Fotók, fotók és még egy fotó

Még mindig a mobil

2012-01-11T01:52:00.000+01:00

Hiányoznak a régi hosszas, magányos séták, amik közben mintegy széljegyzetként kattintottam egyet-egyet a jó kis Minoltámmal. Megpróbálom ezt az életérzést visszahozni, megpróbálok ráérni és felfedezni magam körül mindent újra és újra. Minden helyszín alkalmas arra, hogy olyan fotót készítsünk, ami izgalmas. A környéknek úgyis adósa vagyok már fotó-ügyben, hiszen lassan negyedik éve, hogy itt lakunk és alig készült olyan kép, amit aláírnék. Igazából nem izgatnak azok a témák, amik túl nyilvánvalóak, kínálják magukat. Kihagytam megint a fényvillamost is, hisz' már a tudat idegesített, hogy sorban állnak a fotósok a sínek mentén és készítik a "szuperjó" képeket. De a fényfüzért azért nem hagyom ki. A telefonommal készítettem vázlatot a Dunapark kávéház ünnepi világításáról. Ha lesz izgalmas felhő, leszaladok a "nagy" géppel is. Nekem ez a csillagos egem mára. Meglátjuk, mit lehet ebből majd kihozni?

Samsung Galaxy S2 teszt

2012-01-08T19:08:00.000+01:00

Ma, míg Emmácska hintázott a játszótéren, gondoltam, hogy kipróbálom a szülinapi telefonomat. Mármint a fényképezőkéjét. A Szent István parkban nagyon szép ellenfények tudnak lenni és ez most sem volt másképp. Milyen objektívje is van egy mobiltelefonnak? Nudli, mondhatnánk. De ez nem egészen igaz. Egyrészt a Schneider üveg, az Schneider üveg kicsiben is, másrészt pedig van olyan, amit mások optikai hibának tekintenek, én pedig sajátos effektnek, az optika egyéniségének tekintek. Itt ellenfényben csodákat varázsol ez a kis lencse. Már a kis Sony telefonom 3.2 Mp-s kameráját is szerettem, ez pedig végleg elbűvölt. Nem csodálom, hogy a mobilképek külön műfajjá kezdik kinőni magukat. Karakteresek, természetesek. Ez még az én Photoshoppolt, kissé maníros képeimre is igazak. Igaz, a tónusokat babrálom csupán. Mi a véleményetek? Én kipróbálom, mit tud A/3-as nyomaton ez a telefon!

A válasz

2011-12-31T19:32:00.001+01:00

Kedves Lantos István!
A beérkezett 2075 fotográfiából először is mindhárom zsűritag – egymástól függetlenül – kiválasztott kb. 60-80 képet, amely valamilyen szempontból érdekesnek, technikailag-gondolatailag egyedinek tűnt. Majd összevetettük a válogatásainkat, ebből jött ki a végeredmény.
A pályázati kiírás egyáltalán nem határozza meg, hogy honnan hová nézzen a fotós, az alkotó vagy a kép alanya. Nyilván Ön is látta a Magyar Nemzeti Múzeum retrospektív André Kertész kiállításán a művész sokféle megközelítését a témához. ( Gondoljon csak a párizsi képek között található „bekukucskálós” nagyszerű felvételekre!)
A tükröződés pedig kimondottan fontos kompozíciós elem volt Kertész egész pályáján.
A válogatásunk – ennek megfelelően igen tág ( nem nevezném azért „gumiszabálynak”) értelmezést engedett a pályázóknak.
Mivel a jeligés pályázatnál jószerivel semmit nem tudunk az alkotókról, nem is értem a feltételezését, hogy „kezdő” fotósokat ösztönöztünk.
Három díj kiosztását tette lehetővé eredetileg a kiírás. Egész egyszerűen ennyire volt szponzori támogatás ill. anyagi lehetőségünk. A különdíjak úgy lettek, hogy mindkét zsűritársam fölajánlott
1-1-saját művét 1-1 fotográfus 1-1 felvételéért. Bruno Bourel a Fényrajzok c. fotóalbumát, Szarka Klára pedig a frissen megjelent, általa írt és szerkesztett Vadas Ernő albumot. Így tehát ez az Ő személyes különdíjuk, bár az odaítélésük módja semmiben sem különbözött a többi dijétól. Ezek esetében is csak a kvalitást értékeltük.
Még egyszer nyomatékosítom: 2075 fotográfia közül 3 (v.6) kiválasztása igen nehéz, és azt is elismerem, hogy akár még szubjektív is. Én is tudnék még legalább 10-15 képet említeni, amely jutalmat érdemelt volna. Ezért válogattunk ki 80 fotót, amelyet az André Kertész kiállítás finisszázsán folyamatosan vetítünk – ezzel is megtisztelve a pályázókat.
Szeretnék még egy gondolatot megosztani Önnel: a rendkívüli számú érdeklődő arra enged következtetni, hogy ez a fajta „játék” nem volt hiábavaló. Fotózni jó, az egyik legnagyobb magyar fotográfus inspirációjára a lencsén keresztül továbbjátszani pedig kimondottan élvezetes. Én ezt érzékeltem a beküldött pályaművek nagyrészében.
Örülök, hogy Ön is részt vett a pályázatunkon. (Különben a vonatablakos ki-benézős fekete-fehér képére határozottan emlékszem!)
Szép ünnepeket!
Üdvözlettel:
Kiscsatári Marianna
főmuzeológus
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár

Az Andrássy út és az Operaház

2011-12-30T19:54:00.000+01:00

Tegnap érdekes napom volt. Két óra alvással reggel mennem kellett egy munkamegbeszélésre, ami valahol a IX. kerületben kezdődött, de az Operaház közelében fejeződött be. Még a WAMP-on megbeszéltem egy árus sorstársammal, hogy elmegyek az Opera közelében lévő lakásukba és megnézem, mit lehet onnan fotózni? És ez még nem minden, mert annak a háznak van teteje is, ahová szintén feljuthattam. A fények, az időszűke (elvégre kicsi Emma és nem sokkal nagyobb Csilla szülinapja volt tegnap!) miatt inkább vázlatokat tudtam fotózni, de ez ígéretes! Hamarosan visszamegyek és készítek izgalmasabb felhőkkel, fényekkel is képeket, mert az Andrássy út kirakatainak tükröződése délutáni fényekben erkélyről, háztetőről nem elhanyagolható téma, az Operáról nem beszélve. Jó lenne, ha épp lenne valami tüntetés is épp. Erre jó esély van :)

André Kertész: Ablakperspektívák

2011-12-23T01:15:00.000+01:00

Kedves barátaim. Most a nyughatatlan, idegbajos énemmel fogtok találkozni. Pályáztam a címben foglalt nemtudommire és a zsűri döntésébe nem tudok belenyugodni. A képeimet a pályázat oldaláról leszedtem és leszedtem az a többi 75 képet is, amit a témában felraktam. Ide most csak a pályázott képeket teszem fel. A képek után bemásolom a levelet, amit a Magyar Nemzeti Múzeum által delegált zsűrinek küldtem. Lehet, hogy holnap már megbánom, de az igazságérzetem azt diktálja, hogy ezt meg kellett tennem.

A pályázati kiírás itt: http://www.andrekertesz.hu/?page_id=383
A képek pedig itt: http://indafoto.hu/gyujtemenyek/andre_kertesz_ablakperspektiva

Nekem ez a képem nem felelt meg a kiírásnak, gondolkodom, hogy reagáltam volna, ha esetleg ez nyer? De gondoltam, hogy az ötből egy legyen ilyen. Ha a díjazottak között ilyen az arány, elfogadom.

Tisztelt Zsűri!

Nagyon ritkán nevezek bármiféle versenyre, pályázatra. Ennek oka éppen az, ami most is történt. Talán azért küldtem most mégis képeket, mert életem első komoly megmutatkozása éppen a Nemzeti Múzeumban volt 1990 körül egy közös kiállításon. Nagyon büszke voltam akkor és rendkívül csalódott, sőt felháborodott vagyok most. Felháborodásom oka az első pillanatokban személyes jellegű volt, hiszen meggyőződésem, hogy az általam beküldött képek bármelyike méltó lett volna arra, hogy legalább különdíjas legyen, de ezt eldönteni természetesen nem az én jogom, dolgom. Ezt tehát félretettem. Ezután lassan rá kellett ébrednem, hogy az első három helyezett díjnyertes fotóinak semmi köze a pályázati kiíráshoz: “A te ablakodból milyen a világ?

Készíts fotókat saját szobádból, vagy mások szobáiból, ismert épületek, elhagyott gyárak, vagy akár járművek ablakából.”

Hiába tetszik nekem is az első két helyezett munkája, ha azt látom, hogy nem ablakból KIFELÉ, hanem ablakon BEFELÉ tekintő képek. Ez semmilyen esetben sem lehetne elhanyagolható szempont, de ha André Kertész ilyen témájú képeire hivatkozva hirdet meg valaki egy komolynak tűnő pályázatot, akkor némi következetesség és szigorúság elvárható lenne. És ha hozzáteszem azt, hogy mindezt a Magyar Nemzeti Múzeum nevében követi el egy szaktekintélyekből és egy elismert művészből álló zsűri, akkor egyenesen érthetetlen a döntés.
El tudok képzelni adott esetben gumiszabályt, de ebben az esetben inkább az az érzésem, hogy az értékelések során Önök bizonytalanok voltak, ami számomra szintén felfoghatatlan, ha belegondolok, hogy kikből állt a szakmai zsűri! Az sem körvonalazódik ki egyértelműen, hogy a díjazással mi volt a szándék? Szakmai, technikai továbblépés kezdő tehetségek számára, vagy olyan fotósok támogatása, akik már érettebb látásmóddal rendelkeznek, de munkájuk fontosnak tűnik? Én úgy látom, hogy vegyesen próbáltak döntésükkel támogatni mindkét táborból. Ennek nem sok értelmét látom, de csak annyiban szólhatok hozzá, hogy szintén a korrekt döntésképesség hiánya jut eszembe. Mindez úgy jut eszembe, hogy egy pillanatra sem feledem, hogy méltán tisztelettel övezett nevekről van szó.
Azt hiszem, nem csak a magam nevében, de szeretnék magyarázatot kapni a fenti kérdésekkel kapcsolatban, melyeket az egyszerűség kedvéért most pontokba foglalok:

1.: Mi az oka annak, hogy olyan képek nyerték el a fődíjakat, melyek sem a pályázati kiírás szabályainak, sem a pályázatban megfogalmazott koncepciónak nem felelnek meg?

2.: Milyen szempontok alapján zsűriztek ki olyan alkotásokat, melyek minden szempontból eleget tettek a kiírásnak technikai és művészi szempontból is?

3.: Miért nem két kategóriában lehetett pályázni, ha már az eredmény az lett, hogy sok értékes alkotást megelőzve kezdő fotósok gyengébb (és a kiírásnak szintén nem megfelelő) képei lettek különdíjasok?

A harmadik kérdéssel a zsűri döntésének megalázó voltát próbálom kiemelni.

Kérem a tisztel zsűritagokat, hogy fenti kérdéseimre megnyugtató választ adjanak.

Ezt a levelet a blogomon és a Facebookon teszem közzé egyelőre, de addig nem nyugszom, amíg elfogadható magyarázatot nem kapok én és még sok fotóstársam.

Tisztelettel: Lantos István

Zsinagóga

2011-12-09T21:48:00.001+01:00

Alkalmanként az a szerencse ér, hogy fotózhatom a Citikert egy-egy elkészült munkáját. Mind gyönyörű, ezúttal azonban a helyszín hozott lázba. Régóta szeretnék a Zsinagógáról olyan képeket készíteni, amik nem mindennaposak. Ennek a sorozatnak lehet első képe az alábbi.

Ezt egy Kazinczy utcai tetőkertből fotóztam. Van tehát olyan szerencsés, aki felébredvén ezen a teraszon ihatja meg az első kupica pálinkáját és innen indulhat maltert keverni valamelyik építkezésre. Lehet hát élni a város közepén is, ha egy ház rendesen van megépítve. Minden tetőt hasonló módon kéne kialakítani szerintem és sokkal jobban éreznék magukat az emberek ebben a városban. És én is rengeteg paparazzit készíthetnék tetőfotózások alkalmával :)

Őszi effekt

2011-11-14T13:17:00.001+01:00

Vasárnap kicsit sétáltunk a Margitszigeten. Sajnos az utóbbi időben már ez is kirándulásnak számít a sok munka mellett. A tüzes őszi fények, miatt most meghagytam a színeket. Gondoltam, hogy már csak a fotósuli miatt is készítek egy sorozatot egy szűrővel, amit előszeretettel használtam a korai években. Ez nem más, mint egy UV szűrő, amit összefogdosok, összekenek ezzel-azzal a kellő hatás elérésének érdekében. Nagy előnye, hogy megismételhetetlen hatásokat lehet elérni így. Igazán tükörreflexes géppel lehet kihasználni ezt a trükköt, mert kis fényerejű kompaktgépeknél nem érvényesül ilyen szépen ez a gyönyörű fénytörési játék. Most pedig reménykedjünk, hogy kivételesen be lehet ágyazni a Picasa albumot: ... és nem... úgyhogy ömlesztve vagyok kénytelen :(

Újabb régi cipészműhely

2011-11-13T21:12:00.001+01:00

Pár napja gyalog jöttem haza egészen a Váci utcából. Jó napom volt. Végre bemerészkedtem a Néprajzi Múzeumba, ahol sikerült megbeszélnem, hogy a fotóimból készített hűtőmágnesek kaphatóak legyenek. A Falk Miksa utcán jövet megtorpantam egy jó ideje kiszemelt cipészműhely kirakatánál. Az alábbi képen nem én vagyok megtorpanva...

