Oldalak

2011. március 25., péntek

"Szecska"

Életem során csak néhányszor jártam itt. Gyerekkoromban. Aztán úgy húsz éve szegény anyámat akartam azzal meglepni, hogy családostul meghívom egy nyári vasárnapon a Széchenyi fürdőbe, de nem volt nálam elég pénz a belépőkre. Ma is elpirulok ettől. Most, fotózás közben rádöbbentem, hogy milyen hülyén élek. Kora tavasz van és már rengetegen fürdőznek, sakkoznak a melegvizes medencében. Hogy van ennyi idejük? Mit csinálok rosszul? Tudnék ilyen nyugodtan élni? Nem. De az a kevés, ami jut ebből, most elég és ha megöregszem, megtanulok melegvízben ázva sakkozni, mert van varázsa a dolognak.


Ez még csak az első alkalom volt. Tudtam már az elején, hogy ezt a csodát nem lehet pár óra alatt végigfotózni. Felmértem a terepet, tudom, hogy mit kell másképp fotóznom és azt is, hogy mit hagytam ki. Sajnos azt is tudom, hogy mi az, amit valószínűleg nem fogok fotózni. 


Némileg nyomaszt, hogy ezt a témát már gyönyörűen feldolgozták nálam nagyobb fotósok. Ha jól emlékszem, Benkő Imrének is van egy sorozata, de sokan mások is "megelőztek" már. Az biztos, hogy igazán jó sorozatot  nem lehet néhány nap alatt készíteni. A sakkozókról kötelező fotókat készíteni, de igazán jókat télen lehet, amikor gőzölög köröttük a thermál medence vize. Ezt lekéstem, várnom kell. Úgy látom, kb. nyolc hónap, mire összejön egy olyan galéria, amivel igazán elégedett lehetek. Addigis itt egy kis ízelítő.

3 megjegyzés:

Vivien írta...

remek sorozat!

Lantos p. István írta...

Még csak a remény, hogy egy renek sorozat lesz :)

Marvin írta...

Bizony gyönyörű! Nekem is csak néha van szerencsém hozzá.
(Amúgy folytatom a Galaxist...)