2010. június 29., kedd

Panoráma

Lehetetlen megunni ezt a tetőt. Amíg lehet, vissza-vissza térek. Legutóbb még szivárványt is kaptam. Igaz, nem tudtam megállni, ha színes, akkor belenyúlok.

Tekercselő műhely - elfelejtett filmkockák

Előhívtam ugyebár néhány filmet. A filmek előhívása összehasonlíthatatlanul izgalmasabb esemény, mint kártyáról a gépbe másolni a fotókat, mert mindig előkerül valamilyen elfelejtett képsorozat. Így történt ez most is. Talán még emlékeztek a tekercselő üzemben készült sorozatra. Ott nálam volt a filmes gépem is, de ez idővel kiment a fejemből és most nagy örömmel láttam, hogy van még a műhelyről fotóm filmen is. Ezeket töltöm fel, hasonlítsátok össze a digit anyaggal. Ezúttal nem elégefetlenkedek a digitális verzióval sem, de azért a tónusgazdagság, az páratlan a filmen már megint.









2010. június 28., hétfő

Kazinczy filmes verzió

No, gyors voltam és türelmetlen. Nem beszélek sokat, mert szétrobban a fejem, úgy fáj. Jaaaaaaaaaaj, de fáj a fejem, nem tudok még gépelni sem, annyira hasogat! Ennyire legutóbb a Don kanyarban fájt a fejem nekem. Istenem, annyira fáj a fejem, hogy már moccanni sem tudok. Húúúúúúúúúúú, a rohadt életbe, mindjárt kiserken az agyam a hajszálak végén. Jajajajajjjj! Ne fájjon már a fejem. De hát fáj... de még hogy!








2010. június 27., vasárnap

Kazinczy utca

Ma a Gozsdu udvarban árultam a képeimet. Egyet vettek, ennyit ér a tevékenységem ebben a világban. Nem tudok jókedvű bejegyzést produkálni. Egy órát aludtam mindössze és úgy indultam el a semmiért. Illetve nem teljesen a semmiért, mert bejutottam egy házba a Kazinczy utcában, amit már régebben kinéztem megamnak. Először filmre fotóztam és azokat is meg fogom mutatni, mert azt hiszem, (ill. tudom) hogy azok sokkal jobbak lettek, mint amiket most láthattok, amiket Juli lányom által utánam hozott digitgéppel készítettem később.




Filmen (még ma előhívom a filmet) látható lesz néhány lakó is, amitől sokkal életszerűbb a környezet. Amikor ezek készültek, éppen ment Német-Angol meccs, úgyhogy kinézett ugyan valaki, meg ki is szólt, hogy már megint fotózok, de amúgy üres volt az udvar. 






Mivel ez egy műemlék, nagyon kíváncsi leszek az épület további sorsára... hm... a magaméra is, pedig nem is vagyok műemlék. Csak rom, időnként. Node félre panasz, félre bú, örülj, hogy nincs háború. Huhhh, baromira elegem lehet. 

2010. június 24., csütörtök

Megtanultam repülni végre

Két kísérleti kép kutyafuttában. Amíg készül az új sorozat, töltök fel a "melléktermékekből". Keresem az olyan nézőpontokat, amik nem általánosak, de nem feltűnően más, mint a megszokottak. Felmászok, lemászok, amíg meg nem vénülök annyira, hogy botnak kell használnom a fotósállványomat. Ezek a képek meglehetősen kényelmetlen szögből készültek, még kísérleteznem kell, míg igazán jól sikerülnek. A sok autó is... háááát... nem úszom meg a hajnalban kelést, úgy látom.

2010. június 20., vasárnap

Tükör


Ez az ember éppen átlépi a hipertér köszöbét. Bevásárolni volt, vagy az ELMŰ-ben, vagy egy munkát beszélt meg. Talán épp a férjét csalta meg, vagy őt csalják, de még nem is sejti, hogy milyen hihetetlen sebességfokozásra késztet majd mindjárt két szerető szívet azzal, hogy megzörrenti kulcsával a zárat. Vagy az is lehet, hogy csupán égve felejtette a villanyt és most visszaszalad lekapcsolni. Lehet, hogy egy őrült, aki átlagos, üde háziasszonynak álcázva magát most lopódzott be egy körfolyosóra, hogy szappanból faragott pisztollyal lőjön halomra mindenkit. Sok minden elképzelhető, csak az nem, hogy a hölgy valamikor képet fog vásárolni tőlem.

2010. június 13., vasárnap

Kossuth téri tetők

Kezdem nem érteni a kéményseprőket. Hogy lehet az, hogy nem válnak idővel megszállott városfotóssá? Ma egy kedves ismerősöm jóvoltából ismét egy olyan tetőn járhattam, ahol kevesen. Amikor hazaértem, úgy másoltam be a képeket, mintha karácsonyi ajándékcsomagot bontogatnék remegő kezekkel. A képeket meg alkalmanként remegő lábakkal készítettem, de csak azért, mert vendéglátóm is lelkes fotós és olyan látványt nyújtott időnként, ahogy kiállt a tető peremére, hogy kezdtem attól megijedni, amit csinálok. Amikor Emmácskának mutogattam a képeket, megkérdezte: "Te hol vagy? Leestél?" :)






Természetesen csak ízelítő abból a csodából, amit ott fotózhattam. Olyan hőség volt, hogy a fényképezőgépemet nyugodtam használhattam volna vasalónak, de erős szél is volt egyben, úgyhogy különösebb agykárosodás nélkül megúsztam a délutáni tűzó napot. Felhó sajnos egy szál sem volt, de bízom benne, hogy azért lesz még az életben az is. Legközelebb reggel megyek, mert a Parlament akkor mutat magából valamit. Holnap veszek egy olyan cipőt, ami nem kínai és nem zsírzott bakelitből készült a talpa, mint a mostaninak. 

2010. június 10., csütörtök

Árvíz helyett


Tegnap a Vár aljánál volt dolgom és egy kissé sorsviselt, az átlagosnál több mondandóval bíró hölgynek köszönhetően kivételesen nem csak megcsodáltam ezt az egyébként már régebben kiszemelt házat a Fiáth János utca sarkán. Eredetileg árvizet akartam fotózni, de láttam, hogy a Duna partját tömött fürtökben lepik el  a fotósok, ezért úgy döntöttem, hogy nem tekintem most olyan rendkívüli eseménynek (legalábbis itt, ezen a szakaszon) az árvizet.
Az említett hölgy már elmesélte, hogy ez az épület régen piroslámpás ház volt a katonatisztek legnagyobb megelégedésére. A befalazott ajtó később a károsabb szenvedélyek hódolóinak szánt TRAFIK bejárata volt, de mivel az emberek leszoktak a dohányzásról, ez is megszűnt. Az épület egyik fele (az itt látható) 1830 körül épült, míg az a fertály, ahol a jelenlegi kapu is található, 100 évvel később. Izgalmas építmény. 

Kívülről kattintgattam, de annyira izgatott már az épület belseje, hogy arra gondoltam, felébresztek valakit délutáni sziesztájából. Szerencsém volt, mert egy fiatalember épp hazaérkezett és némi vonakodás után bringástól beengedett. Megkért, hogy ne áruljam el, hogy ő volt. A fotósok itt is búcsőjárást tartanak, mint kiderült. Tömeg azért nem volt, mint a Duna partján.

Belépve pontosan azt láttam, amire számítottam. Olyan fényeket, mint a mesében és olyan elvadult kertet, mint két mesében. Lakóval nem találkoztam, néma csend fogadott. Szemmel láthatólag nem bankigazgatók lakják a házat. Majd fogják, mert hamarosan felújítják, hozzáépítenek, mélygarázsozzák. Magyarán szétdúlják az egészet. 

Ez az ablak például semmire sem jó. Randa, roggyant szar...

Ez a látvány is tarthatatlan, kupleráj. Még a fények is rendetlenek. Le vele!

Ugye, milyen "nem európai" állapot? Örökre lelkinyomorék lesz egy olyan gyerek, aki itt nő fel és a felnőttek is kétnaponta kötik fel magukat a padlásgerendára itt. Ide kérem beton és üveg, meg aluminijum kell, hogy rend legyen. Persze maradhat az épület alakja, hát hogyne, persze.

No, hát ide még visszatérek, mielőtt örökmosolyt metsz valami munkagép erre a homlokzatra.