A mesterrel még nyáron megbeszéltem, hogy eljövök egyszer fotózni, amikor nem zavarok. Most is csak félve merészkedtem be, mert vendége volt és néhány kuncsaft is. De azért mégis benyitottam. És nagyon jól tettem természetesen! Igaz, azokat a fotókat nem most készítettem el, amikre büszke lehetek, de jó félóra beszélgetés megalapozta azt is, hogy a közeljövőben ezt is megtegyem. Kiderült, hogy a cipészműhely már 1936 óta üzemel és Esztergályos úr (cipészmesterhez illő név:) édesapja alapította. Láthattam korabeli fotókat is, ami nagy élmény. Most ki is találtam, hogy készítek újakat ugyanazokkal a beállásokkal. Hogy megint kicsi legyen a világ, kiderült, hogy a mester Ürömön gyerekeskedett abban a házban, amit pontosan fel tudok idézni magam előtt. Azt hiszem, minden feltétel megvan ahhoz, hogy baromi jó képeket készítsek erről a gyöngyszemről! Alant csak vázlatok, de azért sejthető, hogy mit lehet kihozni a dologból.

Amint láthatjátok, még nem tudtam eldönteni, hogy milyen tónusokat használjak. Az a gyanúm, hogy nagyrészt FF képek lesznek megint. Meglátjuk hamarosan!

Fotós tanfolyamot indítok

2011-10-11T15:02:00.000+02:00

A foglalkozásokról kicsit bővebben itt:

http://pajtasfoto.blogspot.com/2011/10/hetvegi-fotosuli-novembertol.html

Pozsonyi úti tetők

2011-09-23T14:20:00.000+02:00

Tetőritkasághoz juttatott a sors. Nem is annyira a sors, mint inkább Kamondy Imre barátom, aki abban a házban lakik, ahol (nem mellékesen) egykor Gink Károly is élt. Nem tudom, hogy Gink Károly járt-e a házuk tetején? Meglepne, ha nem tette volna.

Már a padlás is izgalmas volt, de gyakorlott tetőjáró lévén tudtam, hogy mi vár rám a tetőn, ezért megelégedtem pár képpel, amit Imréről készítettem és igyekeztem fölfelé. Imre szandálban jött, ezért nem mozgott olyan magabiztosan a felújítás alatt álló tetőszerkezeten, mint én. A lelkesedéstől hosszú órákra háttérbe vonult az az egyébként elviselhetetlen nyak és vállfájás, ami egyébként egy hete hű társammá szegődött. Hiába, ahogy múlik az idő, egyre gazdagszik az ember. Nekem már reumám is van.

Itt most a szokásosnál több képet fogok feltenni, mert utálok gépelni és úgysem lehet ezt elmondani. Beszélhetnék a tetőt javító munkásokról, az ablakok mögött rejlő sorsokról, a néha valóban veszélyes körülményekről. A fenti képek pl. még nem a legtetejéről készültek. Ahhoz még át kellett másznom néhány érdekes akadályt, de azért olyan akciót nem kellett vállalnom, mint a második képen látható fickó, aki rutinosan lecsúszdázott a 30-40 méter magas bádogtetőn. De azért ami ingatag és megközelíthetetlennek tűnő pontot az alábbi és fölötti képeken láthattok, azt én megpróbáltam megmászni.

(Imre integet alant, holott ő is a tetőn van!)

A fenti képek nagyobb része már a lehető legmagasabb pontról készült. Ezt majd később bizonyítani is tudom, mert Imre készített rólam fotót, ahogy integetek. Zárásképpen feltöltök egy panorámát. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha ezt a képet nagyban kinyomtatom vászonra és kirakom a Nyitott Mappában, akkor hányan mutatnak rá az ablakukra mondván: "Ott lakom!"

Fodrászszalon

2011-09-20T23:37:00.000+02:00

Igen, tényleg rá fogok egy laptopot köttetni a retinámra, mert ha figyel az ember, akkor rájön, hogy az élet minden pillanata telve érdekes pillanatokkal együttállásokkal. Itt a kutya és gazdájának hajtincse nyűgözött le. Nem is ragozom.

Zálog

2011-09-18T13:12:00.000+02:00

A régi szép időkben mindig úgy jártam a várost, hogy nyakamban lógott a gép. Most is így kéne, de ezzel a böhöm 5D-vel nem szívesen teszem. Félek, hogy leütnek és kirabolnak? Túl tolakodónak, indiszkrétnek tartom ezt a komoly gépet? Igen. Igazán jó képet akkor tudsz készíteni, ha nem hívod fel magadra a figyelmet. Lehet, hogy emiatt a sétafotókat inkább a régi filmes gépemmel kéne készítenem, de az meg nem olcsó, bár nagyon élvezetes mulatság.

Ennél a képnél például gondosan elrakott és kikapcsolt (!) gépet kellett pillanatok alatt előkotornom, amikor észrevettem a ZÁLOG feliratot. Igen, itt tartunk: az emberek már a kaját is zaciba vágják - gondoltam és nem volt szívem kihagyni a pillanatot. Mert bizony félelmeim és bizonytalanságaim miatt már egy egész albumnyi képet kihagytam. Elhatároztam hát, hogy visszahozom a régi lazaságomat és ha géppel járok, az bizony állandó készenlétben fog állni. Hajtmanszkinak van igaza, ehhez a műfajhoz egy Leica kell...

Útközben

2011-08-12T01:01:00.000+02:00

Két kép robogó autóból. Már esteledett, de ez az 5D-nek nem volt gond. Nekem sem persze. Mozgó autóból készült fotók kapcsán már régen eszembe jutott az a párhuzam, hogy az ember "mozgás közben" a közeli dolgokat csak elmosódottan, részletek nélkül érzékeli, míg a távoliakat már élesen. A most elvillan előttünk, de a jövő, vagy a múlt pontosan rajzolódik ki ugyan, de nagyon kicsiben, ezért igazából az a kép is hamis. Ez az analógia csak az egyik képre érvényes.

A második (szintén Erdély) inkább fanyar mosolyra késztető szösszenet. Mindig kissé nevetségesnek érzem, amikor egy tájra kiírja valaki, hogy ELADÓ! Szerintem az embernek csak afölött szabadna rendelkezni ilyesformán, amit ő maga alkotott. Ha egy autó eladó, az még oké, de egy mező, egy erdő, az már nem olyan egyértelmű ...

Erdélyi színek

2011-08-10T01:02:00.000+02:00

Nem változott meg abbéli véleményem, hogy egy kép a legtöbb esetben többet nyújt, ha fekete-fehér. Ezzel szemben a zetelaki látogatásunkról készült képek többsége színes. Sőt, ha én színes képet közlök, akkor még ráadásul kicsit délutáni tónusokat adok neki és mélyítem a tónusokat is, mintegy rettegve a valóságos színektől.

Már említettem többször, hogy szeretnék egy kicsit több időt szentelni Erdélynek és most rá kellett ébrednem, hogy kötelező lesz számomra egy hatalmas csokor képet készíteni a rikító színekre meszelt házakról. Kibédet átszelve majdnem megháborodtam az autóban ülve, mert ott bizony gyalog átszelve a főutat egy kész albumra való anyagot fotózhattam volna. De ez így van a legtöbb faluval.

A fenti négy kép 50 méteres körön belül készült Ákosfalván, ahol hál' istennek meg kellett állnunk 10 percre. A sárga faház volt, ami először felhívta magára a figyelmemet, de pár méterrel odébb lépve máris beláthattam ebbe a pitvarba, ahol a lila tyúkólat láthatjátok. Éppen akkor érkeztem, amikor a gazda a tyúkokat etette, de az öreg nem engedte, hogy őt is fotózzam, mondván, hogy ő nem olyan szép ember. Ebben igazat kellett adnom neki, de épp ezért még jobban sajnáltam az egyébként szokatlan tiltást.

Az mézárus kék színű lakókocsija épp olyan kékre lett mázolva, mint amilyen kékre én gyerekkoromban a horgászbotomat festettem. Annak akkor az lett az eredménye, hogy a békák ugráltak a bot végét kapkodva, de a halak messze elkerülték. Igaz, némi piros is volt azon a boton. Nos, átmenetileg békává változva mi is bekaptuk a horgot és vásároltunk az útmenti mézárustól, de ezt senkinek sem tanácsolom. Cukrozott, vacak minőségű kotyvalék. Az üveg cimkéjén semmiféle felelősségvállalásra utaló nyomot nem találni ... vegyes erdei virágméz. A termelő korondi. Korond külön misét érdemelne. A kipakolt "népművészeti" termékek legnagyobb része kínai utánzat. Az áru mindenevő turistáknak szánt hitvány cucc a legtöbb esetben. Az út mentén az ostobaság és a kapzsiság szövetségéből épült hivalkodó, emeletes házak... elkeserítő látvány. Mára ennyit.

Zetelaka - a gátnál hajnalban

2011-08-04T11:28:00.000+02:00

Az első hajnali fotózáson elhatároztam, hogy ki fogok menni fotózni a híres gáthoz még napkelte előtt. Természetesen nem tudtam aludni, mert féltem, hogy nem tudok idejében felébredni. (Ez egyébként mindig így van, ha korán kell odaérnem valahova ... rettenetes szokás!) Itthoni idő szerint fél négy körül indultunk Attilával. Már az udvarba kilépve láttam, hogy nem számíthatok olyan mesebeli párákra, mint az érkezés napján, de bíztam benne, hogy a tó fölött azért olyan köd fog lebegni, mint valami angol detektívregényben a századfordulóból. Nem úgy volt, de nem is sírtam el magam a látványtól. A további szövegelés helyett itt van néhány kép, ha már fotósblog.

Zetelaki kirándulás

2011-08-01T00:57:00.000+02:00

Az első napon pár óra alvás után (dél körül kelve) rá tudtam beszélni Csillát, hogy vigyük fel Emmácskát az egyik dombra, ahonnan rálátni Zetelakára. Ez egy rövid út, úgyhogy nem volt túl nagy túra, de annál üdítőbb. Hogy a valós színek milyenek is voltak, azt néhány képen meghagytam eredeti formájában. Csilla gyerekkorában ezen a dombon szánkózott, itt gyűjtött virágot koszorúnak ... fene se érti, hogy tudta ezt otthagyni? :)

Erdély - hajnal I.

2011-07-30T14:54:00.000+02:00

Néhány napra Erdélybe tudtunk menekülni saját magunk elől. Nem teljes négy nap épp a semmire elég. Most kicsit erőszakosabb voltam a szokottnál és megálltunk, ha úgy láttam, hogy érdemes. Elmélyült fotózásra most sem volt lehetőségem, de próbálok még kiharcolni a sorstól egy téli utazást is. Portrék, zsánerképek, szocio megint nincs, de lesz. Most egy kisebb sorozatban napról napra következnek. Az első nap hajnala nem úgy festett, ahogy megmutatom, de így, kontrasztosan, mélyebb tónusokkal mégis igazabb képet kaptok.

Kivételesen mind színes. Rá kellett jönnöm, hogy Erdélyben bizony fontosak a színek. Persze ezt a döntést maga a téma is meghatározza. Most így láttam jónak. Erősen gondolkodom, hogy ideje lenne áttérni a hajnali felébredésre. Ehhez egész hosszadalmas körítést írhatnék. Arról is, hogy miért fotózom egyáltalán? Erre a továbbiakban még visszatérek, most szalad el a hétvége, én meg utána.

