2017. március 30., csütörtök

Ismét a Jósika utca 25.

Régen tettem közzé új bejegyzést és ez még önmagában nem is lenne baj, de úgy érzem, az utóbbi évet ellógtam. Inaktív lusta disznó módjára vonultam vissza és onnan figyeltem, hogy "úszik el a dinnyehéj". Nem lehet ilyenkor mást tenni, mint kétszeres energiával utána úszni annak a bizonyos dinnyehéjnak. Ehhez persze nem árt egy kis lökés. Én ezt a lökést pár hete megkaptam, olyanformán, hogy megkeresett egy kedves lakó a Jósika utca 25-ből és jelezte, hogy most érdemes új képeket készíteni a ház homlokzatáról, mert az fel lett újítva. Én onnan tudom, hogy egy ház igazán szép, hogy felújítva is tetszik. Hát ez tetszik!
És hogy örömöm tetljes legyen, volt olyan kedves a ház közös képviselője, hogy kijárta nekem a szemközti (24.) ház tetejére való feljutást, hogy olyan képet készíthessek, amilyet eddig nem tudtam. És ha ez nem lenne elég, egy barátom kölcsönadott egy Hasselblad SWC-t amivel kivételesen jó minőségben tudtam filmre fotózni. Igaz, kicsit ereszti a fényt befelé ez a gép ott, ahol nem kéne, de azért a kényegen ez mit sem változtat. ... És itt egy éles kanyar a házról a Hasselbladra, illetve egyáltalán az analóg fotózásra.



A Hasselbladdal kapcsolatos tapasztalataimat részletesebben később osztom meg veletek, mert még jópár tekercs filmet el kell lőnöm ahhoz, hogy hasznos információkkal szolgálhassak. Technikai részletekbe azért túlzottan a későbbiekben sem fogom magam elásni, mert abból engem is csak felhasználói szemmel érdekesnek tekinthető rész érdekel.
A szubjektív érzésekről egyelőre röviden. Abban biztos vagyok, hogyha valaki beleszeret a filmes fotózásba, vagy bármilyen oknál fogva visszatér ahhoz, az csak akkor érez rá ennek az egésznek a világára, ha középformátumú géppel dolgozik. Szokás nagy büszkén mondogatni, hogy a digitális géppel ész nélküli lövöldözés helyett a jó öreg analóg gépeknél csak 36 felvételre van mód egy tekercs filmnél és hát ugye FULLFRÉM, meg hasonló varázsszavak, de hát akkor mit mondhat az ember egy Hasselblad SWC használata után? Az én kisfilmes gépemben van fényméró, kétféle automata és manuál üzemmód. Egy pillanat műve felhúzni és lőni vele. Streetfotózásra tökéletes és én a magam részéről még most is bevállalnék vele esküvőt, vagy koncertfotózást akár. Nem probléma, kényelmes és gyors, csak a fókuszra kell figyelni. A Hasselblad SWC-ben NINCS fénymérő, 12 felvétel lehetséges egy normál tekercs filmre és nekem csak egy hátlapom van hozzá, tehát még a filmcsere is időt vesz el. A Hasselblad SWC-ben semmiféle támogatása nincs az élesságállításnak, mivel a borotvaéles rajzú 38 mm-es Oberkocheni OPTON lencse (főleg jól lerekeszelve) eltűri, ha nem tökéletesen saccoljuk meg a távolságot. Én azért nagyon át szoktam gondolni, hogy mire állítom és ahogy a fényt is a kis Canonnal mérem, hát a távolságot is ellenőrzöm, ha bizonytalan vagyok. A lényeg, hogy az a bizonyos elmélyült babrálgatás a géppel, ami egy felvételt megelőz, itt bizony megsokszorozódik. De ez a gép a tökéletesen korrigált lencséjével kifejezetten táj és épületfotózásra lett kitalálva. Jut eszembe, természetesen távkeresőbe kell kukucskálnunk, nem pont azt a képet látjuk, ami majd a filmen lesz, bár lehet hozzá kapni mattüveges adaptert a nagyon ráérősöknek. 
Ott tartok most tehát, hogy a középformátum minőségétől újra elvarázsolva valahogy visszaszereztem a régen feledett Yashica Mat 124G-met és meg is javíttanom, de még a Yashica Mat is egy kényelmes bőrfotel a fapados Hasselblad SWC-hez képest. 
És most leállítom magam, mielőtt az újabb szóáradat előtörne, mert így már tudom, hogy honnan folytatom a következő cikkekben. Annyit elárulok, hogy előhívásra vár egy tekercs színes film, amit a Tőzsdepalotában lőttem, és nemsokára megyek a Mai Manó házat fotózni. Hoppá! :)

Megjegyzés küldése