Ahol nem platánsor, ott geszetenye, akác, vagy gyümölcsfa! Apám is ebbe az iskolába járt majdnem hetven évvel ezelőtt.


A "szivárványos ablak" a Bene utcában, amit minden egyes alkalommal némi szorongással látogatok meg, de mindig érintetlen. Itt nem törik be az ablakokat, nem fújják le festékkel a házak falait. Aki Mindszenten lakik, az valóban magáénak érzi a környezetét és vigyáz rá. Itt valóban másképp gondolkodnak az emberek. Bementem a könyvtárba régi képeslapokért és teljes meglepődésemre a legnagyobb kánikulában is szatyrokkal hozták a gyerekek vissza a kiolvasott könyveket. Egyébként én is a mindszenti könyvtárban jutottam hozzá jónéhány jobb könyvhöz gyerekkoromban. Az élet vasárnapja pl.

Holnap megnézzük az ártéri nyaralókat :)