CV

Vigyázat! Rendkívül unalmas!



1985-ben kezdtem fotográfusi pályafutásomat a Molnár utcai Belvárosi Ifjúsági Ház fotósa, grafikusaként. Munkám során az alkalmazott fotográfia minden területét kipróbálhattam, ami miatt igen hálás vagyok a sorsnak. Mivel munkahelyemen rendelkezésemre állt laborfelszerelés és számos eszköz, valamint rengeteg szakkönyv, nagyon gyorsan sajátíthattam el a szakmai tudást. 1986-ban lehetőségem nyílt a Belvárosi Ifjúsági Házban megalapítani a Környezetvédő Fotósok Stúdióját, aminek vezetését 1987-ben Horváth Ernő vette át tőlem és még hosszú ideig aktívan működtette. Ebből a stúdióból számos fotográfus indult, aki később helyet és elismerést vívott ki magának a szakmában is.
1987 óta szabadúszó vagyok, fő témám Budapest. Az utcán, bérházak udvarán elkapott pillanatokon kívül egyik fő szenvedélyem a háztetőkre feljutni és az onnan elém táruló csodákat fotózni. 1994 és 2006 között fotós létem tetszhalottként szunyókált, de a kimaradt 12 év ellenére mára egy rendkívül gazdag anyag gyűlt össze.

Kiállítások:
1986 – Belvárosi Ifjúsági Ház (egyéni kiállítás)
1989 – TÉNYKÉP – Műcsarnok (csoportos kiállítás)
1989 – Vecsési Művelődési Ház (egyéni kiállítás)
1992 – RÉT Galéria (Téglásy Zsuzsával közös kiállítás. Megnyitotta: Gáti György fotóművész)
1991 – Kaposvár – Művelődési Otthon, Tegnap csoport kiállítása (Csoportos kiállítás. Megnyitotta:
2012 – Balatonlelle – Művelődési Ház, Rontó Lili illusztrációi és az én fotóim, közös kiállítás 
2012 – CSALÓKA NAPFÉNY - Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Békásmegyer (Egyéni kiállítás. Megnyitotta: Perger László Gyula)
2014 – SZERENCSEFÜGGŐSÉG FOTÓPÁLYÁZAT – kArtonGaléria (Függőség kategóriában II. helyezett. Megnyitotta: Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője, kommunikációs igazgatóhelyettese)
2015 – “ITT VAN A VÁROS, VAGYUNK LAKÓI...” – Aranytíz Kultúrház (Egyéni kiállítás. Megnyitotta: Chochol Károly fotóművész)
2016 – KÉPEK MENTÉS ELŐTT – Csokonai Művelődési Központ, Pestújhely, Megnyitotta: László Tamás országgyűlési képviselő

 
Megjegyzés küldése