Nagyon szerettem a pozsonyi úti lakás erkélyéről fotózgatni. Lakni is jó volt ott, mi tagadás, de az ember önvédelemből hamar elfelejt jót is, rosszat is. Most régebbi képei között bogarászva vettem észre egy képpárt. A két kép között három nap telt el. Lehetett volna ez a három nap persze néhány óra is csupán, hogy ennyire más hangulatot árasszon ugyanaz az egyébként meglehetősen neutrális téma.
... Most, miközben ezeket a sorokat írom, csörgött a telefon és hívott egykori főbérlőm, fokozva ezzel az amúgy is nosztalgikus hangulatot. :) De miről is akartam beszélni? Talán arról, hogy gyakran igazi fotózás helyett csak bambultam lefelé az erkélyről? De hát ez sem így volt. Kinéztem és ha láttam valamit, lefotóztam. És annak sem volt sok értelme ugyebár. Ahha! Tehát saját tehetetlenségemről, lustaságomról szerettem volna beszámolni ilyen rejtett úton-módon! Van jobb ötletem! Vegyük ezt a kis újlipótvárosi őszi szösszenetet ígéretnek ezeknél sokkal izgalmasabb gellérthegyi fotókhoz! Megígérem hát. Igaz, egy ritkaszép ködös reggelt már kihagytam. Többet nem fogok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése