Oldalak

2010. január 11., hétfő

Szennylap

Ennek a képnek története van. Nem olyan, mint amit vártok. Még a Csodaceruza hajnalán (amikor Csilla Csillaghegyen, a Banán klubban próbálta felhívni az emberiség figyelmét a gyermekirodalom jelentőségére) elmentünk Tóth Krisztináért autóval, mivel ő volt azon a vasárnapon éppen a vendég. Nekem különösen szokatlan időpontban, korán reggel autókáztunk. Igazából még fel sem voltam ébredve, hiszen az első öt kávé még meg sem volt. Éppenhogy kikanyarodtunk Kriszta lakása elől, amikor egyszercsak megkérdezte:
– Láttad?
– Mit?
– Egy fickó a kukában áll és újságot olvas. - válaszolta olyan hangon, mint aki számára ez megszokott látvány. Az is volt, mint kiderült.

Attila kérésemre visszatolatott és tényleg! Szerencsére volt nálam egy digitkgép. Olyan, amilyen, de volt objektívje, meg mindene. Azóta is szégyellem magam, hogy elmentem volna egy ilyen téma mellett. És persze rohantunk, úgyhogy hevenyészett, elkapkodott képet tudtam csak készíteni. De hát nem is a kompozíciós attrakció a lényeg egy ilyen esetben. Hát ezért is mondtam Kiss Ottó blogján a napokban, hogy jó lenne, ha ő is, meg Tóth Krisztina is fotózna. De így is jó, hogy írnak :) Nagyon jó!

3 megjegyzés:

Kiss Ottó írta...

Jó kis kép ez - és a gép se volt rossz (egy Minolta Dimage 7-es, a digitális hőskor, ha nem tévedek:))

ajsa írta...

Nekem már tavaly is nagyon tetszett (09.05.18.). :)))

Lantos p. István írta...

Jaj! Ezt a képet már felnyomtam régebben! Bocs!