Oldalak

2010. július 17., szombat

Dévai Ferences Árvaház

Juli egy hétig gyerekfelügyeletet vállalt a Dévai Ferences Árvaházban, Csobánkán. Ez a Waldorfosoknak egy kötelező gyakorlat, ő most "gyakorolta". Ilyesmiktől kicsit tágul az ember világnézete. Tegnap kocsival elmentünk érte, így rövid sétát tehettem a felújított kastély környékén. Persze engem a még fel nem újított épületek érdekeltek. Amit kutyafuttában lehetett, lekaptam. Ez is olyan helyszín, ahová érdemes lenne visszamenni. Blogomból nem derül ki egyértelműen, de a szocio legalább annyira érdekel, mint a város fotózása, csak ritkán van alkalmam szocioképeket készíteni, hisz' sokkal komolyabb szervezést és lelki felkészülést igényel ez a téma. Van néhány helyszín megbeszélve, meg is csinálom.





Ezen az ablakon évekig tudnék kibámulni. Figyelném, ahogy váltják egymást az évszakok és egyetlen pillanat sem lenne unalmas... ha negyven évvel fiatalabb lennék.






Ezekkel a gyerekekkel fogllakozott Juli. Kicsit vadak. Amikor pár fotót készítettem a fürdőzésről, kérték, hogy mutassam meg a képeket. Amikor fényképezőgépemen (egyetlen vagyonom) mutogattam a képeket, szándékosan lefröcskölték a kamerát. Szörnyű, hogy legtöbb esetben aszegénység, a nyomor inkább a pusztítás, a még rosszabb felé törekvést szüli az építkezés és előrehaladás helyett. Igaz, ez  lehet egyfajta félresikerült önvédelem, hisz' kevesebb energia kell lefelé csúszni, mint fölfelé kapaszkodni. És hát minek fárassza magát az ember, amikor van elég baja amúgy is?



10 megjegyzés:

ajsa írta...

Mind tetszik, de az 5., a csalános kép döbbenetesen jó... mintha valami finom csipke lenne az árnyék.

Lantos p. István írta...

Igen, az nekem is nagyon tetszett. Azért is vettem kicsit kontrasztosabbra.

Marvin írta...

Valami gyönyörű épületek, környezet!
Tiszta romantika. S persze kár, hogy pusztulnak.

Névtelen írta...

A képek, mint ahogy megszoktuk már, mind csodásak. Nekem mégis ezek a vad, fürdőző gyerekek tetszettek. És igen, én is azt gondolom, jó a magyarázatod:lecsúszni könnyebb, mint fölfelé kapaszkodni. Rombolni, mint építeni. (Erről szól a fél világirodalom- , képző- és filmművészet.) Főleg olyan helyzetben, amikor a gyereknek se arca, se gondosan nevelgetett jelleme, de egy saját törölközője sincs... :-(

Lantos p. István írta...

Igen, a gyerekek elleni bűnök a legsúlyosabbak. Minden seb, amit egy gyereken ejt az ember, soha be nem gyógyuló seb. Nem tudom, miért nevezi magát az ember embernek, amikor valójában ugyanolyan ösztönlény, mint bármelyik állat, csak éppen képes tudatosan is tönkretenni a világot és mások életét.

Üveggyöngyjátékos írta...

Szia!

Jelzem, hogy gyógyító üzenetekkel felélesztettem a blogot, ismét nyílt lesz.

Lantos p. István írta...

Helyes!

ORsi írta...

kedves istván, pár perce keveredtem ide a fényképeid közé és csak kapkodom a fejem, azt sem tudom, hova nézzek. olyan szívfacsaróan és csodálatosan mutatod meg a romlás fájdalmas szépségét, ahogyan én eddig csak irodalmi szövegek által tudtam hasonlót érezni.

ha tudnék fényképezni, szeretnék így tudni...

Lantos p. István írta...

Kedves ORsi! Nagyon örülök, hogy ilyen hosszasan elidőztél a képeimnél! Mindig meglepődök, amikor szemebesülök azzal, hogy igenis fontos nekem a visszajelzés.

Lantos Júlia írta...

Még mindig emlékszem a terrorista apácára, aki felügyelt a gyerekekre, sokat elmélkedtem az ott élő cigány gyerekek sorsán, és főleg ezen az apácának készülő hölgyön.( igen eltévedt) Jó, hogy készültek képek, teljesen visszaadják az ottani hangulatot.:)