2010. február 14., vasárnap

Lánchíd

Vannak bizonyos dolgok, amiknek az utóbbi időkben kiemelt jelentőséget tulajdonítok. Az egyik ilyen az a törekvésem, hogy figyeljem magam. És csupán az önmegfigyelésnek egyfajta egyszerűségre, egyértelműségre törekvés az eredménye. Ez persze a képeimen is látható. Régen száraznak tartottam volna, hogy semmi effekt, semmi hókuszpókusz? Nem, de időnként elcsábultam. Most már azonban nem érdekel semmiféle hozzáregélés egy-egy képhez, vagy gondolathoz. Résztvevője vagyok a világnak, nem pedig megalkotója. Ez persze álszerénységnek tűnhet. Nem az. Keserves áldozatok, nagy-nagy feladások eredménye egy ilyen következtetés. De ma már nagyon szomorú lennék, ha bármiféle dologban, amit csinálok, vagy részt veszek benne, az én személyemet emelné ki valaki. Én a szín vagyok, a világ a tónus és a rajzolat. És engem az utóbbi jobban érdekel. Saudek jut eszembe, aki az eredetileg fekete-fehér képeit kézzel színezi. Rajongtam érte régebben. Most megnéztem a weboldalát és azt láttam, hogy nagyüzemben csinálja már, csakúgy, mint Botero a ducis festményeit. Nem vagyok hívő, de a Bibliában intenek: Mindent mértékkel! Az egyik legnagyobb igazság. Bármit túlzásba viszünk, egyszemélyes "multikká" válunk. Csak a szűkszavúság és az egyértelműség hiteles. Az egyértelműségnek persze vannak szintjei. No, azon a lépcsőn kell elindulni.
Megjegyzés küldése