Oldalak

2010. szeptember 15., szerda

Szivárvány

Végre valahogy összejött, hogy húsz év után újra látni lehet a fotóimat a Váci utcában. Igaz, most nem én árulom őket és ezek csupán digitnyomatok (nagyon szép papíron, jó minőségben). Próbáltam olyan képeket válogatni, amik között színesek, vidámak is vannak. Nem volt könnyű. Ez ez egyik giccsbe hajló kép. Szerintem az elsők között ezt viszik el... ha vásárolnak egyáltalán. Meglátjuk.

2010. szeptember 13., hétfő

Találkoztam-e a Sátánnal?

Ma, képeim árusítása végefelé egy fura figurára lettem figyelmes az asztalom előtt. Hamar kiderült, hogy a fiatalembernek valami általam ismeretlen elmebetegsége van. Sikertelenül és erőtlenül próbáltam lerázni kedvesen, megértően. Ő maradt és sikerrel riasztotta el potenciális vevőimet, akik pedig éppen legégetőbb anyagi problémáimat oldhatták volna meg. Aztán az illető ráakaszkodott egy kedves lányra, aki vesztére odajött hozzám. A lány elindult dolgára, a fickó utána. Aggodalmas megkönnyebbülés...
A megkönnyebbülés sóhaja még ki sem ürült mellkasomból, amikor a szerencsétlen alak újból megjelent a látóteremben. Én lehúzódtam a pult mögé, közben megjött Attila, hogy pakoljunk, húzzunk. Én előbb elszaladtam elintézni valamit és mire visszaértem, ott állt a figura megint. És az igazán kellemetlen beszélgetés csak most indult. Mindenáron el akarta hitetni velem, hogy venni akar tőlem egy képet, de állandóan olyanokat kérdezett, hogy "Ez mitől szép?, miért jó ez a kép?..." Nem lehet ilyenre válaszolni. Aztán megakadt tekintete ezen a szorongást keltő, lidérces fotómon. 
– Ezt ön csinálta?
– A fotót igen. Ezt így találtam.
– Nem félt?
Ledöbbentem, mert eszembe jutott a hatás, amikor ezt megláttam egy elhagyatott épületben alkonyatkor. Se világítás, se semmi. A képen úgy tűnik, van fény sok, de valójában félhomály volt. Féltem.
– Nem féltem. A látvány félelmetes volt, de az épület gyönyörű - válaszoltam.
– Ön bátor?
– Nem hiszem, de nem vagyok beszari sem.
– Találkozott már a Sátánnal?
Kezdtem mégis beszari lenni. Most meg lidérces félálmaim jutottak eszembe, amikről azóta sem tudom, miféle lényeknek voltak köszönhetőek?
– Nem tudom, voltak rémálmaim...
– Nem a kérdésemre válaszolt! - Vetette közbe meglepő határozottsággal.
Én néztem ezt az embert, aki kezében gyűrögette a képemet és ki is akarta fizetni, de át is akart verni. El is akart szaladni, de nem is. Erőszakos volt, de ne agresszív. Ostoba is és kérlelhetetlenül logikus is egyszerre. Most már biztos, hogy nem találkoztam a Sátánnal, de a jelenlétét többször éreztem már. Ma is. Még annyi, hogy ez a kép egy könyv borítóján már megjelent, aminek Pedofiliák a címe. Az eredeti negatív eltűnt, egy nagyítást szkenneltem be. Lehet, hogy el kéne tüntetnem a környezetemből ezt a fotót. De nem! Ez egy jó kép azért is!

2010. szeptember 7., kedd

Budai Várbazár

Hétfőn bejuthattam a volt Ifiparkba, amit nemrég kívülről fotózgattam. A látvány, ami fogadott, olyan tömény volt, hogy a most látható képeket még inkább csak vázlatnak tekinteném, bár van néhány kép, amit sokkal jobb beállítással nemigen tudok megcsinálni. Igen nagy kedvem lenne hosszasan regélni, de rengeteg dolgom van és voltam már jobban is életemben, úgyhogy most inkább szinte csak képek lesznek. Mivel viszonylag sok képet választottam ki, készítettem egy kis galériát. Ha ráklikkelsz a fotóra, bejön a galéria.


No, lett közben egy kis időm, mert hamarabb végeztem valamivel, mint az a valami énvelem. Ahogy a galériát végigfutom, elfog az az örvénylő érzés, amit a tárgyak misztikus elrendeződésének mélyebb tanulmányozása okoz nálam. Kétféle módon kerülhet egy tárgy oda, ahol látjuk: Vagy élőlény helyezte oda, vagy valami természeti erő, mint a szél, vagy egy földrengés, vagy egy lassan növekvő gyökér, mint itt az egyik kőoszlopot. Ezek a hirtelen, vagy lassú mozgások történetek egyben, titkok. Az itt omladozó, lerobbanó épületek, kőkorlátok látványára számítottam, ezért nem voltak rám akkora hatással, mint az alanti kép. 

Erre nem számítottam. Az egyik fő épület (a néhai színpad mögötti) szuterén, vagy inkább pinceszintje lakott lehetett nemrég. Az ablak előtt áll ez a vas asztalka a madáretetővel. Mindez három méterrel  a lábamtól lefelé. Döbbenetes hangulat. Legközelebb valahogy lemászok, ha belegebedek, akkor is.

2010. szeptember 4., szombat

Budai Ifipark

A Várbazár sor nekem szokatlan kifejezés. Én úgy tanultam, ez az IFIPARK. Kértem engedélyt jövő hétre fotózni, de nem álltam ki, hogy legalább kívülről ne csináljak addig is néhány vázlatot. Úgy látom, az őszi fények igen jót fognak tenni ennek az építménynek, csak éppen nem lehet ottmaradni alkonyatig. Meglátjuk pár nap múlva, mit lehet kezdeni a dologgal. Annyit láttam kívülről, hogy már undorító homokbuckák csúfítják a burkolatot. Kicsit olyan, mintha már építkeznének.



Jönnek a frontok, nincs erőm írni. "Kérem, kapcsolja ki!"