Oldalak

2010. augusztus 24., kedd

Mindszent - a városka I.

Sem apámat, sem Mindszentet nem láttam évek óta, holott nem nagy távolság 186 kilométer. Főleg ahhoz az időbeli távolsághoz képest, amit nekem apámmal való kapcsolatom és a városka jelent. Rengeteg fotót (de nem eleget) készítettem már gyermekkorom legfontosabb színhelyéről, de többnyire mindig kutyafuttában, a lányaimmal sétálgatva, ezért adós vagyok egy elmélyült, meghitt fotózással önmagamnak is. Most csak a legutóbbi két és fél napos ottartózkodásom képeit töltöm fel. Kezdem a városka (nekem örökké falu marad) utcaképeivel.

A mindszenti utcák szélesek, virágosak és gyümölcsfákkal szegélyezettek. Ha megéhezel, jól tudsz lakni séta közben anélkül, hogy bárki zokon venné. Csak akkor szólnak, ha frissen volt permetezve a fa, de általában bio.



Ez az ártézi kút több, mint száz éves. Télen-nyáron csorog belőle a kristálytiszta, finom víz. Az utcákon egyébként több helyen is van kisebb kút, amiket nem zárt el a rendszerváltás.




Ezt a kerítést imádom, meg a többit is. Minden kerítést, ablakot és utcakövet ismerek.


Keresztmamám háza. El lett kótyavetyélve, idegenek lakják


Itt állt nagymamám háza. Inkább nem mondok semmit.



Méhészet egy elhagyottnak tűnő telken.

Mára ennyit tudok mutatni. Holnap még házak, utcaképek.


8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon szép!

Lantos p. István írta...

Thx, Dear Mark! :)

Anna írta...

Na most ezek miatt a fotók miatt el kellett kezdenem szép sorban visszapergetni a régebbi bejegyzéseket és hamarost a végére is fogok érni:) De jó, hogy van, ki így lát!

neuhauser írta...

ugy szeretem ahogy beszelsz...

Lantos p. István írta...

Csak a gyerekekről tudok normálisan beszélni, meg a saját gyerekkoromról. Meg jókedvemben :)

ajsa írta...

Ahogy nézem a képeket, teljesen át tudom érezni, miért vonzódsz ehhez a környékhez, és bennem is felidézi ezt a szülőföld iránt érzett vonzalmat (én is csongrád megyei vagyok). Bár csak így le tudnám én is fotózni... :)

Lantos p. István írta...

:) A következő képeknél bővebben írok arról, hogy mi az, amit imádok ebben a gyönyörű városkában.

neuhauser írta...

" Csak a gyerekekről tudok normálisan beszélni, meg a saját gyerekkoromról. Meg jókedvemben :) "

akkor egy gyökérből fakadunk, kunta kinte §:)