Oldalak

2017. április 28., péntek

Egy kis menedék

A Déli pályaudvar környékét lehetőleg világéletemben kerültem. Ki nem állhatom az Alkotás utca forgalmát, a Déli lepukkant aluljáróját. Nem gondoltam volna, hogy valaha a környéken fogok lakni. És így, hogy a közelben lakom, most már látom, hogy a Déli az a Déli, az Alkotás utca is olyan, amilyen, de attól még ez bizony baromi jó környék. Igaz, gyakorlott (bár kissé elfásuló) költözőként megtanultam nagyon hamar felfedezni az új környezetben azt, amitől öt perc alatt lokálpatriótává tudok válni. Jó is lenne már valahol megállni ezzel a meg-meg újuló rajongással.

Most tehát könnyebben megtehetem, hogy nem csak felületes átutaóként, hanem "ráérős" helybéliként nézzek szét alaposabban. Legutóbb egy rendkívül meglepő élményben volt részem, amikor az Alkotás utca 3. kapujaljába megszokásból bekukkantva megláttam egy ígéretes zöld kertrészletet.



Bepillantva azonnal olyan érzés fogott el, mintha ismét Bukarest utcáit járnám. Bukarestben ugyanis sokszor az volt az érzésem, hogy Budapest valamely ismeretlen részén járok. Tudom, furcsa párhuzam, de aki járt ott, az tudja, miről beszélek. Itt a BÁLA BUTIK felirat és a viseltes, de nem tönkrement épület együttesen volt rám ilyen hatással. Meghitt kis zugnak láttam és az a felvillanó zöld, meg a virágok az élet jelenlétét sejették velem itt, a mocskos Déli mellett közvetlenül. És ez így is van!













Egy erős nagylátószögű objektív hiánya persze ismét belém nyilallt, de azért megpróbáltam olyan képeket készíteni, hogy kicsit ott érezzétek magatokat. Pótolhatnám a fotótechnikai hiányosságokat sok szöveggel, utánajárhatnék az épület történetének, de én az ilyen fotózások során sohasem ezeket az infókat tartom fontosnak. Ráadásul nem értek az építészethez. ... Na jó! Lusta vagyok :)

Annyit azért tudok a ház történetéről, hogy az udvar közepén álló külön kis házokót (ahol most egy tájépítész iroda működik) a ház tervező mérnöke építtette saját magának. Azt hiszem, a helyében én is ezt tettem volna. Ez a belső kert olyan ott a szmogos, zajos Délinél, mint egy kis édenkert. Egészen biztos vagyok benne, hogy még többször vissza fogok menni fotózni és a száraz dokumentatív képek közt sikerül olyat is találni majd, ami valóban visszaadja azt a hangulatot, amit ez az udvar, az épület és a kert áraszt. 


Most tehát ezzel az ígérettel zárom bejegyzésemet megtoldva annyival, hogy az Alkotás utca nem rövidke ám és RENGETEG házat kinéztem már évekkel ezelőtt is, úgyhogy feltehetőleg a jövőben megszaporodnak a Városmajor környékén készült képek és egyéb meglepetést is tartogatok. 

2017. április 12., szerda

Amikor még nem is fotóztam - Voigtländer Bessa 6x9

Izgalmas heteket élek. Rendezgetem a régi-régi negatívjaimat és ezúttal a hányatottabb sorsú képkockákat is beszkennelem, ha érdekesnek tartom valami oknál fogva. Az idő múlása persze sok képet érdekessé tesz anélkül, hogy amúgy a képnek lenne bármiféle különösebb tartalma, üzenete. A most közzétett fotók is csak számomra érdekesek, mert egy olyan filmtekercsről valók, aminek köszönhetően rájöttem, hogy valójában nem 1985-ben kezdtem fotózni, volt azért annak már előzménye, hiszen egy Voigtländer Bessa gépet nem olyan ember vett meg régebben sem, aki csak úgy hétvégén akart putyogtatni. Ez a gép csak rövid ideig maradt meg nálam, mert hamarosan rá kellett jönnöm, hogy az én stílusom, érdeklődési köröm inkább egy kisfilmes gépet kíván, nem pedig egy ilyen hosszas beállítgatásokat igénylő rollfilmes (amúgy csodálaos) masinát. Az biztos, hogy fájó szívvel, de megváltam tőle és vásároltam 1985-ben egy Praktica VLC-t néhány objektívvel.
Klasszikus, semmitmondó látkép Budapestről
Ez a 6x9-es negatívméret, maga a régen közkedvelt és igen drága gép megkívánna egy részletesebb tesztet, de igazi tesztfotók anno nem készültek és a most megtalált negatívokat jelenleg nem tudom úgy beszkennelni, hogy azok alkalmasak legyenek komolyabb értékelésre. A síkágyas szkennelés nagy hátránya, hogy amíg a szkenner kocsija mozog, a film is elmozdul, púposodik és a végeredmény meg sem közelíti azt a minőséget, amit egy nagyítással, vagy profi szkenneléssel elérhetnék.
Rég volt, szépek voltak :)  
A fenti képen annyi egyértelműen látható, hogy a Voigtländer Bessa astigmatja nem torzít, gyönyörűen rajzol. Azt is tanúsíthatom, hogy az élességgel sincs gond. De a fő érdekesség nem ez ennél a gépnél, hanem az a munkamódszer, amire kényszerít. Az élességet a lehető legpontosabban meg kell tudni saccolni és ahhoz is gyakorlat kell, hogy az expozíciós időt eltaláljuk. Mindez nem lehetetlen, de átgondoltságot kíván, nem alkalmas arra, hogy elkapott pillanatokat lőjön az ember.
Életem egyik legrosszabb fotója :)
A képek szélén látszik, hogy ott már lágyabban rajzol az objektív, de a sok szöszmösznek köszönhetően a film moszgása is látható, tehát a már említett oknál fogva is életlen a szkennelés.
Anyu - 1984
... Anyukámról készült ez a kép és bizony itt az élességet nem találtam el. De talán így hitelesebb is a kép, hiszen azóta őt is és a tőle örökölt lakást is elveszítettem már. No erre jó egy blog, hogy az ember leírjon személyes dolgokat is. Napló ez inkább, abból is a csapongó fajta. :)
Ifipark - 1984
Végül egy kép, aminek tulajdonképpen ez a bejegyzés köszönhető. Én azt gondoltam, hogy ez egy 1986-ban készült felvétel, amit egy barátom készített rólunk (Helló Béla blues band, én középen herflizek) az Ifipark záróbuliján. De látnom kellett, hogy az Ifiparkot 1984-ben zárták be, tehát ez a kép nem készülhetett később. A lányok csoportképei segítettek abban, hogy belenyugodjak abba, hogy nem tökéletes a memóriám, ugyanis a jobb szélen látható lányt 1984-ben ismertem meg és ez a kép is biztosan abban az évben készült. Elmondható hát, hogy első komolyabb gépem egy Voigtländer Bessa volt, amit jóval később egy Voigtländer Bergheil pótolt, amiről aztán végképp nem ígérhetek bejegyzést, mert egyetlen negatívot sem találok azok közül, amit azzal készítettem :( Bár...