2014. december 28., vasárnap

XII. hó, első hó

Ritkán teszek közzé új bejegyzést. Mostanában nem szívesen írok a képeim mellé. Valahogy minden szót fölöslegesnek érzek, holott ez lehet csupán lustaság, vagy egyfajta félelem a szavaktól, amik félreérthetőek, vagy nem pontosak, vagy öncélúak. A tegnapi hóesés mellé viszont mindenképpen írnom kell kicsit. Nem sokat, csak annyit, hogy valahogy az idei karácsonyom lett az egyik legmeghittebb, legszebb, pedig ugyanazzal a stresszel, pénztelenséggel kezdődött minden mint eddig szinte minden évben. És mégis attól, hogy Piró hazajött pár napra Berlinből, hogy végül szerényen, de nem szűkölködve ünnepelni tududnk, szóval mindettől szétrebben minden kis mumus, ami azzal riogatott, hogy ez az ünnep a reménytelenség jegyében zajlik. És mindez nem sokon múlott. Azon is, hogy ajándéknak tudjam tekinteni, hogy kicsit megkésve ugyan, de hó is esett, kicsit megkésve (de még épp idejében) egy kis munka is akadt, hogy legyenek itthon finomságok és vendégül tudjam látni Pirót. Ennyin múlik minden és nagyon tudok örülni annak is, hogy nem vágyom semmi elérhetetlen, céltalan, vagy extra dolog után, amiről sokan azt gondolják, hogy a boldogság forrása.










Megjegyzés küldése