Már említettem többször, hogy szeretnék egy kicsit több időt szentelni Erdélynek és most rá kellett ébrednem, hogy kötelező lesz számomra egy hatalmas csokor képet készíteni a rikító színekre meszelt házakról. Kibédet átszelve majdnem megháborodtam az autóban ülve, mert ott bizony gyalog átszelve a főutat egy kész albumra való anyagot fotózhattam volna. De ez így van a legtöbb faluval.
A fenti négy kép 50 méteres körön belül készült Ákosfalván, ahol hál' istennek meg kellett állnunk 10 percre. A sárga faház volt, ami először felhívta magára a figyelmemet, de pár méterrel odébb lépve máris beláthattam ebbe a pitvarba, ahol a lila tyúkólat láthatjátok. Éppen akkor érkeztem, amikor a gazda a tyúkokat etette, de az öreg nem engedte, hogy őt is fotózzam, mondván, hogy ő nem olyan szép ember. Ebben igazat kellett adnom neki, de épp ezért még jobban sajnáltam az egyébként szokatlan tiltást.
Az mézárus kék színű lakókocsija épp olyan kékre lett mázolva, mint amilyen kékre én gyerekkoromban a horgászbotomat festettem. Annak akkor az lett az eredménye, hogy a békák ugráltak a bot végét kapkodva, de a halak messze elkerülték. Igaz, némi piros is volt azon a boton. Nos, átmenetileg békává változva mi is bekaptuk a horgot és vásároltunk az útmenti mézárustól, de ezt senkinek sem tanácsolom. Cukrozott, vacak minőségű kotyvalék. Az üveg cimkéjén semmiféle felelősségvállalásra utaló nyomot nem találni ... vegyes erdei virágméz. A termelő korondi. Korond külön misét érdemelne. A kipakolt "népművészeti" termékek legnagyobb része kínai utánzat. Az áru mindenevő turistáknak szánt hitvány cucc a legtöbb esetben. Az út mentén az ostobaság és a kapzsiság szövetségéből épült hivalkodó, emeletes házak... elkeserítő látvány. Mára ennyit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése