Oldalak

2012. december 1., szombat

Andrássy út 83-85

Újabb tető. Amikor 2006-ban (vagy 7-ben?) a Kodály házat fotóztam, reménytelennek tűnt, hogy feljussak ennek a háznak a tetejére. Ez a reménytelenség a közelmúltban köddé foszlott, feloldódott, mintha sosem lett volna. Ehhez persze több tényezőnek is össze kellett állnia. A legfontosabb talán, hogy most a kéményeket újítják fel, így volt kihez fordulnom engedélyért. És tulajdonképpen el is érkeztem arra a pontra, ahonnan kezdve képeket kell mutatnom, nem pedig szövegelnem. Csak ízelítőt tudok feltölteni, mert rengeteg kép készült. Nem is akarnám ellőni állandóan itt az új fotóimat, legyen meglepetés majd januárban, a MASOLIT-ban nyíló kis kiállításomon.










A színes képek tegnap előtt készültek. Szerettem volna estig fent maradni a tetőn, hogy lámpafényes képek is készüljenek, de a munkások sötétedésig dolgoznak és zárják a feljáratot. Ha ott tudtam volna maradni, jó esélyem lett volna elkapni a fél hat körül elhúzó tűzgömböt. Azt hiszem, igazi szenzáció lett volna, amiről éppen csak lemaradtam. 

Nincsenek megjegyzések: