2010. február 28., vasárnap

Holdfény

 
Ma éjjel kivételesen erős holdfény ragyog. A háztetők, az udvaron a fák kékes fényben lebegnek. Minden apró részlet kivehető. Csodálom és hirtelen megértem, hogy milyen hatalmas ereje van a Napnak! Bizonyos jelenségek oly erősek, hatalmasak, hogy csak valamiről visszavetődve foghatjuk fel igazi nagyságukat.

2010. február 26., péntek

Háború után

Mindegyik képhez hosszas kommentet tudnék szőni tavaszról, megújulásról, a napsütésbe kiülő, de arcát nem vállaló utazóról, az önfeledten rám ásító idős úrról, csókról, nincstelenekről. Kérdezhetném, hogy látjátok-e azt az érdekes hasonlóságot, ahogy a buszmegállóban várakozó emberek arcán, haján és az autók fényezésén megcsillan a délutáni nap sugara?
Ma gátlástalan voltam és majdnem minden meglesett pillanatot időben elkaptam. Egyedül egy miniszoknyás, ellenfényben dohányzó vékony bombázóról csúsztam le, mert kitakarta egy ballonkabátos alak. Utóbbi mondatomat nem kéne félreérteni :)

2010. február 25., csütörtök

Kupleráj

Van  a káosznak egy bizonyos fajtája, ami valamiféle újfajta rendet alkotva tökéletesen átlátható. Ilyen az íróasztalom és ez az erdei részlet. Igyekeztem nagyobb méretben feltenni, hogy láthassátok jól azt a gyönyörű vas alkotmányt, amit ott találtam. Ettől függően azért még legyen korpás egész életére a szemöldöke annak, aki ezt otthagyta, de fotózni jó volt. A fabika ráadás, az is ott készült a közelben.

2010. február 22., hétfő

Eladó telek, eladó nyarak

 
Ha rajtam állna, minden kicsi és nagyobbacska gyereknek jutna szénakazal, amit megmászhat, amikor akar. Szerintem ez legalább olyan fontos, mint az a lakópark, ami ennek a mezőnek a helyére épül hamarosan Ürömön.

Egy régi-régi nyaralás

2010. február 20., szombat

Esti séta

No, pontosan ilyen hangulat kell ahhoz, hogy az ember influenzás legyen. Tegnap gyalog indultam ügyeletes gyogyószertárba, mert kicsi Emma beteg. Mire hazaértem, már Csilla is elhasznált egy raklapnyi papírzsebkendőt és mire kiosztottam a szem- és orrcseppeket mindenkinek, már én is csak feküdni kívántam. De aludni persze nem tudtam. Mindenesetre én vagyok legjobban a csapatból, talán éppen a tegnapi nagy sétának köszönhetően. Hát még, ha a hegyekben lett volna a gyógyszertár!

2010. február 18., csütörtök

Rómeó és Júlia - három évvel később

Ez az általam már talán gyanúsan sokat szidott volt lakásom környékén készült. Vissza is fogok még oda menni egyébként, mert ott lakva láttam én, hogy a képen látható ablakok alatt a Kívánság étkezde kivételes fotótéma. Olyan hely az, ahol megállt az idő, ahogy mondani szoktam igen elmésen. Csakhogy ott nem is megállt, hanem egyszerűen nincs idő! Ajánlom mindenkinek, aki az Alsó erdősor utcában jár és éppen megéhezik, mert jól főznek és jó fejek! No, így kell másról beszélni, mint a képről. De hát sokszor nem a kép a lényeg, hanem az, ami eszünkbe jut róla. Ígérem a nem elfelejtett szódás üzem mellé a Kívánság étkezdés fotókat is. Úgyis megvan már beszélve velük pár éve.

2010. február 16., kedd

Kukucs

Először még elmélyülten szemlélődünk. Hosszasan tanulmányozunk egy gyomnövényt, ami a körfolyosó köveinek repedéséből bújt elő. Nem várunk semmit, hanem csak észreveszünk mindent. A vásárolni induló szomszéd nénit, a poroló tövébe piszkító vedlett cicát. Órák telnek el így és nem vesszük észre, hogy korog már a gyomrunk. Később már düledezik a ház. Kopottá és életveszélyesen bizonytalanná válik a hely, ahol felnőttünk. A néhai szomszédnéni már a menny-boltba jár, a cica is az örök vadászmezőkön kergeti a verebeket. Mi még itt vagyunk és az a dolgunk, hogy minden nap megtaláljuk azt az újdonságot, amit még nem fedeztünk fel. És még az is a dolgunk, hogy örüljünk a jól ismert jelenségeknek, régi felfedezéseinknek. Ilyen egyszerű ez :)

2010. február 15., hétfő

2010. február 14., vasárnap

Lánchíd

Vannak bizonyos dolgok, amiknek az utóbbi időkben kiemelt jelentőséget tulajdonítok. Az egyik ilyen az a törekvésem, hogy figyeljem magam. És csupán az önmegfigyelésnek egyfajta egyszerűségre, egyértelműségre törekvés az eredménye. Ez persze a képeimen is látható. Régen száraznak tartottam volna, hogy semmi effekt, semmi hókuszpókusz? Nem, de időnként elcsábultam. Most már azonban nem érdekel semmiféle hozzáregélés egy-egy képhez, vagy gondolathoz. Résztvevője vagyok a világnak, nem pedig megalkotója. Ez persze álszerénységnek tűnhet. Nem az. Keserves áldozatok, nagy-nagy feladások eredménye egy ilyen következtetés. De ma már nagyon szomorú lennék, ha bármiféle dologban, amit csinálok, vagy részt veszek benne, az én személyemet emelné ki valaki. Én a szín vagyok, a világ a tónus és a rajzolat. És engem az utóbbi jobban érdekel. Saudek jut eszembe, aki az eredetileg fekete-fehér képeit kézzel színezi. Rajongtam érte régebben. Most megnéztem a weboldalát és azt láttam, hogy nagyüzemben csinálja már, csakúgy, mint Botero a ducis festményeit. Nem vagyok hívő, de a Bibliában intenek: Mindent mértékkel! Az egyik legnagyobb igazság. Bármit túlzásba viszünk, egyszemélyes "multikká" válunk. Csak a szűkszavúság és az egyértelműség hiteles. Az egyértelműségnek persze vannak szintjei. No, azon a lépcsőn kell elindulni.

2010. február 12., péntek

Szenzáció

Az itt közölt képen semmi különös nem látható. Szokásos havas fák, játszótér, ilyesmik. Unalmas kép is lehetne, de mégis oka van annak, hogy megnyertem vele a világ összes valamirevaló fotópályázatát. Ez az ok pedig nem más, mint az, hogy ezt a képet én tavaly július 11-én délben készítettem! A jelenség mindösszesen 1/250sec. ideig volt látható, tehát pont egy átlagos záridő sebességbe fért bele. Baromi nagy mákom volt!

Sorsvárók

Csak ülnek és várják a jövőt, miközben a várakozás minden egyes pillanata maga a jövő... volt.

2010. február 11., csütörtök

Kép van eladó

Panka juttatta eszembe. Egy barátom irodájába kinyomtattuk vászonra az itt látható képeimet. A barátomnak tetszenek, de vannak munkatársai is, akik meg fellázadtak a látvány ellen, merthogy elvileg nem stimmel a cég profiljába. Így hát most összetekerve várják, hogy gazdára leljenek. Az álló és a fekvő képek is 1 méter magasak és 15 000 Ft/darab lenne az ára, ha valaki éppen megszedte volna magát, vagy elfogyott volna a gyógyszere.

2010. február 10., szerda

Jégcsapok

Vigasztalan környék, de jó ovi. Igaz, én nem bánom az efféle ipari látványosságokat, de szívesebben vinném Emmácskát egy illatozó akácsoron keresztül. De egyrészt tél van, másrészt Csilla viszi reggel Emmát oviba. Meg aztán... mi a franc lehet az az akáCSor?

Egy pano mára

Nézegetem, rendezgetem azt a kevés képet, amit erről a mesés télről lőni tudtam. De még nincs vége persze és ez némileg megnyugtat. Legszívesebben hatalmas gyalogtúrára indulnék egy jó nagy erdőbe, de nincs olyan cipőm, amibe két lépés után ne kéredzkedne be a hó. Ez régen nem zavart, most már zavar. Vagy csak kifogás? Lusta vagyok, vagy csak tudom, hogy a kisebb-nagyobb csodák nélkülem is váltogatják egymást? Nem is olyan fontos megörökíteni, meghosszabbítani egy pillanatot, hogy legalább igazoljuk egykori létét még 100-200 évig, amíg a nyomat, vagy a nagyítás őrzi? Nos, nélkülem is váltogatják egymást a csodák, de attól még nagyon is fontos megörökíteni őket. Közhely, de az élet szépségét az apró örömök sokasága adja. És egy kép szépségén, vagy az általa felidézett emlékeken, érzéseken merengeni apró, de nélkülözhetetlen öröm. Márpedig az öröm nélküli lét olyan, mint a kőleves, amiben nincs kő... vagy rossz mesét idéztem?

2010. február 7., vasárnap

Meseerdő

Mindszentről már írtam, fogok is még. Ez 19-20 évvel ezelőtti kép Pirókával és Gabival. Sajnos a nagymamám már nem érhette meg, hogy megismerje dédunokáját. Keresztmamámnál vendégeskedtünk, aki egyébként nagymamám testvére volt.  A képen látható ösvény vezetett a mi földünkhöz, ahol nagyi termelte a piacravalót. Azt hiszem, az ő halálával ért véget a gyerekkor számomra. Illene róla fotót találni, de félek, hogy csak egy kis vacak igazolványkép van valahol, amiből semmi sem derül ki róla. Most hirtelen elgondolkodtam, hogy a képhez miről is írok? És rá kellett jönnöm, hogy mindszenti nagymamám a múltam, a gyerekkorom, a mese, a természet, a munka és a törődés, a szeretet egyben. Ezért hát minden mindszenti emlékkép az ő (és keresztmama) emléke is egyben.

Tök

 
Kezd érdekelni ez a növény.

2010. február 6., szombat

Töksüket lettem

Ráértem. Persze nem annyira, hogy rendesen megcsináljam, de nem is olyan dolog ez, amin érdemes 20 percnél többet dolgozni. Gondoltam, amíg sül a tök, addig elszórakozok. Lehet, hogy jobban ráhangolódva, jobb tökkel és főleg jobb modellel azért megcsinálom ezt a képet rendesen. Most csak a poén kedvéért raktam fel. Emmácskának tetszett.

2010. február 4., csütörtök

Irodalom

A cím már tévedés! Iroda nincs is, csak lom! De mennyi! Ez a kép egyébként tipikus esete annak, amikor a fotóalany irányít. Alex barátom pontosan tudta, hogy hogyan fog kinézni a képen. Nekem csak exponálnom kellett.

2010. február 3., szerda

Digitális nap

Visszajöttem még egy kicsit. Kíváncsi vagyok, hogy mit vált ki belőletek ez a pezsgően vidám fotóm? Azt hiszem, túl sok Galaktikát olvastam kamaszkoromban.