Csikágó - Békés Pál emlékére

Meghalt Békés Pál. Nem várhatom meg, amíg "divatba jön" Békés Pálról írni, mivel azok közé az emberek közé tartozik, akiket rendkívül tisztelek és szeretek noha nagyon ritkán találkoztunk. Igazából akkor ismertem meg őt, amikor elolvastam a Csikágót. Rengeteg közös volt a múltunkban, még a helyszínekben is. Akkor megbeszéltem vele, hogy összeállítok egy fotósorozatot a regényben megírt városnegyedről, ahol egyébként születtem. (Erről már írtam egy közelmúltbeli bejegyzésemben) A kép is még a régi bejegyzésből sajnos. Sajnos, mert ez annak a jele, hogy még nem volt időm a képeket elkészíteni. Ő sem nagyon ért rá, hogy komolyabban megbeszéljük a dolgot és én is úgy gondoltam, hogy van még erre idő. Néhány hónapja tudtam meg, hogy nincs annyi idő, mint gondoltam. Az utóbbi hetekben, hónapokban minden nap eszembe jutott Pali. De aki ismerete, az mind így volt ezzel. Szellemességével, intelligenciájával és kimeríthetetlen mesélőképességével könnyen belopta magát azok szívébe, akik az életet nem egyetlen síkon szeretik élni.
A sorozatot tehát még igazából nem kezdtem el fotózni. Kicsit megijedtem a vállalástól. Egyrészt ma megfotózni az ötvenes-hatvanas évek hangulatát már nem lehet. Felidézni lehet. Másrészt olyan erős a szöveg, annira színes és magávalragadó minden történet és azok szövedéke, hogy azok közelenbbi illusztrálását kénytelen voltam feladni, hiszen az már állóképekből összerakott mozifilm lenne. Csakhogy ami ötletnek kezdődött, az már kötelező feladattá vált számomra. Egyrészt úgy érzem, hogy Békés Pál emlékének kell, hogy adózzak valamivel, másrészt pedig valóban állandóan vissza-visszatéró helyszín volt az én életemben is a Csikágó. Ismerem is azt a világot, amit ő ismert, nem kell erőlködnöm, kivetkőznöm magamból, hogy hiteles képeket készítsek. Nem is tenném. Van az egésznek azonban egy mélyebb oka is. Valami miatt vonzódom az olyan feladathoz, amikor egy íróval "dolgozhatok" együtt. Kiss Ottóval is tervbe van véve egy közös munka és Tóth Krisztina is pontosan úgy figyeli az életet, ahogy én. Kérdés, hogy vajon ők megírják azt, amit én nem tudok megfotózni és ebbéli hiányosságomat próbálom pótolni azzal, hogy az irodalmat hívom segítségül? Tény, hogy fotózni sokkal tolakodóbb tett embereket, mint írni róluk. Persze lehet az emberek környezetét, életterét úgy fotózni, hogy az sokat eléruljon az ott élőkről. Békés Pálról sincs olyan fotóm, amit szívesen közölnék itt. Legalábbis nem emlékszem, hogy kiemelkedően jó képet készítettem volna róla, de meg fogom keresni persze a róla készült fotóimat. Hátha akad köztük olyan, ami vállaható, hiszen ő sosem fogadta mogorván és elutasítóan, ha fotóztam. Nyugodjék békében. Nagyon fiatal volt még és biztosan tudom, hogy komoly műveket vitt magával a némaságba.