2010. július 15., csütörtök

Aranypor

Az a semmihez sem hasonlítható szeretet fotózható-e, amit  egy szülő a gyermeke iránt érez? Én mindig elégedetlen vagyok, akármelyik lányomat fotózom. Próbálkozom tovább. 
Erről a képről önző módon ismét saját gyermekkorom jut eszembe, amikor nagymamámnál nyaraltam. Későnkelő voltam már akkor is. A nap csak 8-9 körül sütött be a szoba ablakán, akkor is keskeny csíkban. De ez nekem elég volt. Elbűvölve néztem a fényben kavargó finom aranyport (itt csupán néhány pihe dereng) és megvártam, míg a nap sugara elérte az asztalon hűségesen várakozó kékes színű kancsót és a vizespoharat. A kancsóban reggelre mindig csodabuborékok híztak, hogy a fényben ragyogva még vidámabb, izgalmasabb látványt nyújtson. Ez az ünnepélyes szerartás néhány percig tartott, ahogy a nap állása változott. Azt hiszem, a fény természete, az a csoda, amit tenni tud, akkor fogott meg először. 
Legyen hát ez a kép a gyermekem, a fény, az élet szeretetének egyik képe.
Megjegyzés küldése