New York Palota

2011-07-11T16:57:00.003+02:00

Még májusban készítettem néhány fotót a New York Palotáról egy rendezvényfotózás szünetében. Persze ennyi időnél jóval többet érdemel ez az épület, de igyekeztem gyors, de hatékony lenni. Kivételesen örülök annak, ahogy ez az épület fel lett újítva. Szerintem a Nyugatosok most is szívesen járnának ide, csak attól tartok, hogy a mostani tulajdonos nem bánik olyan nagylelkűen az irodalmi élet mai nagyjaival. De lehet, hogy tévedek. Ki kéne próbálni :)

Az Operaház teteje

2011-05-21T22:05:00.000+02:00

Amikor egy érdekesnek ígérkező háztetőre készülök, hasonló izgalom fog el, mint amikor kamaszkoromban randevúra készültem azzal a különbséggel, hogy a háztetők nem kosaraznak ki, viszont veszélyesek. Az Operaház tetejére való készülődésem két éve tart kb. Végre sikerült! És ez csak az egyik tető volt a nyolcból, amin ezen a héten jártam! Igaz, talán ez volt a legszebb. És még izgalmas is volt a vasgrádics érdekesen "rögzített" korlátjának köszönhetően. Miközben kapaszkodtam fölfelé hátamon a fotóscuccal, olyan érzésem volt, mintha egy kilencven éves bácsika botjába kapaszkodnék, amit ő makacsul vissza akar tőlem szerezni. De szélvihar legalább nem volt. Azt hiszem, olyan helyeken járok, ahol kevesen, holott ki sem teszem a lábam a városból ezekért a képekért. Izomlázam van ezután a hét után :)

Akt

2011-05-17T13:37:00.000+02:00

Megígértem vesztemre. Betartom méginkább vesztemre. Számomra nehezen kezelhető műfaj az akt. Nem is igazi aktok ezek, de itt a helyük, mert ez a blog ugyanúgy szól a fotós munkám körüli problémákról, mint az ihajcsuhaj részéről. Az akt nekem valószínűleg részben azért jelent gondot, mert nehezen fotózok bárkit, akit nem ismerek eléggé. Pláne, ha nincs ruha az illetőn. Bár utóbbi esetben inkább a megindokoltság hiányzik nekem. Mit keres ott az a meztelen nő? Napozik? Exhibicionista? Vagy csak élvezi? És miért pózol? Persze, úgy jobban feszülnek az ívek, domborodnak a domborulatok és homorulnak a homárok... Itt valamit elírtam :)

Gondoltam, próbálom a modelleket inkább meglesni, hisz' úgyis elsősorban Jacqueline fotózta őket és én csak a tetőt "adtam" hozzá. De se így. se úgy nem tudtam elégedett lenni. Ha egyszer sok időm és indíttatásom lesz, akkor kialakítok egy saját világot akt témában talán. De ahhoz idő kell, hogy elmélyüljek és annyi más minden van még ezen kívül, ami tervbe van véve. Itt láthattok néhány képet, ami afelé közelít, ahogy majd egyszer esetleg aktot fogok fotózni. Vagy inkább a régi idők folytatása ez még? Nem tudom.

Váci utca 56-58

2011-05-09T01:01:00.001+02:00

Nem várok, hogy délelőtti képek is legyenek. Jó ez a ház délutáni fényekben is. Talán azért ígértem pár napja a délelőtti fényeket is, mert nem gondoltam, hogy túl sok új témám lesz, de azóta fotóztam aktot (20 év után újra) a Párisi udvar tetején és ami még izgalmasabb, egy barátom jóvoltából akadt egy munkám. Egy kéményeket építő cégnek kell nagyon gyorsan katalógust készítenem :) Nem tudom még a pontos helyszíneket, de úgy tudom, hogy a VIII-IX. kerületben. Azt hiszem, ezt hívják testhezálló feladatnak. Hamarosan láttok képeket, mert péntekig el kell készülnöm.
A Párisi udvar tetejétől az aktokkal el is búcsúztam sajnos. Amit még tudok, fotózok a felújítás előtt. Most erről ennyit. Ha a modellek engedik, teszek fel pár képet. Most azonban a Váci 56-58:

Igen, kicsit több kép, mint általában. Miközben válogattam a képeket, rá kellett jönnöm, hogy illene értenem az építészethez. Egy idő után kissé unalmas pusztán érzelmi síkon megközelíteni a témát. Mentségemül annyit, hogy a LAKÓK általában így nézik a házat, ahol élnek. No meg műszakilag is, de nem a tudományos alaposság miatt, hanem az élhetőség okán. El kell fogadnunk hát, hogy én egy hétköznapi sétáló emberke szemével nézem a világot továbbra is és kerülöm azt a beszédtémát, amihez nem értek. Sőt! Általában még a perspektíva korrekcióját is kerülöm, ami meg a fotósokat botránkoztathatja meg. Tudom, lázadásnak kevés, hibának sok :)

Részecskelassító

2011-04-22T21:47:00.001+02:00

Az aluljáró különös hely. Én mindig egyfajta megkönnyebbülést érzek, amikor egy zsúfolt, zajos földalatti betonodúból feljutok a fénybe. Örülök is annak, hogy megszüntetnek jónéhányat. Köztük ezt a jelentéktelen és szűk kis aluljárót is, mely a Váci utcát gyakorlatilag eddig kettéosztotta egy elit és egy még nagyon jó, de már mégsem olyan értékes szakaszra.

Ezt az igazságtalan felosztást remélhetőleg feloldja egy egyszerű zebra és az én fotóimat is több turista veszi meg, eljutván így a Váci utca 63. alatti üzletbe. Bár addigra már remélem, hogy több helyen is lesznek képeim.

De egy aluljáró persze lehet izgalmas dolog is. Pesten utálom őket, de Párizsban legszívesebben leköltöztem volna fotózni a Metróba egy pár napig fotózni. Ezt itt is megtehetem, van is persze pár érdekes fotóm... De most nem is erről akartam beszélni.

A fészbúkon az I ♥ Budapest poszton olvastam egy bejegyzést, miszerint Budapest egyik legszebb lépcsőháza Váci utca 54. házban van. Mivel a Váci utcában egyébként is dolgom volt, megnéztem. A Váci utca 54. egy egyszintes, felújítás alatt álló ház, ahová nem lehet bejutni. És ránézésre lehetetlenség, hogy az közölt fotók ott készültek volna. Tegnap értem rá keresgélni és nem is volt nehéz rájönni, hogy az ominózus ház csakis az 56-58. lehet.

A háttérben magát produkáló fickó egy német turista. Ő engedett be, de először azt hitte, hogy őt akarom fotózni. Ez olyan vad ötlet volt részéről, hogy ezzel átmenetileg elhallgattatta bennem a nyelvtudásom hiánya miatt gúnyolódó kisördögöt.

Engem persze az állítólag pont idén 100 éves ház érdekelt. Az első két képet itt láthatjátok és ez még csak a kezdet. Igaz, erős nyitás. Legközelebb bemutatom a házat is, de úgy szeretném, hogy délelőtt készült fényekkel is tudjak mutatni valamit. Folyt. köv.!

"Szecska"

2011-03-25T23:23:00.000+01:00

Életem során csak néhányszor jártam itt. Gyerekkoromban. Aztán úgy húsz éve szegény anyámat akartam azzal meglepni, hogy családostul meghívom egy nyári vasárnapon a Széchenyi fürdőbe, de nem volt nálam elég pénz a belépőkre. Ma is elpirulok ettől. Most, fotózás közben rádöbbentem, hogy milyen hülyén élek. Kora tavasz van és már rengetegen fürdőznek, sakkoznak a melegvizes medencében. Hogy van ennyi idejük? Mit csinálok rosszul? Tudnék ilyen nyugodtan élni? Nem. De az a kevés, ami jut ebből, most elég és ha megöregszem, megtanulok melegvízben ázva sakkozni, mert van varázsa a dolognak.

Ez még csak az első alkalom volt. Tudtam már az elején, hogy ezt a csodát nem lehet pár óra alatt végigfotózni. Felmértem a terepet, tudom, hogy mit kell másképp fotóznom és azt is, hogy mit hagytam ki. Sajnos azt is tudom, hogy mi az, amit valószínűleg nem fogok fotózni.

Némileg nyomaszt, hogy ezt a témát már gyönyörűen feldolgozták nálam nagyobb fotósok. Ha jól emlékszem, Benkő Imrének is van egy sorozata, de sokan mások is "megelőztek" már. Az biztos, hogy igazán jó sorozatot nem lehet néhány nap alatt készíteni. A sakkozókról kötelező fotókat készíteni, de igazán jókat télen lehet, amikor gőzölög köröttük a thermál medence vize. Ezt lekéstem, várnom kell. Úgy látom, kb. nyolc hónap, mire összejön egy olyan galéria, amivel igazán elégedett lehetek. Addigis itt egy kis ízelítő.

Gyógyfürdők - Király fürdő

2011-03-19T22:21:00.001+01:00

Amikor egy új feladatot találok ki, akkor a fotózás örömén túl arra is számíthatok, hogy új embereket ismerek meg, akiktől érdekes híreket, információkat kapok. Most Budapest gyógyfürdőit fotózom végig. Az engedélyek intézése során rendkívüli kedvességgel és együttműködési készséggel találkoztam. Itt is köszönöm nekik!
Most és később is csupán ízelítőt teszek fel a képekből, mivel nem az a célom, hogy ezen a blogon minden látható legyen. Ma a Király fürdőről teszek fel pár képet. Itt este lehetett fotózni, de mindenképpen vissza fogok még menni a tető üvegcsempéin átsugárzó fények miatt. Este fojtott, párás még a fény is, de ahogy megszokja az ember szeme a félhomályt, teste pedig a forróégövi levegőt, azonnal megérti, hogy miért jó egy ilyen kis meghitt gyógyfürdőben időzni hetente legalább pár órát. Nyíltan reklámozom ezt a helyet, mert nagyon jó!

Kilátás a Klotild palota tetejéről

2011-02-14T15:57:00.000+01:00

Ezt a sorozatot eddig elhanyagoltam. Most is csak egy képet emelek ki, mert nem akarok "pazarolni". A lényeg így is látszik, ennyiből is érthető, hogy miért mászkálok épületek tetejére?

Ezt a tevékenységemet idén megszaporázom, gyakorítom. Nem nyugszom addig, amíg a szóba jöhető hidak tetejére fel nem jutok. Igaz (már említettem is), hogy Révész Tamás ebben megelőzött, de talán tudok olyan képet készíteni, ami más, mint az övéi voltak. Ez nem lesz könnyű, mivel Révész Tamás nyilván a lehető legjobb kompozíciókat megtalálta és a mozgástér sem túl nagy. De azt is lehet tudni, hogy ha két fotós ugyanazt fotózza ugyanabból a szögből, teljesen más sül ki a dologból többnyire.

Falfirka

2011-01-30T22:53:00.001+01:00

Gyakran nézegetem a régi fotóimat. Nosztalgiázok, próbálom visszaidézni azokat a pillanatokat, amikor egy-egy képet készítettem. Ezen a fotón Piróka négy éves lehet. Ennyi most Emmácska. Általában minden képen vidám és röpködős Piró, de ezen kifejezetten szomorkás. Persze a környezet nem szívderítő. A Duna parthoz vezető salakos út mentén egy elárvult üdülő betonmedencéjének lépcsőjén áll. Nem gyermeknek való hely egy ledurrant, üres betonmedence télen, ezt el kell ismernem.

Pedig amúgy ezek a szinte mindennapos Duna parti séták vidámak voltak. Jókat beszélgettünk, mindenre volt idő. Ez az, amit képtelen vagyok megérteni. Most semmire sincs időm. Kinézek az ablakon és ott van szemben a Margit-sziget, ahol idén télen még nem is voltunk Emmácskával. Csak elfáradtam? Nem. Ennyire nem. Piró kicsi lelkén talán átsuhant akkor a jövő, hogy ő is felnő, tele lesz gondokkal és teendővel, az apja meg addigra sokkal gondterheltebb lesz és elfoglaltabb, mint akkoriban, harminc évesen. Szinte minden fotó szomorúságot hordoz. Az elmúlt évek képekben kíméletlenül őszinte jósok.

Egy régi kiállítás

2011-01-26T18:44:00.000+01:00

1987 lehetett. Egy néhányszor már említett, mutatott romos házban egy német és egy olasz képzőművész kiállítást rendezett. Én a munkát végigfotóztam és persze voltam oly ostoba, hogy a negatívok nagy részét is odaadtam nekik. Mindegy. Néhány kép maradt, ez is valami. Sajnálom, hogy nem mutathatom meg nektek a sok munkát, ami emlékezetemben megmaradt. Az egyiknek a címére is emlékszem: LÉLEKHAJÓ. Gyönyörű cím és ők találták ki, holott alig tudtak pár szót magyarul. Emlékszem egy lottószelvényekből összeragasztott sátorra is. Igen megrázó volt annyi lottószelvény látványa. És nagyon jól tükrözte a szerencsejátékokba vetett remény hiábavalóságát. "Nyeremény kedden? Ne reménykeggyen!" (Perger László)

Lázadóak voltak tehát, kritikusak a társadalommal szemben. Ez a félkész munkájuk is ezt tükrözi. Nem is biztos, hogy félkész... Nekem így készen van. Fejetlenül, agyatlanul.

Cipészműhely

2011-01-18T11:19:00.000+01:00

Szívesen írnék ezekhez a képekhez hosszasan, ráérősen. Irigylem is kicsit ezt a cipészt, aki meg tudott valamit őrizni, amit sokunknak nem sikerül. Végzi a dolgát, van rend az életében. Persze ő is most él, 2011 van, de azért mégis úgy látom, hogy ez a cipész nem szállt be a mókuskerékbe. És mindezt persze úgy írom, hogy közben hátam mögött torlódik a munka. Nem tudom, mikor tudom kialakítani az én kis cipészműhelyemet?

Jósika utca 25.

2011-01-03T02:50:00.000+01:00

Rég tettem fel új képeket. Rengeteg dolgom volt, miknek nem sok köze volt a fotózáshoz. Most hálás vagyok egy képeim iránt érdeklődőnek, aki még nyárról emlékezett arra, hogy a szóban forgó házról vannak képeim, mert így rá lettem kényszerítve, hogy szkenneljem be végre ezt a negatívot és tegyem láthatóvá itt is. A Jósika utcában nem ez az egyetlen ház, amit tilos kihagynia egy városfotósnak! Merem ajánlani. És ha már arra jártok, a Rózsa utcában vehettek filmet, vegyszert, mindent... ha még dolgoztok analóg technikával. Én a közeljövőben a digitális gépemmel megyek vissza. És ezzel kezdetét veszi egy újabb lendület, amivel felfrissítem blogomat, hisz' már röstelltem ezt a tétlenséget. Íme a ház:

Szentkirályi utca 6.

2010-10-25T14:37:00.000+02:00

Egyik kedvenc házamat már két éve szerettem volna őszi, tüzes színekben lefotózni. Most kivételesen nem csúsztam le az alkalomról. Igaz, hogy hosszas, elmélyült munkára most sem volt időm. Itt délelőtt kell fotózni, én meg délután értem csak oda. Talán még lesz kis időm a napokban. De a lényeget láthatjátok. Ha már körfolyosó, akkor legyen ilyen!

Az összes képet a linkre kattintva láthatjátok. http://picasaweb.google.hu/lantosistvan/SzentkiralyiUtcaiOsz#5531959962576158194

Szabadság híd

2010-10-11T02:00:00.000+02:00

Ha tehetem, mindig gyalog, vagy bringával teszek meg egy-egy utat a városban. Szombaton a Bartók Béla útra kellett mennem, persze, hogy gyalog mentem át a hídon. Közben kattintgattam, készültem arra lélekben, hogy egyszer majd feljutok (fotózni, nem ugrani) a Szabadság híd tetejére. Révész Tamás ugyan már megtette, de hát jártam én már olyan tetőn is, ahol ő szintén fotózott a Szabadság téren (http://www.revesz.net/budapest3.html#).

Amikor átértem, elkövettem azt a hibát, amit egy fotós sose tegyen: elraktam a gépet a táskába. Éppen e művelet közben felpillantva vettem észre egy apukát, aki gördeszkával süvített el mellettem. Ebben semmi érdekes nem lenne, de hát nem véletlenül említettem apukát. Hasán egy három év körüli fiúcskát tartott a karjában és így gördeszkázott. Ez így már viszonylag ritka dolog. Lekéstem. A fotós szerencse azzal próbált kárpótolni, hogy később utamba kerített egy bácsit, aki úgy etette a galambokat, hogy megrágta a kenyeret és azt kiköpte a madarak elé a járdára. Na jó, ez se rossz téma. De egyetlen képet tudtam csak csinálni, mert elfogyott épp a kenyér. Pedig erről inkább közeli lett volna jó. Vagy inkább semmilyen. Hozzá kell szoknotok, hogy ide selejt képeket is felrakok.

Ezt követően egy félresikerült és fölösleges fotózás után hazasiettem, de a hídon átkelésről nem mondtam le. Bosszús voltam, nem volt jó napom.

Önmagam vigasztalására még készítettem néhány ellenfényes képet erről a gyönyörű hídról. És ki jön velem szembe? A gördeszkás apuka! Ezúttal időm is volt, reflexeim is voltak (több is :) és még az is megtörtént, hogy a gördeszkás apuka mellé besorolt egy görköris ikerpár. Kánaán!

Egyre inkább vonzódom az ilyen csendes tartalmú képekhez. Irtózom például a rendkívüli események, vagy katasztrófák fotózásától. Nem mentem el Kolontárra fotózni és nem érdekelt az sem, hogy Ozzy a Váci utcában flangált. Kolontáron sok jó fotós járt és épp eleget megmutattak abból, amit egyébként valóban nem lehetett volna elképzelni. A sztárok meg hidegen hagynak, akár jó, amit csinálnak, akár nem. Addig jó, amíg maradhatok a hétköznapi témáknál.

A téma az utcán hever

2010-09-19T22:59:00.000+02:00

Szivárvány

2010-09-15T18:13:00.001+02:00

Végre valahogy összejött, hogy húsz év után újra látni lehet a fotóimat a Váci utcában. Igaz, most nem én árulom őket és ezek csupán digitnyomatok (nagyon szép papíron, jó minőségben). Próbáltam olyan képeket válogatni, amik között színesek, vidámak is vannak. Nem volt könnyű. Ez ez egyik giccsbe hajló kép. Szerintem az elsők között ezt viszik el... ha vásárolnak egyáltalán. Meglátjuk.

Találkoztam-e a Sátánnal?

2010-09-13T01:38:00.001+02:00

Ma, képeim árusítása végefelé egy fura figurára lettem figyelmes az asztalom előtt. Hamar kiderült, hogy a fiatalembernek valami általam ismeretlen elmebetegsége van. Sikertelenül és erőtlenül próbáltam lerázni kedvesen, megértően. Ő maradt és sikerrel riasztotta el potenciális vevőimet, akik pedig éppen legégetőbb anyagi problémáimat oldhatták volna meg. Aztán az illető ráakaszkodott egy kedves lányra, aki vesztére odajött hozzám. A lány elindult dolgára, a fickó utána. Aggodalmas megkönnyebbülés...

A megkönnyebbülés sóhaja még ki sem ürült mellkasomból, amikor a szerencsétlen alak újból megjelent a látóteremben. Én lehúzódtam a pult mögé, közben megjött Attila, hogy pakoljunk, húzzunk. Én előbb elszaladtam elintézni valamit és mire visszaértem, ott állt a figura megint. És az igazán kellemetlen beszélgetés csak most indult. Mindenáron el akarta hitetni velem, hogy venni akar tőlem egy képet, de állandóan olyanokat kérdezett, hogy "Ez mitől szép?, miért jó ez a kép?..." Nem lehet ilyenre válaszolni. Aztán megakadt tekintete ezen a szorongást keltő, lidérces fotómon.

– Ezt ön csinálta?

– A fotót igen. Ezt így találtam.

– Nem félt?

Ledöbbentem, mert eszembe jutott a hatás, amikor ezt megláttam egy elhagyatott épületben alkonyatkor. Se világítás, se semmi. A képen úgy tűnik, van fény sok, de valójában félhomály volt. Féltem.

– Nem féltem. A látvány félelmetes volt, de az épület gyönyörű - válaszoltam.

– Ön bátor?

– Nem hiszem, de nem vagyok beszari sem.

– Találkozott már a Sátánnal?

Kezdtem mégis beszari lenni. Most meg lidérces félálmaim jutottak eszembe, amikről azóta sem tudom, miféle lényeknek voltak köszönhetőek?

– Nem tudom, voltak rémálmaim...

– Nem a kérdésemre válaszolt! - Vetette közbe meglepő határozottsággal.

Én néztem ezt az embert, aki kezében gyűrögette a képemet és ki is akarta fizetni, de át is akart verni. El is akart szaladni, de nem is. Erőszakos volt, de ne agresszív. Ostoba is és kérlelhetetlenül logikus is egyszerre. Most már biztos, hogy nem találkoztam a Sátánnal, de a jelenlétét többször éreztem már. Ma is. Még annyi, hogy ez a kép egy könyv borítóján már megjelent, aminek Pedofiliák a címe. Az eredeti negatív eltűnt, egy nagyítást szkenneltem be. Lehet, hogy el kéne tüntetnem a környezetemből ezt a fotót. De nem! Ez egy jó kép azért is!

Budai Várbazár

2010-09-07T23:39:00.003+02:00

Hétfőn bejuthattam a volt Ifiparkba, amit nemrég kívülről fotózgattam. A látvány, ami fogadott, olyan tömény volt, hogy a most látható képeket még inkább csak vázlatnak tekinteném, bár van néhány kép, amit sokkal jobb beállítással nemigen tudok megcsinálni. Igen nagy kedvem lenne hosszasan regélni, de rengeteg dolgom van és voltam már jobban is életemben, úgyhogy most inkább szinte csak képek lesznek. Mivel viszonylag sok képet választottam ki, készítettem egy kis galériát. Ha ráklikkelsz a fotóra, bejön a galéria.

No, lett közben egy kis időm, mert hamarabb végeztem valamivel, mint az a valami énvelem. Ahogy a galériát végigfutom, elfog az az örvénylő érzés, amit a tárgyak misztikus elrendeződésének mélyebb tanulmányozása okoz nálam. Kétféle módon kerülhet egy tárgy oda, ahol látjuk: Vagy élőlény helyezte oda, vagy valami természeti erő, mint a szél, vagy egy földrengés, vagy egy lassan növekvő gyökér, mint itt az egyik kőoszlopot. Ezek a hirtelen, vagy lassú mozgások történetek egyben, titkok. Az itt omladozó, lerobbanó épületek, kőkorlátok látványára számítottam, ezért nem voltak rám akkora hatással, mint az alanti kép.

Erre nem számítottam. Az egyik fő épület (a néhai színpad mögötti) szuterén, vagy inkább pinceszintje lakott lehetett nemrég. Az ablak előtt áll ez a vas asztalka a madáretetővel. Mindez három méterrel a lábamtól lefelé. Döbbenetes hangulat. Legközelebb valahogy lemászok, ha belegebedek, akkor is.

Budai Ifipark

2010-09-04T00:50:00.003+02:00

A Várbazár sor nekem szokatlan kifejezés. Én úgy tanultam, ez az IFIPARK. Kértem engedélyt jövő hétre fotózni, de nem álltam ki, hogy legalább kívülről ne csináljak addig is néhány vázlatot. Úgy látom, az őszi fények igen jót fognak tenni ennek az építménynek, csak éppen nem lehet ottmaradni alkonyatig. Meglátjuk pár nap múlva, mit lehet kezdeni a dologgal. Annyit láttam kívülről, hogy már undorító homokbuckák csúfítják a burkolatot. Kicsit olyan, mintha már építkeznének.

Jönnek a frontok, nincs erőm írni. "Kérem, kapcsolja ki!"

Apu és Emma

2010-08-27T23:14:00.002+02:00

Mindszent - a komp

2010-08-26T19:15:00.003+02:00

Mindszenten három gyerekkori barátom volt és mindhármat Balogh Ferkónak hívták. Esküszöm. Érdekes módon mindig lehetett tudni, hogy melyikről beszélgetünk épp nagymamámmal. Az első és legidősebb Fecó jóval idősebb volt nálam és nagymamám közvetlen szomszádja volt a család. Az apja hatalmas darab ember volt. Mindig ő jött diszóvágáskor felborítani a disznót. Nos, az I. Balogh Fecó lassan eltűnt az életemből, mivel idősebb volt nálam és akkoriban még a gyerekek hamarabb kezdtek el dolgozni. Én magam is sokat segítettem nagyinak kapálni, öntözni, bár sosem várta el.

A II. Balogh Fecó az egyszerűség kedvéért szintén közvetlen szomszéd volt, csak balfelől. Ők 7-8 éves koromban költöztek be Mindszentre Ányásról, ami tanya volt. II. Fecó rendkívül félénk, zárkózott gyerek volt, de vele játszottam mégis legtöbbet. Ővele bringáztunk ki mindig kalandkeresőn a Nagyréhez. Kacsáztunk, bámultuk a vizet. Ő mostanra kissé elment egy irányba, amivel én nem tudtam mit kezdeni, amikor néhány éve találkoztunk. Furcsa könyveket mutogatott a Magyarságról, ami még mindig nem baj, ha az ember mást is olvas és meg is érti azt a mást is. III. Balogh Fecó menet közben lett barátom. Fantasztikus emberke volt és még most is nagyban. Állandóan barkácsolt gőzmotort, repülőgépmodellt és MINDENT. Rengeteg játéka volt, mivel azon túl, hogy jómódúak voltak, figyeltek is arra, hogy mire költik a pénzt. Ők pont szemben laktak. Ő volt az egyetlen, akivel nem verekedtem. III. Balogh Fecó barátom ma híres és elismert orvos Szegeden.
Hogy a kompról is beszéljek kicsit. Lehet, hogy magamat ismétlem, de az még mindig jobb, mintha másokat ismételnék és a poén megér annyit. A mindszenti révészt jó néhány évig Halál Gábornak hívták. Később is, csak akkor már nem ő volt a révész. Megváltod a kompra a jegyet és kezedbe nyomják a cédulát, hogy Halál Gábor - révész. Anyám mesélte, hogy amikor nagyiék a tanyáról beköltöztek a faluba, akkor két-három éves lehettem és valamiért engem is cipeltek magukkal szüleim a nagy eseményre. A Lantos családra jellemző módon a költözködés időpontját télen, áradás idejére tűzték ki, amikor a komp helyett csak egy nagy ladik közlekedett, ami úgy meg volt pakolva emberekkel, biciklikkel és batyukkal, mint ahogy azt manapság a Távol-keleti dzsunkákon láthatjuk. Nos, akkor mi ott majdnem elsüllyedtünk és én még ma is emlékszem, hogy milyen közel volt hozzám a fagyos, örvénylő Tisza vize... de sokat tudnék még írni :)

Mindszent - az ártéri nyaralók

2010-08-26T02:53:00.002+02:00

Emlékszem évtizedek múltán is ezekre a bozontos, göcsörtös fákra. A nyaralók legtöbbje még nem állt gyerekkoromban, de már akkor elkeztdek kinőni a földből a cölöpre épített vityillók az ártéri veteményesek tövében. Aztán az évek múlásával a földek elgazosodtak gazda híján, viszont a hétvégi házak megszaporodtak. A sűrű fűz és akácerdőben kitaposott ösvények elvadultak, ma már járhatatlanok, de szellemképük még látható. Nem volt annyi időm, hogy a sűrűbe vessem magam és ott készítsek képeket, de ezt be fogom pótolni. Most olyan képeket láthattok, amiket az út mentéről, vagy a töltésről is el lehet készíteni.

Emma, Juli és Piró a töltésen, ahol több száz kilométert bringáztam és szaladgáltam kiskoromban nyaranta.

Fák a strandhoz vezető út mentén. Némyelyik személyes ismerősöm.

Néhány jellegzetes kép a gátoldalról és a "vígkend" házakról.

Ezekre a göcsörtökre is pontosan emlékszem. Talán ezek miatt a fák miatt alakult ki bennem a bonyolult látványok iránti vonzalom. :) Számomra a geometriai szabályos formák unalmasak és élettelenek. Az is igaz, hogy az életemet is sikerült mindig megbonyolítanom, de nem biztos, hogy ilyen vonző látvány lenne számomra, ha képpé konvertálnám a múltamat.

Mindszent - a városka II.

2010-08-25T11:21:00.001+02:00

Még néhány kép Mindszentről, hisz sosem elég. Néhány mondattal próbálom illusztrálni, hogy elfogultságomon túl is miért szeretem ezt a városkát.

A szegényesebb porta nem gyakori látvány, csak én inkább ezeket fotóztam. A házak közül sok az új, vagy szépen felújított. Érdekes módon egyiknél sem érzem azt, hogy idegen épület lenne, mert illeszkedik a környezethez. Itt az emberek valahogy képesek megbecsülni a hagyományokat.

Gyönyürű házakat emészt az idő...

...de sokat sikerül megmenteni is.

A Városháza, az iskola, az óvoda és a bölcsöde is a platánsorral szegélyeszett főúton található. Ahol nem platánsor, ott geszetenye, akác, vagy gyümölcsfa! Apám is ebbe az iskolába járt majdnem hetven évvel ezelőtt.

A "szivárványos ablak" a Bene utcában, amit minden egyes alkalommal némi szorongással látogatok meg, de mindig érintetlen. Itt nem törik be az ablakokat, nem fújják le festékkel a házak falait. Aki Mindszenten lakik, az valóban magáénak érzi a környezetét és vigyáz rá. Itt valóban másképp gondolkodnak az emberek. Bementem a könyvtárba régi képeslapokért és teljes meglepődésemre a legnagyobb kánikulában is szatyrokkal hozták a gyerekek vissza a kiolvasott könyveket. Egyébként én is a mindszenti könyvtárban jutottam hozzá jónéhány jobb könyvhöz gyerekkoromban. Az élet vasárnapja pl.

Holnap megnézzük az ártéri nyaralókat :)

Mindszent - a városka I.

2010-08-24T15:36:00.000+02:00

Sem apámat, sem Mindszentet nem láttam évek óta, holott nem nagy távolság 186 kilométer. Főleg ahhoz az időbeli távolsághoz képest, amit nekem apámmal való kapcsolatom és a városka jelent. Rengeteg fotót (de nem eleget) készítettem már gyermekkorom legfontosabb színhelyéről, de többnyire mindig kutyafuttában, a lányaimmal sétálgatva, ezért adós vagyok egy elmélyült, meghitt fotózással önmagamnak is. Most csak a legutóbbi két és fél napos ottartózkodásom képeit töltöm fel. Kezdem a városka (nekem örökké falu marad) utcaképeivel.

A mindszenti utcák szélesek, virágosak és gyümölcsfákkal szegélyezettek. Ha megéhezel, jól tudsz lakni séta közben anélkül, hogy bárki zokon venné. Csak akkor szólnak, ha frissen volt permetezve a fa, de általában bio.

Ez az ártézi kút több, mint száz éves. Télen-nyáron csorog belőle a kristálytiszta, finom víz. Az utcákon egyébként több helyen is van kisebb kút, amiket nem zárt el a rendszerváltás.

Ezt a kerítést imádom, meg a többit is. Minden kerítést, ablakot és utcakövet ismerek.

Keresztmamám háza. El lett kótyavetyélve, idegenek lakják

Itt állt nagymamám háza. Inkább nem mondok semmit.

Méhészet egy elhagyottnak tűnő telken.

Mára ennyit tudok mutatni. Holnap még házak, utcaképek.

Képeslapok vannak eladók

2010-08-06T20:18:00.001+02:00

Rég írtam újabb bejegyzést. Rengeteg tennivaó van a Szigettel kapcsolatban és közben apámat is meglátogattam Mindszenten. Mesefalumról majd a Sziget után teszek fel egy sorozatot. Nagy hír, hogy megjelent egy olyan képeslap kollekcióm, ami azonnal a szívemhez nőtt, ahogy megláttam a nyomatokat. Nagyon örülök nekik és remélem, hogy hamarosan elfogynak, mert az mindenkinek örvendetes ugyebár. Sok energiát fektetek abba, hogy valahogyan a fotográfiából éljek meg. Egyedüli szomorúságot csak az okoz most, hogy Csilla elutazott Erdélybe kicsi Emmával és most néma a lakás 10 napig. De nem lesz időm sojogni a következő napokban és Juli lányom viszont nálam lakik addig, mert segít a Szigeten.
A képeslapokat a képre kattintva nézhetitek meg.

Dévai Ferences Árvaház

2010-07-17T11:50:00.000+02:00

Juli egy hétig gyerekfelügyeletet vállalt a Dévai Ferences Árvaházban, Csobánkán. Ez a Waldorfosoknak egy kötelező gyakorlat, ő most "gyakorolta". Ilyesmiktől kicsit tágul az ember világnézete. Tegnap kocsival elmentünk érte, így rövid sétát tehettem a felújított kastély környékén. Persze engem a még fel nem újított épületek érdekeltek. Amit kutyafuttában lehetett, lekaptam. Ez is olyan helyszín, ahová érdemes lenne visszamenni. Blogomból nem derül ki egyértelműen, de a szocio legalább annyira érdekel, mint a város fotózása, csak ritkán van alkalmam szocioképeket készíteni, hisz' sokkal komolyabb szervezést és lelki felkészülést igényel ez a téma. Van néhány helyszín megbeszélve, meg is csinálom.

Ezen az ablakon évekig tudnék kibámulni. Figyelném, ahogy váltják egymást az évszakok és egyetlen pillanat sem lenne unalmas... ha negyven évvel fiatalabb lennék.

Ezekkel a gyerekekkel fogllakozott Juli. Kicsit vadak. Amikor pár fotót készítettem a fürdőzésről, kérték, hogy mutassam meg a képeket. Amikor fényképezőgépemen (egyetlen vagyonom) mutogattam a képeket, szándékosan lefröcskölték a kamerát. Szörnyű, hogy legtöbb esetben aszegénység, a nyomor inkább a pusztítás, a még rosszabb felé törekvést szüli az építkezés és előrehaladás helyett. Igaz, ez lehet egyfajta félresikerült önvédelem, hisz' kevesebb energia kell lefelé csúszni, mint fölfelé kapaszkodni. És hát minek fárassza magát az ember, amikor van elég baja amúgy is?

Aranypor

2010-07-15T00:30:00.002+02:00

Az a semmihez sem hasonlítható szeretet fotózható-e, amit egy szülő a gyermeke iránt érez? Én mindig elégedetlen vagyok, akármelyik lányomat fotózom. Próbálkozom tovább.

Erről a képről önző módon ismét saját gyermekkorom jut eszembe, amikor nagymamámnál nyaraltam. Későnkelő voltam már akkor is. A nap csak 8-9 körül sütött be a szoba ablakán, akkor is keskeny csíkban. De ez nekem elég volt. Elbűvölve néztem a fényben kavargó finom aranyport (itt csupán néhány pihe dereng) és megvártam, míg a nap sugara elérte az asztalon hűségesen várakozó kékes színű kancsót és a vizespoharat. A kancsóban reggelre mindig csodabuborékok híztak, hogy a fényben ragyogva még vidámabb, izgalmasabb látványt nyújtson. Ez az ünnepélyes szerartás néhány percig tartott, ahogy a nap állása változott. Azt hiszem, a fény természete, az a csoda, amit tenni tud, akkor fogott meg először.

Legyen hát ez a kép a gyermekem, a fény, az élet szeretetének egyik képe.

És most valami egészen ugyanaz

2010-07-09T02:15:00.001+02:00

A fotóban az vonz talán leginkább, hogy egészen kicsi változtatást kell megszokott életritmusomba iktatni, hogy valami olyasmit tapasztaljak, amit kívülről rendkívülinek, szokatlannak, vagy legalábbis érdekesnek találnék. És persze a meglepően kis energiabafaktatés miatt meg is lepődök állandóan. Ma egészen váratlanul feljuthattam a a Párisi udvarral szemközti ház tetejére. Eredetileg Bourel kiállításának megnyitójára készültem, de arra még csak két napja, míg ennek a háznak a tetejére két éve szerettem volna feljutni.

Szerencsém volt abban, hogy kivételesen egész nap tudtam dolgozni mint a gép, ezért nem maradt éjszakára bepótolhatatlan tennivaló, így este hétkor (rohanva ugyan) elindulhattam erre a gyönyörű tetőre. Villámfotózás volt, de ígéretes a látvány. Egész biztos, hogy törzsvendég leszek ebben a házban, de egyúttal ezt is elhatároztam, hogy most már keresek néhány kevésbé kurrens helyszínt, mert szép ez, gyönyörű, de annyi tető van még, ami egészen mástól szép. Hát még, ha belegondolok, hogy a tetőkön kívül mi minden van.

Van például ennek a háznak padlása is, ami pl. a Párisi udvarnak nincs. Miközben ezeket a képeket készítem, egyre inkább érzem, hogy milyen fontos lenne egy profi felszerelés. Valahogy megoldom, végülis ezeket aképeket eladom. Csak hát éppen azért kell a profi cucc, mert nem adhatok el "selejtet". Persze megoldhatnám lyukkamerával, Holgával, vagy bármiféle művészinek nevezhető eszközzel, de annyian alaklmazzák már az említett "trükköket", hogy idegenkedem tőlük, holott nagyon tetszik közben. Erről külön lehetne hosszasan beszélni. Eleve meglepődve tapasztalom, hogy gyakran töltök fel színes képeket. Valahogy megérett bennem a színes kép becsülete. Azt vettem észre, hogy ha egy kép jó színesben is, az TÉNYLEG jó fotó. Ez nem jelenti azt, hogy nem jó kép az, ami csak fekete-fehérben jó.

Képek turistáknak

2010-07-04T18:25:00.002+02:00

Kezdem megérteni az antennaszerelőket. Úri állásuk van. Persze ők másképp látják. Unják talán.

Ez nem jó kompozíció, viszont fizetek egy nagy fagyit annak, aki innen képet csinál.

Igen, szépek a felhők, de nem eléggé. Majd legközelebb eléggé azok lesznek. Már most is azok, csak én épp nem vagyok ott.

Az se baj, ha néha az ember elvonul a fő látványosságok mögé. Ilyen az élet is.

És legyen a végére egy panoráma megint. Ez volt nekem mára, ami továbbgurít.

Panoráma

2010-06-29T21:47:00.001+02:00

Lehetetlen megunni ezt a tetőt. Amíg lehet, vissza-vissza térek. Legutóbb még szivárványt is kaptam. Igaz, nem tudtam megállni, ha színes, akkor belenyúlok.

Tekercselő műhely - elfelejtett filmkockák

2010-06-29T15:13:00.000+02:00

Előhívtam ugyebár néhány filmet. A filmek előhívása összehasonlíthatatlanul izgalmasabb esemény, mint kártyáról a gépbe másolni a fotókat, mert mindig előkerül valamilyen elfelejtett képsorozat. Így történt ez most is. Talán még emlékeztek a tekercselő üzemben készült sorozatra. Ott nálam volt a filmes gépem is, de ez idővel kiment a fejemből és most nagy örömmel láttam, hogy van még a műhelyről fotóm filmen is. Ezeket töltöm fel, hasonlítsátok össze a digit anyaggal. Ezúttal nem elégefetlenkedek a digitális verzióval sem, de azért a tónusgazdagság, az páratlan a filmen már megint.

Kazinczy filmes verzió

2010-06-28T15:58:00.000+02:00

No, gyors voltam és türelmetlen. Nem beszélek sokat, mert szétrobban a fejem, úgy fáj. Jaaaaaaaaaaj, de fáj a fejem, nem tudok még gépelni sem, annyira hasogat! Ennyire legutóbb a Don kanyarban fájt a fejem nekem. Istenem, annyira fáj a fejem, hogy már moccanni sem tudok. Húúúúúúúúúúú, a rohadt életbe, mindjárt kiserken az agyam a hajszálak végén. Jajajajajjjj! Ne fájjon már a fejem. De hát fáj... de még hogy!

