2010. július 9., péntek

És most valami egészen ugyanaz

A fotóban az vonz talán leginkább, hogy egészen kicsi változtatást kell megszokott életritmusomba iktatni, hogy valami olyasmit tapasztaljak, amit kívülről rendkívülinek, szokatlannak, vagy legalábbis érdekesnek találnék. És persze a meglepően kis energiabafaktatés miatt meg is lepődök állandóan. Ma egészen váratlanul feljuthattam a a Párisi udvarral szemközti ház tetejére. Eredetileg Bourel kiállításának megnyitójára készültem, de arra még csak két napja, míg ennek a háznak a tetejére két éve szerettem volna feljutni.



Szerencsém volt abban, hogy kivételesen egész nap tudtam dolgozni mint a gép, ezért nem maradt éjszakára bepótolhatatlan tennivaló, így este hétkor (rohanva ugyan) elindulhattam erre a gyönyörű tetőre. Villámfotózás volt, de ígéretes a látvány. Egész biztos, hogy törzsvendég leszek ebben a házban, de egyúttal ezt is elhatároztam, hogy most már keresek néhány kevésbé kurrens helyszínt, mert szép ez, gyönyörű, de annyi tető van még, ami egészen mástól szép. Hát még, ha belegondolok, hogy a tetőkön kívül mi minden van.


Van például ennek a háznak padlása is, ami pl. a Párisi udvarnak nincs. Miközben ezeket a képeket készítem, egyre inkább érzem, hogy milyen fontos lenne egy profi felszerelés. Valahogy megoldom, végülis ezeket  aképeket eladom. Csak hát éppen azért kell a profi cucc, mert nem adhatok el "selejtet". Persze megoldhatnám lyukkamerával, Holgával, vagy bármiféle művészinek nevezhető eszközzel, de annyian alaklmazzák már az említett "trükköket", hogy idegenkedem tőlük, holott nagyon tetszik közben. Erről külön lehetne hosszasan beszélni. Eleve meglepődve tapasztalom, hogy gyakran töltök fel színes képeket. Valahogy megérett bennem a színes kép becsülete. Azt vettem észre, hogy ha egy kép jó színesben is, az TÉNYLEG jó fotó. Ez nem jelenti azt, hogy nem jó kép az, ami csak fekete-fehérben jó. 







Megjegyzés küldése