Oldalak

2013. október 18., péntek

Egy fotós sohasem téved el...

De nem ám! Talán akkor eltéved, ha nincs nála fényképezőgép. Én ma tettem egy majdnem fölösleges kerülőutat Zuglóban, mert először egy rossz címre mentem, akár egy kezdő pizzafutár. Aztán amikor már a jó irányba haladtam bringával, megláttam ezt a házat a házőrzővel az erkélyen. Mobil volt nálam (ezek azzal készültek) és a Yashica Mat 124G, amiről kiderült, hogy mégiscsak működik, úgyhogy arról nem írok, hogy elromlott. Érzésem szerint kivételesen a mobillal készült kép a jobb, mivel nagylátszög, de meglátjuk, hogy mi lesz a vége a dolognak filmhívás után. Ha előhívtam, azt is feltöltöm. Addig döntsétek el eme képek alapján, hogy laknátok e ebben a házban? :)


2013. október 15., kedd

Somló lépcső


Vannak egyszerű, kiszámítható szituációk, amikre előre számítani lehet. Ilyen ez is. A Somló lépcsőn valami miatt mindig egy ilyen bácsit vártam, mert valahogy úgy éreztem, ő illik ide. És valóban. Éppen a lépcső tetején fotózgattam, amikor megjelent. Óvatosan, de határozottan megindult lefelé. Ott, ahol a képen látjátok, kicsit megtántorodva kilépett balra és kezét lazán hátra tette, mintegy bizonyításképpen, hogy e fesztelen mozdulat visszahozza régi frissességét, erejét, amikor még talán pont ezen a lépcsőn kifulladás nélkül fölszaladt, vagy éppen hármasával véve a lépcsőfokokat rohant lefelé.

Őrá vártam tehát, tudtam, hogy valamikor jön. Jönni fog majd akkor is, ha köd lesz és talán még esőben, hóban is. Kérdés persze, hogy nekem lesz-e kitartásom, időm őt várni. Meglátjuk.

2013. október 14., hétfő

Izzás

Ősszel mindig elcsábulok és a képek feldolgozása során meghagyom a színeket. Őrültség lenne ezeket a színeket eltüntetni, megsemmisíteni! Tegnap nap közben ragyogó, tüzes fényáradat temette a nyarat, de este már szakadt az eső. Tudtam, hogy kora reggel érdemes lenne felkelni ködöket fotózni, de sajnos túl komolyan vettem a dolgot és az elhatározásból izgatott felkészülés lett, abból pedig heves nemalvás, majd reggel 9-kor félzombi, öntudatlan állapot egészen addig, amíg fel nem szállt az utolsó ködcseppecske is az égbe. Maradjunk tehát egyelőre a tiszta egeknél és a fátylas, opálos hangulatokat majd később hozzuk szóba. Talán korainak is tartottam még a szomorkás képeket. Amiket itt láthattok, egy mindössze egy órás rövid séta alatt készültek a Ménesi úton és a Budai Arborétumban. Semmi elmélyülés, csupán megörökítés. Jula lányom, Emmácska és Csilla velem volt. Emmácska mindig beszaladt a képbe, Jula ötven méterrel előttem sürgetett némán, de hatékonyan. Annyit azért megtettem, hogy feltekertem a híres Lantos féle effektszűrőt a 17-40-es obira és azzal bolondítottam kicsit a látványon.
Az összes fotó itt: https://plus.google.com/photos/109583635862546042356/albums/5934356285025550353



Az összes képet (ha van türelmetek) megnézhetitek a Picasa albumban itt: https://plus.google.com/photos/109583635862546042356/albums/5934356285025550353

2013. október 5., szombat

Őszi színek

Ősszel könnyedén lemondok a fekete-fehérről. Hangulatomat továbbra is a színek nélküli, de ropogós tónusok tükröznék leghívebben, de azért lássuk be, az ősz, az ősz! A sok-sok gond, ami ebben az évben rám nehezedett, adott egy kis menekülési lehetőséget, bár ritkán élek vele. Gyönyörű környéken lakhatok. Igaz, ki tudja, meddig, ki tudja, innen hova tovább? Most jó, most szép. Ilyen az ősz is. Még utoljára vidám, vad színekkel búcsúztatja a (számomra dögunalom) nyarat, hogy aztán ezzel az utolsó lendülettel el bírjuk viselni egy darabig azt a hideg, sötét szürkeséget, ami egy városban a telet jelenti. Mert egyébként a tél is ünnep önmagában, ha nem beázós cipőben kell tapicskolni a locspocsban. De síelni nem tudok, módomban sem áll. Próbálhatok gyűjteni téli cipőre, próbálhatok gyűjteni a tönkrement legfontosabb objektívem javíttatására, próbálhatok sok mindent... Életemben először úgy érzem, hogy nem tudom befolyásolni, sem figyelmen kívül hagyni az évszakok könyörtelen egymásutániságát. 
Összes kép: https://plus.google.com/photos/109583635862546042356/albums/5931359606275327969
A kép alatti linken láthatjátok a többit. Semmi rendkívüli, csak egy-két séta eredménye. Szokás szerint nem akarom megváltani a világot, de az sem engem.
Most, hogy elkezdtem végre egyáltalán fotózni a környéket, rá kellett jönnöm, hogy miért is tetszik nekem itt annyira. Ez az egyszerre vidékies és polgári hangulat Pestújhelyt idézi, ahol felnőttem. Persze csak idézi, mert azért teljesen más környezet ez, de van benne valami és ez épp elég ahhoz, hogy nagyon szeressem ezt a környéket.

Közben az albumhoz a Picasa önkényesen hozzácsapott 2006-os farkaslakai képeket. Tekintsétek bónusznak, mert ha megőrülök, akkor sem tudom törölni őket. Hihetetlen szar ez a Picasa, sose használom többet.