Kazinczy utca

2010-06-27T21:56:00.002+02:00

Ma a Gozsdu udvarban árultam a képeimet. Egyet vettek, ennyit ér a tevékenységem ebben a világban. Nem tudok jókedvű bejegyzést produkálni. Egy órát aludtam mindössze és úgy indultam el a semmiért. Illetve nem teljesen a semmiért, mert bejutottam egy házba a Kazinczy utcában, amit már régebben kinéztem megamnak. Először filmre fotóztam és azokat is meg fogom mutatni, mert azt hiszem, (ill. tudom) hogy azok sokkal jobbak lettek, mint amiket most láthattok, amiket Juli lányom által utánam hozott digitgéppel készítettem később.

Filmen (még ma előhívom a filmet) látható lesz néhány lakó is, amitől sokkal életszerűbb a környezet. Amikor ezek készültek, éppen ment Német-Angol meccs, úgyhogy kinézett ugyan valaki, meg ki is szólt, hogy már megint fotózok, de amúgy üres volt az udvar.

Mivel ez egy műemlék, nagyon kíváncsi leszek az épület további sorsára... hm... a magaméra is, pedig nem is vagyok műemlék. Csak rom, időnként. Node félre panasz, félre bú, örülj, hogy nincs háború. Huhhh, baromira elegem lehet.

Megtanultam repülni végre

2010-06-24T02:17:00.000+02:00

Két kísérleti kép kutyafuttában. Amíg készül az új sorozat, töltök fel a "melléktermékekből". Keresem az olyan nézőpontokat, amik nem általánosak, de nem feltűnően más, mint a megszokottak. Felmászok, lemászok, amíg meg nem vénülök annyira, hogy botnak kell használnom a fotósállványomat. Ezek a képek meglehetősen kényelmetlen szögből készültek, még kísérleteznem kell, míg igazán jól sikerülnek. A sok autó is... háááát... nem úszom meg a hajnalban kelést, úgy látom.

Tükör

2010-06-20T02:24:00.001+02:00

Ez az ember éppen átlépi a hipertér köszöbét. Bevásárolni volt, vagy az ELMŰ-ben, vagy egy munkát beszélt meg. Talán épp a férjét csalta meg, vagy őt csalják, de még nem is sejti, hogy milyen hihetetlen sebességfokozásra késztet majd mindjárt két szerető szívet azzal, hogy megzörrenti kulcsával a zárat. Vagy az is lehet, hogy csupán égve felejtette a villanyt és most visszaszalad lekapcsolni. Lehet, hogy egy őrült, aki átlagos, üde háziasszonynak álcázva magát most lopódzott be egy körfolyosóra, hogy szappanból faragott pisztollyal lőjön halomra mindenkit. Sok minden elképzelhető, csak az nem, hogy a hölgy valamikor képet fog vásárolni tőlem.

Kossuth téri tetők

2010-06-13T02:43:00.000+02:00

Kezdem nem érteni a kéményseprőket. Hogy lehet az, hogy nem válnak idővel megszállott városfotóssá? Ma egy kedves ismerősöm jóvoltából ismét egy olyan tetőn járhattam, ahol kevesen. Amikor hazaértem, úgy másoltam be a képeket, mintha karácsonyi ajándékcsomagot bontogatnék remegő kezekkel. A képeket meg alkalmanként remegő lábakkal készítettem, de csak azért, mert vendéglátóm is lelkes fotós és olyan látványt nyújtott időnként, ahogy kiállt a tető peremére, hogy kezdtem attól megijedni, amit csinálok. Amikor Emmácskának mutogattam a képeket, megkérdezte: "Te hol vagy? Leestél?" :)

Természetesen csak ízelítő abból a csodából, amit ott fotózhattam. Olyan hőség volt, hogy a fényképezőgépemet nyugodtam használhattam volna vasalónak, de erős szél is volt egyben, úgyhogy különösebb agykárosodás nélkül megúsztam a délutáni tűzó napot. Felhó sajnos egy szál sem volt, de bízom benne, hogy azért lesz még az életben az is. Legközelebb reggel megyek, mert a Parlament akkor mutat magából valamit. Holnap veszek egy olyan cipőt, ami nem kínai és nem zsírzott bakelitből készült a talpa, mint a mostaninak.

Árvíz helyett

2010-06-10T00:35:00.002+02:00

Tegnap a Vár aljánál volt dolgom és egy kissé sorsviselt, az átlagosnál több mondandóval bíró hölgynek köszönhetően kivételesen nem csak megcsodáltam ezt az egyébként már régebben kiszemelt házat a Fiáth János utca sarkán. Eredetileg árvizet akartam fotózni, de láttam, hogy a Duna partját tömött fürtökben lepik el a fotósok, ezért úgy döntöttem, hogy nem tekintem most olyan rendkívüli eseménynek (legalábbis itt, ezen a szakaszon) az árvizet.

Az említett hölgy már elmesélte, hogy ez az épület régen piroslámpás ház volt a katonatisztek legnagyobb megelégedésére. A befalazott ajtó később a károsabb szenvedélyek hódolóinak szánt TRAFIK bejárata volt, de mivel az emberek leszoktak a dohányzásról, ez is megszűnt. Az épület egyik fele (az itt látható) 1830 körül épült, míg az a fertály, ahol a jelenlegi kapu is található, 100 évvel később. Izgalmas építmény.

Kívülről kattintgattam, de annyira izgatott már az épület belseje, hogy arra gondoltam, felébresztek valakit délutáni sziesztájából. Szerencsém volt, mert egy fiatalember épp hazaérkezett és némi vonakodás után bringástól beengedett. Megkért, hogy ne áruljam el, hogy ő volt. A fotósok itt is búcsőjárást tartanak, mint kiderült. Tömeg azért nem volt, mint a Duna partján.

Belépve pontosan azt láttam, amire számítottam. Olyan fényeket, mint a mesében és olyan elvadult kertet, mint két mesében. Lakóval nem találkoztam, néma csend fogadott. Szemmel láthatólag nem bankigazgatók lakják a házat. Majd fogják, mert hamarosan felújítják, hozzáépítenek, mélygarázsozzák. Magyarán szétdúlják az egészet.

Ez az ablak például semmire sem jó. Randa, roggyant szar...

Ez a látvány is tarthatatlan, kupleráj. Még a fények is rendetlenek. Le vele!

Ugye, milyen "nem európai" állapot? Örökre lelkinyomorék lesz egy olyan gyerek, aki itt nő fel és a felnőttek is kétnaponta kötik fel magukat a padlásgerendára itt. Ide kérem beton és üveg, meg aluminijum kell, hogy rend legyen. Persze maradhat az épület alakja, hát hogyne, persze.

No, hát ide még visszatérek, mielőtt örökmosolyt metsz valami munkagép erre a homlokzatra.

Emlékkép

2010-06-09T20:45:00.000+02:00

Régebben (amíg harmadszor is el nem felejtettem a bejelentkezéshez kellő adataimat) írogattam, töltögettem a Látó-kör blogra, ahol igen sok jó fotós publikál. Ma fotók nézegetése közben döbbenten olvastam Kerekes Zsuzsa blogján egy búcsút Főfüge fotóstársamtól, akit személyesen ugyan nem ismertem, de kommentjeit, képeit igen. Beírtam a keresőbe a nevét és ledöbbentem, amikor egyik képemhez írt kommentjét elolvastam. A komment az itt látható képhez fűződik és az utolsó mondattól már akkor kirázott a hideg. Nem alaptalanul. Egy évig sem élt már utána. Jó lenne, ha másról is beszélhetnék már a blogomon, mint az elmúlásról.

Azt hiszem, hogy ma még éjjel írok valamit, mert kicsit sok itt a fekete szín már.

Csikágó - Békés Pál emlékére

2010-05-31T03:22:00.000+02:00

Meghalt Békés Pál. Nem várhatom meg, amíg "divatba jön" Békés Pálról írni, mivel azok közé az emberek közé tartozik, akiket rendkívül tisztelek és szeretek noha nagyon ritkán találkoztunk. Igazából akkor ismertem meg őt, amikor elolvastam a Csikágót. Rengeteg közös volt a múltunkban, még a helyszínekben is. Akkor megbeszéltem vele, hogy összeállítok egy fotósorozatot a regényben megírt városnegyedről, ahol egyébként születtem. (Erről már írtam egy közelmúltbeli bejegyzésemben) A kép is még a régi bejegyzésből sajnos. Sajnos, mert ez annak a jele, hogy még nem volt időm a képeket elkészíteni. Ő sem nagyon ért rá, hogy komolyabban megbeszéljük a dolgot és én is úgy gondoltam, hogy van még erre idő. Néhány hónapja tudtam meg, hogy nincs annyi idő, mint gondoltam. Az utóbbi hetekben, hónapokban minden nap eszembe jutott Pali. De aki ismerete, az mind így volt ezzel. Szellemességével, intelligenciájával és kimeríthetetlen mesélőképességével könnyen belopta magát azok szívébe, akik az életet nem egyetlen síkon szeretik élni.
A sorozatot tehát még igazából nem kezdtem el fotózni. Kicsit megijedtem a vállalástól. Egyrészt ma megfotózni az ötvenes-hatvanas évek hangulatát már nem lehet. Felidézni lehet. Másrészt olyan erős a szöveg, annira színes és magávalragadó minden történet és azok szövedéke, hogy azok közelenbbi illusztrálását kénytelen voltam feladni, hiszen az már állóképekből összerakott mozifilm lenne. Csakhogy ami ötletnek kezdődött, az már kötelező feladattá vált számomra. Egyrészt úgy érzem, hogy Békés Pál emlékének kell, hogy adózzak valamivel, másrészt pedig valóban állandóan vissza-visszatéró helyszín volt az én életemben is a Csikágó. Ismerem is azt a világot, amit ő ismert, nem kell erőlködnöm, kivetkőznöm magamból, hogy hiteles képeket készítsek. Nem is tenném. Van az egésznek azonban egy mélyebb oka is. Valami miatt vonzódom az olyan feladathoz, amikor egy íróval "dolgozhatok" együtt. Kiss Ottóval is tervbe van véve egy közös munka és Tóth Krisztina is pontosan úgy figyeli az életet, ahogy én. Kérdés, hogy vajon ők megírják azt, amit én nem tudok megfotózni és ebbéli hiányosságomat próbálom pótolni azzal, hogy az irodalmat hívom segítségül? Tény, hogy fotózni sokkal tolakodóbb tett embereket, mint írni róluk. Persze lehet az emberek környezetét, életterét úgy fotózni, hogy az sokat eléruljon az ott élőkről. Békés Pálról sincs olyan fotóm, amit szívesen közölnék itt. Legalábbis nem emlékszem, hogy kiemelkedően jó képet készítettem volna róla, de meg fogom keresni persze a róla készült fotóimat. Hátha akad köztük olyan, ami vállaható, hiszen ő sosem fogadta mogorván és elutasítóan, ha fotóztam. Nyugodjék békében. Nagyon fiatal volt még és biztosan tudom, hogy komoly műveket vitt magával a némaságba.

Időjárás-jelenés

2010-05-27T14:53:00.001+02:00

A tegnap előtti vihar sajnos nem városfotózás közben kapott el, pedig szívesen bevállaltam volna. Maradt tehát a jól bevált erkély, amit talán már untok, de ezek a felhők azért megérnek egy bejegyzést. Panoráma képek. Nagyon érik a gépváltás. Ahogy összejön 3-4 millió, rohanok is a boltba. Vasárnap WAMP, utána pedig a Könyvhét, ahol )úgy döntöttem) árulni fogom a képeimet. Magvas bejegyzés helyett csupán egy új összefüggés, mely tegnap fogalmazódott meg bennem: A jószándékhoz vezető út pokollal van kikövezve. Hogy ezt miért mondom? Mert ez jutott eszembe. És hogy végképp összefüggéstelen legyen ez a bejegyzés: "Záporeső libaszar!" Apám mindig ezt mondta gyerekkoromban, amikor az időjárásjelentést hallgatta. Jó fej na! :)

Talált képek

2010-05-09T11:39:00.000+02:00

Tegnap éjjel egy munkámhoz kerestem egy fotót, de nem talltam. Hogy ne vesszen kárba a keresgéléssel eltöltött idő, kiválogattam néhány régebbi fotót ide a blogomra. Nem is emlékeztem már rájuk és arra sem emlékeztem, hogy ilyen pofátlan paparazzi képeket is tudok csinálni. Nem túl vidám képek, de hát ez van. Bár ezek 2007-es képek, úgyhogy ilyet ma már nem látni, mindez a múlté. Most nem írok többet, megyek újból megfotózni azt, amit éjjel nem találtam.

Villámnézet

2010-05-06T23:25:00.000+02:00

Persze ez csak egy távoli villám derengése. De ha egyszer sok időm lesz és hajlandóságom is kiállni az erkélyre viharban - már pedig miért ne lenne? - akkor készítek jó kis villámlós képeket, mert igen jól áll ennek a panorámának, amikor a jóisten fotóstúdiója világítja be éjjel. Most még tonnányi munka, semmire sincs időm, de ígérem, nyáron olyan tetőképekkel jelentkezem, hogy magam sem fogom elhinni :) Nagyon szeretnék szélsőséges időjárásban fotózni tetőkről, de ahhoz már tényleg időmilliomosnak kellene lennem + mázlistának. De azért ... eljön az ideje annak is, hogy néhány semmiféleképpen sem megismételhető képet készítsek erről a városról.

Még pár nap...

2010-04-30T04:30:00.001+02:00

... amíg újat tudok mutatni. Most Gyermekönyvfesztivál, munkahegy és többi.

Keleti koldus

2010-04-24T00:44:00.000+02:00

Egy vázlatkép. Persze nem hinném, hogy valódi képriportot fogok készíteni az itt látható szerencsétlennel, de visszamegyek még hozzá, az biztos. Gondolom, hogy egy a sok kihasznált koldusrabszolgából. Az igazi az lenne, ha akkor tudnék róla képet elkapni, amikor elveszik tőle a sápot a rabszolgatatrtói. De az se lenne az igazi. Amikor a képet készítettem, egy nő felháborodottan rákérdezett, hogy mit fotózok ezen? Akkor nem értettem, hogy mit akar ezzel, mit szól bele a dolgaimba egy idegen? És én mit szólok bele a koldus dolgaiba? És lehet-e egy képpel elérni valamit? Ezen a képen jól tetten érhető tanácstalanságom és bizonytalanságom az adott témával kapcsolatban. Van ugyan a dologról kialakult véleményem, de nem tudom azt kimondani. Vajon azért nem tudom kimondani, mert hamis a véleményem? Hazugság, vagy tévedés? Milyen jó lenne, ha mindenki elnémulna, amikor hülyeséget, vagy hazugságot akar mondani!
Most egy hétig kb. nem jövök, mert rengeteg dolgom van. Több, mint a kép főszereplőjének, mégsem cserélnék vele.

Alkonyat

2010-04-18T18:08:00.000+02:00

Igen mozgalmas napjaim vannak. Piró hazajött néhány napra Németországból nyelvvizsgázni, Juli pedig másnap utazott ugyanoda vendégdiákoskodni. Emma közben a jelenleg forgalomban lévő vírusok mindegyikét összeszedte... meg Csilla is... gondolom, hogy én is. A Párizsi udvar tetejére azért még egy vulkánhamus naplemente reményében felmásztam (semmi!), de lecsúsztunk Szalma Edit könyvbemutatójáról, holott rég tudtuk előre. Közzétett vészvinnyogásom hatására, vagy legalábbis azután eladtam egy képet és jött háromra megrendelés, valamint nagy örömömre megkeresett egy úr a Fővárosi levéltártól, mert úgy tűnik, tudnának mit kezdeni néhány fotómmal. Szóval valami értelme van annak, amit csinálok.

Kedves ismerősöm, aki mindig segít feljutni a P.U. tetejére olyan történeteket mesélt a fotózás végén a ház életéből, ami végképp megkelesztette bennem egy album kiadását. Laza, érdekes szöveg a fotózott házhoz kapcsolhatóan és jó képek. Nem kicsi munka, ha igazán jót akarok. Tíz év múlva visszatérünk rá.

Nyereményjáték!

2010-04-13T12:13:00.006+02:00

Gondoltam, tanulok a multiktól és önnön boldogulásom érdekében akciózni kezdek. Aki meg tudja mondani, hogy a képen látható ház hol található, választhat egy képet tőlem és azt A/3 méretben kinyomtatom neki irgalmatlan jó és tartós minőségben.

Aki ettől függetlenül esetleg arra ébred, hogy olthatatlan hiányérzete támad, mert olyan üres a fala, mint az én zsebem, az viszont ne nyerjen, hanem vásároljon tőlem egy képet, ha megteheti, mert ... mert. Egy A/3-as nyomat archiv matt papíron 3500 Ft. Az ezüstbromid nagyítás 5000 Ft és arra várni kell kicsit. Sajnos nem vicc, ha valaki megteheti, vegyen tőlem képet. Bármelyik képet választhatod a blogomról, vagy a http://www.budapestfoto.hu oldalon található lapozóból. A megrendelés-özönt a lantosistvan@gmail.com címre várom, csak nehogy lerohasszátok a Google szerverét :)

Péterfy

2010-04-11T14:42:00.001+02:00

A Péterfy S. utcai kórházban születtem jó régen. Emmácska is ott született, ugyanabban a szobában, ahol én. Anyám ebben a kórházban halt meg, tehát számomra ez egy fontos, visszatérő helyszín. Az itt látható ház lehetett az egyik első látvány, amit én és Emma láthatott ebből a világból és az egyik utolsó kép, amit anyám láthatott.

Bejutva a házba néhány szép részletre figyelek fel, de az udvarba érve már az egész ház elvarázsol. Különösen a hátsó lépcsőház vesz le a lábamról. Földi halandó csak itt mehet feljebb. A földszinti lakó láthatóan belakta a lépcsőházat. Lépcsőházi ablakon én még függönyt nem láttam eddig.

Egy lakó jön utánam, fel a lépcsőn, de nem kéri számon, hogy mit keresek itt? Csak kérdi, hogy "Szép ugye?" Nekem szép, de neki biztos nem. Egy néni napfürdőzik, amúgy csend van. Nem szól sehol rádió, nem veszekszenek és nem is nevetnek. A néni is csak ímmel-ámmal figyel engem.

Még gyorsan néhány kép és tűz a Keletibe. Utoljára még figyelmetekbe ajánlom ezt a kis kutyaól szerű egyedi építményt. Érdekes. Ronda, de meghitt látvány.

Szív utca

2010-04-10T11:11:00.001+02:00

Most lesz néhány jó napom, mert egy munka kapcsán gyakran kell fotóznom a Keleti pályaudvaron és az út nagy részét szokás szerint gyalog teszem meg. Csak gyalog közlekedve lehet fotózni, sehogy máshogy. Tegnap a Keletin kívül fotóztam a Rottenbiller utcát is. Végre bejutottam egy kedvenc házamba a Péterfy Sándor utcában is (holnap teszek fel képeket). Hazafelé a Szív utcában találtam egy gyönyörű udvart. Ide még visszajövök, az biztos, mert hiányzik az ember. Régen sok barátot, modellt fotóztam ilyen környezetben. Hol lehetnek azok a képek? Nem baj, még pótolható.

Foglalt

2010-04-05T21:46:00.000+02:00

Van úgy, hogy az ember hirtelen egy kis nyugalomra vágyik és keres magának egy csendes, meghitt zugot, ahol kitisztulhatnak gondolatai. Van úgy is, hogy nem a legmegfelelőbb helyre sikerül félrevonulnunk, de már tök mindegy, mert a külvilág mindenhonnan egyformának tűnik.

Palacsinta

2010-04-01T00:26:00.000+02:00

Ma késő este palacsintát sütöttem, mert Emmácskára az igen jó hatással van megfigyelésem szerint. Sütöm-sütöm, hát egyszer csak kinézve az udvarra azt látom, hogy süti ám a maga palacsintáját az Univerzum is! Nem tudom, hogy próbált-e már valaki hirtelen ötlettől vezérelve fotót készíteni palacsintasütés közben a Holdról? Én próbáltam. Ilyenkor van az embernek úgy két perce cselekedni, mert nagyon hamar változik minden. Futás be a szobába a gépért, obicsere. Állvány? Áhh! Puff a gépet egy faládikó tetejére. Közben megfordítani a palacsintát. Aztán egy exposorozat, ami végülis hülyeség, mert a Hold úgy ugrál az égen fotózás közben, mint a bakkecske. Itt van a két legsikerültebb, meg a palacsintákról is egy kép, ami tényleg jól sikerült. Méghogy sajtból van a Hold! Hülyeség!

Váci séta

2010-03-31T02:03:00.001+02:00

Hét végén Julival és Emmácskával Vácot jártuk. Szándékosan kerültem az én fülemnek kissé sznob, de amúgy elkerülhetetlen "Vácott jártunk" kifejezést. Rövid séta volt, de pár kedvenc házamat lefotóztam gyorsan. Kivételesen fotosoppingoltam egy kicsit a színes képeket, mert gondoltam, hogy nem árt rátenni egy lapáttal a színekre. No, sok a rizsa, de még több a kínai, úgyhogy inkább a képek jöjjenek.

Elkopott pillanatok

2010-03-25T23:53:00.000+01:00

Ha már a Király utcában sétáltam, nem csak a templom tornyából fotóztam. Igaz, csak kutyafuttában, mert elment az idő ott a magasban. Hihetetlen, hogy azok a gyanús figurák 25 éve ott állnak a műszaki bizó bejáratánál! Vagy ez már egy új nemzedék?

Templomban jártam és csodát láttam.

2010-03-24T22:21:00.001+01:00

Le is fotóztam. Valami miatt úgy emlékeztem, hogy mára egy szódás üzem fotózása volt megbeszélve, de kiderült (még időben), hogy a Király és a Nagymező utca sarkán immár 201 éve álló templom harangtornyába mehetek fotózni.

Nem is olyan rég, hogy itt még mocsár terült el. Aztán épült egy fatemplom és utána az, amit ma is láthatunk. Az Akácfa utca helyén akácerdő húzódott, a Kertész utca helyén veteményesek és a Király utca – gondolom én – tele volt mindenféle királyokkal.

A sors úgy hozta, hogy a jövőben gyakran fogok templomokat fotózni könyvekbe ingyen, de kitaláltam, hogy fizetségképpen mindenhol azt fogom kérni, hogy felmehessek fotózni a harangtoronyba is fotózni. Mellesleg sokkal könnyebb is megbeszélni papokkal az ilyesmit, mint közös képviselőkkel a háztetőket :)

Egyelőre csak vázlatnak tekinthető képeket készítettem. Nem használtam a polár szűrőt sem, hogy az ég mélyebb tónust kapjon és nem vittem állványt sem, ezért nem is sikerült jól a panoráma kép. Nem is tettem fel.

A látvány pazar, de ezt csak azért mondom így, mert emlékeim szerint (és szerintem is) nem használtam még életemben ezt a kifejezést sem leírva, sem kimondva. Itt volt már az ideje!

Fenomenális (újabb elkoptatlan szó a részemről) látvány nyílik néhány kedvenc házamra a Nagymező és a Király utcában. Sajnos meglehetősen tájékozatlan vagyok egyébként az építészet terén. Nekem egy épület vagy tetszik, vagy nem, vagy fotogén, vagy nem. De kénytelen leszk utánajárni néhány dolognak. Van építész barát szerencsére.

Ez számomra mostanában az egyik legizgalmasabb fotótéma. Az emberek, az autók az utcákon játékfigurák. Csak a szédítő mélység ébreszt rá arra, hogy mégsem azok. A bonyolult háztető megoldások gyönyörű egységet alkotnak és külön öröm, amikor felfedezek néhány egyedi megoldást, barkácsolást. A beépített lapostetők a kerti székekkel, virágokkal, a körfolyosókon trécselő lakók, az erkélyeken nézelődő emberkék látványa valamiféle különös biztonságérzettel tölt el. Nem sötét titkokat lesek ki, hanem az életet magát.

Igyekeztem bőven feltenni a képeket, de ez azért csak kis része a ma fotózottaknak és akkor még nem beszéltem a harangtorony belső szerkezetéről, amit külön fogok fotózni. Jó napom volt, hála istennek :)

Adásszünet

2010-03-22T23:12:00.001+01:00

Emberek! Szerdán jelentkezem újból. Addig próbálok felépülni, magamhoz térni. Meglepetésfotók jönnek a műhelyek szerelmeseinek :) Addig egy régi portré. Vajon mi lehet ővele is azóta?

Nem tudom, másnak mit jelent....

2010-03-15T23:07:00.000+01:00

Megint gyermekkori emlékképek. Baks környéke. Baks Mindszenttel szemközt található, a Tisza nyugati oldalán. Mindszent kisváros (ma már), Baks kicsi, szegény falu. Amikor Panni ángyomékat látogattam, gyakran bejártam a Dongér környékét. Nekem ez meseszép, de ha valaki azt mondja, meg lehet unni, azt is pontosan értem. De az emlékeit nehezebben unja meg az ember, mint a hétköznapjait. És ha valaki már az emlékeit is unja, az már a vég.

Fényfürdőzés

2010-03-14T03:22:00.000+01:00

Néhány nap már csak és a tavasz végképp odacsap a télnek, hogy az saját taknyán csúszva szánkázik ki életünkből. És jönnek az ilyesfajta fények! Ez az épület egyébként a Rákóczi út és a Szövetség utca sarkán áll. Ebben működött a Tisza mozi és érdekes módon ez is egy olyan helyszín, mely állandóan visszatért életembe valamilyen módon."Pesti" nagymamám a közeli Hársfa utcában lakott, így gyakran bóklásztam az Otthon áruház környékén. Ezeket a fényeket egy irodaház veti. Régen az irodaház helyén egy ledurrant, vedlett tér volt néhány poroslevelű, beteges növénnyel, alumínium bódékkal. Állt ott egy bácsi is, aki húsz fillérért lemérte az emberek súlyát. Apám egyszer megméredzkedett. Kifizette a húsz fillért és miközben a mérlegen matatott az öreg, megkérdezte apámat: Maga kínai?" Apám válaszolt valami alkalomhoz illőt... Tudni kell ehhez, hogy apámnak jellegzetesen vágott, keskeny szemei vannak. Nem tévedhetett az a mérleges nagyot szerintem, mert tuti, hogy van bennünk valami egyenesági keleti vér. No, így sikerült ismét egész más szöveget írni egy képhez, mint ami odaillene. De az épületről egyszer készítek egy pár jobb képet, mert gyönyörű.

Nőnek a lányok

2010-03-09T02:06:00.000+01:00

Rohan az idő! Piró lányom Németországban, Julika mindjárt érettségizik és Emma meg már festi magát.

Mobil

2010-03-03T23:41:00.002+01:00

Már régebben fel akartam tenni ezeket a mobillal készült képeket. Egyrészt meglepően jó minőségűek, másrészt az elkerülhetetlen lencsehibák, zaj olyan különös hatást adnak a képeknek, hogy az döbbenetes. Különösen az általam amúgy is kedvelt ellenfény hozza ki a művészt a mobilomból. Elképzelhető, hogy készítek egy komolyabb sorozatot a telefonommal, mert nagyon izgalmas ez a világ, ha az ember tudja, hogy mi lesz a várható végeredmény. Akkor is, ha nem, csak az időigényes dolog. A képeken semmiféle színkorrekciót, vagy más ezmegazt nem végeztem. Csak vágás és keret.

Az emberiség természeti csapás...

2010-03-02T01:14:00.001+01:00

... mentén halad. Ez az árvizes kép a Rómain egyre gyakrabban lesz megismételhető. És gondolom, hogy ez még csak a bevezető. Igyekszem nem szorongva élni, de gyakran eszembe jut, hogy mi lesz ebből az égészből, amit mi itt műveltünk? Ez itt egy békés katasztrófakép. De mégis katasztrófa, csak amíg nem a mi házunkat önti el az ár, addig hír. Ár, aminek híre van, hír, aminek ára van.

Holdfény

2010-02-28T02:43:00.001+01:00

Ma éjjel kivételesen erős holdfény ragyog. A háztetők, az udvaron a fák kékes fényben lebegnek. Minden apró részlet kivehető. Csodálom és hirtelen megértem, hogy milyen hatalmas ereje van a Napnak! Bizonyos jelenségek oly erősek, hatalmasak, hogy csak valamiről visszavetődve foghatjuk fel igazi nagyságukat.

Háború után

2010-02-26T03:14:00.000+01:00

Mindegyik képhez hosszas kommentet tudnék szőni tavaszról, megújulásról, a napsütésbe kiülő, de arcát nem vállaló utazóról, az önfeledten rám ásító idős úrról, csókról, nincstelenekről. Kérdezhetném, hogy látjátok-e azt az érdekes hasonlóságot, ahogy a buszmegállóban várakozó emberek arcán, haján és az autók fényezésén megcsillan a délutáni nap sugara?

Ma gátlástalan voltam és majdnem minden meglesett pillanatot időben elkaptam. Egyedül egy miniszoknyás, ellenfényben dohányzó vékony bombázóról csúsztam le, mert kitakarta egy ballonkabátos alak. Utóbbi mondatomat nem kéne félreérteni :)

Kupleráj

2010-02-25T01:31:00.000+01:00

Van a káosznak egy bizonyos fajtája, ami valamiféle újfajta rendet alkotva tökéletesen átlátható. Ilyen az íróasztalom és ez az erdei részlet. Igyekeztem nagyobb méretben feltenni, hogy láthassátok jól azt a gyönyörű vas alkotmányt, amit ott találtam. Ettől függően azért még legyen korpás egész életére a szemöldöke annak, aki ezt otthagyta, de fotózni jó volt. A fabika ráadás, az is ott készült a közelben.

Bulgária

2010-02-23T21:01:00.000+01:00

Régen még volt perspektíva, voltak távlatok.

Eladó telek, eladó nyarak

2010-02-22T18:50:00.000+01:00

Ha rajtam állna, minden kicsi és nagyobbacska gyereknek jutna szénakazal, amit megmászhat, amikor akar. Szerintem ez legalább olyan fontos, mint az a lakópark, ami ennek a mezőnek a helyére épül hamarosan Ürömön.

Egy régi-régi nyaralás

2010-02-22T02:04:00.000+01:00

Esti séta

2010-02-20T18:19:00.000+01:00

No, pontosan ilyen hangulat kell ahhoz, hogy az ember influenzás legyen. Tegnap gyalog indultam ügyeletes gyogyószertárba, mert kicsi Emma beteg. Mire hazaértem, már Csilla is elhasznált egy raklapnyi papírzsebkendőt és mire kiosztottam a szem- és orrcseppeket mindenkinek, már én is csak feküdni kívántam. De aludni persze nem tudtam. Mindenesetre én vagyok legjobban a csapatból, talán éppen a tegnapi nagy sétának köszönhetően. Hát még, ha a hegyekben lett volna a gyógyszertár!

Rómeó és Júlia - három évvel később

2010-02-18T02:54:00.000+01:00

Ez az általam már talán gyanúsan sokat szidott volt lakásom környékén készült. Vissza is fogok még oda menni egyébként, mert ott lakva láttam én, hogy a képen látható ablakok alatt a Kívánság étkezde kivételes fotótéma. Olyan hely az, ahol megállt az idő, ahogy mondani szoktam igen elmésen. Csakhogy ott nem is megállt, hanem egyszerűen nincs idő! Ajánlom mindenkinek, aki az Alsó erdősor utcában jár és éppen megéhezik, mert jól főznek és jó fejek! No, így kell másról beszélni, mint a képről. De hát sokszor nem a kép a lényeg, hanem az, ami eszünkbe jut róla. Ígérem a nem elfelejtett szódás üzem mellé a Kívánság étkezdés fotókat is. Úgyis megvan már beszélve velük pár éve.

Kukucs

2010-02-16T18:27:00.000+01:00

Először még elmélyülten szemlélődünk. Hosszasan tanulmányozunk egy gyomnövényt, ami a körfolyosó köveinek repedéséből bújt elő. Nem várunk semmit, hanem csak észreveszünk mindent. A vásárolni induló szomszéd nénit, a poroló tövébe piszkító vedlett cicát. Órák telnek el így és nem vesszük észre, hogy korog már a gyomrunk. Később már düledezik a ház. Kopottá és életveszélyesen bizonytalanná válik a hely, ahol felnőttünk. A néhai szomszédnéni már a menny-boltba jár, a cica is az örök vadászmezőkön kergeti a verebeket. Mi még itt vagyunk és az a dolgunk, hogy minden nap megtaláljuk azt az újdonságot, amit még nem fedeztünk fel. És még az is a dolgunk, hogy örüljünk a jól ismert jelenségeknek, régi felfedezéseinknek. Ilyen egyszerű ez :)

Szegénység és társadalmi kirekesztettség

2010-02-15T15:44:00.000+01:00

2010 a Szegénység és társadalmi kirekesztettség éve. Szerintem egy év kevés lesz erre.

Lánchíd

2010-02-14T03:51:00.002+01:00

Vannak bizonyos dolgok, amiknek az utóbbi időkben kiemelt jelentőséget tulajdonítok. Az egyik ilyen az a törekvésem, hogy figyeljem magam. És csupán az önmegfigyelésnek egyfajta egyszerűségre, egyértelműségre törekvés az eredménye. Ez persze a képeimen is látható. Régen száraznak tartottam volna, hogy semmi effekt, semmi hókuszpókusz? Nem, de időnként elcsábultam. Most már azonban nem érdekel semmiféle hozzáregélés egy-egy képhez, vagy gondolathoz. Résztvevője vagyok a világnak, nem pedig megalkotója. Ez persze álszerénységnek tűnhet. Nem az. Keserves áldozatok, nagy-nagy feladások eredménye egy ilyen következtetés. De ma már nagyon szomorú lennék, ha bármiféle dologban, amit csinálok, vagy részt veszek benne, az én személyemet emelné ki valaki. Én a szín vagyok, a világ a tónus és a rajzolat. És engem az utóbbi jobban érdekel. Saudek jut eszembe, aki az eredetileg fekete-fehér képeit kézzel színezi. Rajongtam érte régebben. Most megnéztem a weboldalát és azt láttam, hogy nagyüzemben csinálja már, csakúgy, mint Botero a ducis festményeit. Nem vagyok hívő, de a Bibliában intenek: Mindent mértékkel! Az egyik legnagyobb igazság. Bármit túlzásba viszünk, egyszemélyes "multikká" válunk. Csak a szűkszavúság és az egyértelműség hiteles. Az egyértelműségnek persze vannak szintjei. No, azon a lépcsőn kell elindulni.

Szenzáció

2010-02-12T21:27:00.001+01:00

Az itt közölt képen semmi különös nem látható. Szokásos havas fák, játszótér, ilyesmik. Unalmas kép is lehetne, de mégis oka van annak, hogy megnyertem vele a világ összes valamirevaló fotópályázatát. Ez az ok pedig nem más, mint az, hogy ezt a képet én tavaly július 11-én délben készítettem! A jelenség mindösszesen 1/250sec. ideig volt látható, tehát pont egy átlagos záridő sebességbe fért bele. Baromi nagy mákom volt!

Sorsvárók

2010-02-12T04:01:00.000+01:00

Csak ülnek és várják a jövőt, miközben a várakozás minden egyes pillanata maga a jövő... volt.

Kép van eladó

2010-02-11T00:00:00.000+01:00

Panka juttatta eszembe. Egy barátom irodájába kinyomtattuk vászonra az itt látható képeimet. A barátomnak tetszenek, de vannak munkatársai is, akik meg fellázadtak a látvány ellen, merthogy elvileg nem stimmel a cég profiljába. Így hát most összetekerve várják, hogy gazdára leljenek. Az álló és a fekvő képek is 1 méter magasak és 15 000 Ft/darab lenne az ára, ha valaki éppen megszedte volna magát, vagy elfogyott volna a gyógyszere.

Jégcsapok

2010-02-10T18:53:00.000+01:00

Vigasztalan környék, de jó ovi. Igaz, én nem bánom az efféle ipari látványosságokat, de szívesebben vinném Emmácskát egy illatozó akácsoron keresztül. De egyrészt tél van, másrészt Csilla viszi reggel Emmát oviba. Meg aztán... mi a franc lehet az az akáCSor?

Egy pano mára

2010-02-10T01:03:00.001+01:00

Nézegetem, rendezgetem azt a kevés képet, amit erről a mesés télről lőni tudtam. De még nincs vége persze és ez némileg megnyugtat. Legszívesebben hatalmas gyalogtúrára indulnék egy jó nagy erdőbe, de nincs olyan cipőm, amibe két lépés után ne kéredzkedne be a hó. Ez régen nem zavart, most már zavar. Vagy csak kifogás? Lusta vagyok, vagy csak tudom, hogy a kisebb-nagyobb csodák nélkülem is váltogatják egymást? Nem is olyan fontos megörökíteni, meghosszabbítani egy pillanatot, hogy legalább igazoljuk egykori létét még 100-200 évig, amíg a nyomat, vagy a nagyítás őrzi? Nos, nélkülem is váltogatják egymást a csodák, de attól még nagyon is fontos megörökíteni őket. Közhely, de az élet szépségét az apró örömök sokasága adja. És egy kép szépségén, vagy az általa felidézett emlékeken, érzéseken merengeni apró, de nélkülözhetetlen öröm. Márpedig az öröm nélküli lét olyan, mint a kőleves, amiben nincs kő... vagy rossz mesét idéztem?

Meseerdő

2010-02-07T13:03:00.000+01:00

Mindszentről már írtam, fogok is még. Ez 19-20 évvel ezelőtti kép Pirókával és Gabival. Sajnos a nagymamám már nem érhette meg, hogy megismerje dédunokáját. Keresztmamámnál vendégeskedtünk, aki egyébként nagymamám testvére volt. A képen látható ösvény vezetett a mi földünkhöz, ahol nagyi termelte a piacravalót. Azt hiszem, az ő halálával ért véget a gyerekkor számomra. Illene róla fotót találni, de félek, hogy csak egy kis vacak igazolványkép van valahol, amiből semmi sem derül ki róla. Most hirtelen elgondolkodtam, hogy a képhez miről is írok? És rá kellett jönnöm, hogy mindszenti nagymamám a múltam, a gyerekkorom, a mese, a természet, a munka és a törődés, a szeretet egyben. Ezért hát minden mindszenti emlékkép az ő (és keresztmama) emléke is egyben.

Tök

2010-02-07T02:26:00.000+01:00

Kezd érdekelni ez a növény.

Töksüket lettem

2010-02-06T20:15:00.000+01:00

Ráértem. Persze nem annyira, hogy rendesen megcsináljam, de nem is olyan dolog ez, amin érdemes 20 percnél többet dolgozni. Gondoltam, amíg sül a tök, addig elszórakozok. Lehet, hogy jobban ráhangolódva, jobb tökkel és főleg jobb modellel azért megcsinálom ezt a képet rendesen. Most csak a poén kedvéért raktam fel. Emmácskának tetszett.