Falfirka

Gyakran nézegetem a régi fotóimat. Nosztalgiázok, próbálom visszaidézni azokat a pillanatokat, amikor egy-egy képet készítettem. Ezen a fotón Piróka négy éves lehet. Ennyi most Emmácska. Általában minden képen vidám és röpködős Piró, de ezen kifejezetten szomorkás. Persze a környezet nem szívderítő. A Duna parthoz vezető salakos út mentén egy elárvult üdülő betonmedencéjének lépcsőjén áll. Nem gyermeknek való hely egy ledurrant, üres betonmedence télen, ezt el kell ismernem.

Pedig amúgy ezek a szinte mindennapos Duna parti séták vidámak voltak. Jókat beszélgettünk, mindenre volt idő. Ez az, amit képtelen vagyok megérteni. Most semmire sincs időm. Kinézek az ablakon és ott van szemben a Margit-sziget, ahol idén télen még nem is voltunk Emmácskával. Csak elfáradtam? Nem. Ennyire nem. Piró kicsi lelkén talán átsuhant akkor a jövő, hogy ő is felnő, tele lesz gondokkal és teendővel, az apja meg addigra sokkal gondterheltebb lesz és elfoglaltabb, mint akkoriban, harminc évesen. Szinte minden fotó szomorúságot hordoz. Az elmúlt évek képekben kíméletlenül őszinte jósok.