2010. január 7., csütörtök

A fodrász



Ahogy elnézem, ezer téma van elkezdve, csak nem tudok róla. Fodrászos képem van néhány, erre már csak rá kell dolgozni és már mehet is a kiadóhoz a többi albumom mellé. A fodrász az nálam egy speciális ügy. Nem kell figyelmes szemlélőnek lenni ahhoz, hogy kilógjon a lóláb, miszerint én magam nem járok fodrászhoz. Valami komoly gyerekkori trauma érhetett engem, mert a kötelező fodrászhoz járásról akkor szoktam le, amikor eladdig csillagos ötös kézírásom néhány hét alatt olvashatatlanná, majd nyomtatott betűssé, még később olvashatatlan nyomtatott betűssé változott. De spongya rá! Üsse kő, kézírni nem kő! Nem vagyok én kódex festő. Bár az meg éppen menne... Gondolom, hogy kézírásom elvesztése szoros összefüggésben áll azzal, hogy nem tudtam megtollasodni. Ezt ellensúlyozandó, nem vagyok hajlamos arra, hogy megváljak időnként feltűnő alakzatokat felvenni képes hajzatomtól, mely már akkor kiment a divatból, amikor még divat sem létezett. Ez lehet a kulcs! A DIVAT, amit én nem viselek el. Semmit sem szeretek, amit tömegek követnek. Legjobban a halottaskocsit utálom.

Pedig milyen jó illatok szállnak egy fodrászműhelyben. Meghitt, csendes nyugalom. Csak az ollók halk nyessenése és a nagymellű, miniszoknyás fodrásznő diszkrét kérdései hallatszanak. Nem! Bocs! Tehát a bajsza alatt kívánandó frizuránk iránt érdeklődő mélyhangú fodrászmester mormogása. Vagy a hajmosás! Az milyen jó érzés, ahogy masszírozzák a fejbőrödet, vakarják, gyúrják, hogy majd kitörik a nyakad! És te abbéli félelmedben, hogy esetleg valami korpa, vagy észrevétlen koszocska ékteleníti bozontodat, már előre hajat mostál. És hogy elszáll az a röpke másfél-két óra, míg az ember haját valami rendezett formába terelik.. No, ez az, amire nekem nincs időm!

Megjegyzés küldése