2011. szeptember 23., péntek

Pozsonyi úti tetők

Tetőritkasághoz juttatott a sors. Nem is annyira a sors, mint inkább Kamondy Imre barátom, aki abban a házban lakik, ahol (nem mellékesen) egykor Gink Károly is élt. Nem tudom, hogy Gink Károly járt-e a házuk tetején? Meglepne, ha nem tette volna.

Már a padlás is izgalmas volt, de gyakorlott tetőjáró lévén tudtam, hogy mi vár rám a tetőn, ezért megelégedtem pár képpel, amit Imréről készítettem és igyekeztem fölfelé. Imre szandálban jött, ezért nem mozgott olyan magabiztosan a felújítás alatt álló tetőszerkezeten, mint én. A lelkesedéstől hosszú órákra háttérbe vonult az az egyébként elviselhetetlen nyak és vállfájás, ami egyébként egy hete hű társammá szegődött. Hiába, ahogy múlik az idő, egyre gazdagszik az ember. Nekem már reumám is van.






Itt most a szokásosnál több képet fogok feltenni, mert utálok gépelni és úgysem lehet ezt elmondani. Beszélhetnék a tetőt javító munkásokról, az ablakok mögött rejlő sorsokról, a néha valóban veszélyes körülményekről. A fenti képek pl. még nem a legtetejéről készültek. Ahhoz még át kellett másznom néhány érdekes akadályt, de azért olyan akciót nem kellett vállalnom, mint a második képen látható fickó, aki rutinosan lecsúszdázott a 30-40 méter magas bádogtetőn. De azért ami ingatag és megközelíthetetlennek tűnő pontot az alábbi és fölötti képeken láthattok, azt én megpróbáltam megmászni.









(Imre integet alant, holott ő is a tetőn van!)








A fenti képek nagyobb része már a lehető legmagasabb pontról készült. Ezt majd később bizonyítani is tudom, mert Imre készített rólam fotót, ahogy integetek. Zárásképpen feltöltök egy panorámát. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha ezt a képet nagyban kinyomtatom vászonra és kirakom a Nyitott Mappában, akkor hányan mutatnak rá az ablakukra mondván: "Ott lakom!"



2011. szeptember 20., kedd

Fodrászszalon

Igen, tényleg rá fogok egy laptopot köttetni a retinámra, mert ha figyel az ember, akkor rájön, hogy az élet minden pillanata telve érdekes pillanatokkal együttállásokkal. Itt a kutya és gazdájának hajtincse nyűgözött le. Nem is ragozom.

2011. szeptember 18., vasárnap

Zálog

A régi szép időkben mindig úgy jártam a várost, hogy nyakamban lógott a gép. Most is így kéne, de ezzel a böhöm 5D-vel nem szívesen teszem. Félek, hogy leütnek és kirabolnak? Túl tolakodónak, indiszkrétnek tartom ezt a komoly gépet? Igen. Igazán jó képet akkor tudsz készíteni, ha nem hívod fel magadra a figyelmet. Lehet, hogy emiatt a sétafotókat inkább a régi filmes gépemmel kéne készítenem, de az meg nem olcsó, bár nagyon élvezetes mulatság.
Ennél a képnél például gondosan elrakott és kikapcsolt (!) gépet kellett pillanatok alatt előkotornom, amikor észrevettem a ZÁLOG feliratot. Igen, itt tartunk: az emberek már a kaját is zaciba vágják - gondoltam és nem volt szívem kihagyni a pillanatot. Mert bizony félelmeim és bizonytalanságaim miatt már egy egész albumnyi képet kihagytam. Elhatároztam hát, hogy visszahozom a régi lazaságomat és ha géppel járok, az bizony állandó készenlétben fog állni. Hajtmanszkinak van igaza, ehhez a műfajhoz egy Leica kell...