Oldalak

2010. január 5., kedd

Szódás helyett


Nem voltam végül szikvíz üzemet fotózni, mert ahhoz azért tényleg fény kell, akárhogy is nézzük. Helyette böngésztem a régi szkennelt képeim között és találtam egy legalább annyira kihalófélben lévő mesterségről egy rozzant fotót. A medvetáncoltatóval Bulgáriában volt szerencsém találkozni. Már '86-ban sem nagyon hittem a szememnek, amikor ez a páros megjelent. Az attrakció értékét talán úgy tudnám leginkább érzékeltetni, ha elmondom, hogy a fickó úgy muzsikált, ahogy a medve a képen "táncol". Nem is tudom, melyik volt statikusabb látvány: a medvetáncoltató a medvéjével, vagy a mi baráti társaságunk? Vártuk, hogy kezdődjön a produkció, míg ők várták a produkcióért járó honoráriumot. Patthelyzet volt, mely azóta sem oldódott fel. Illetve talán azzal, hogy ez a maci azóta egész biztosan kimúlt.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Én ezt a képet már láttam... Tudom is már hol! ÉS elég sok ember így van ezzel. A Madáretetőben van benne:) Akkor lehet azt mondani, hogy ez a legismertebb képed? Hisz, ha úgyvan akár ennek a képnek is kösznhette a könyv a sikerét. Mitöbb erre érdemes fogni az egészet!

Lantos p. István írta...

Ajjaj...