2009. november 11., szerda

Mitől művészi egy fotó?...


...kérdezte egy barátom a minap. Ha csak a fotónál maradunk, akkor is több ezer oldalas kötetre rúghat a válasz, főleg akkor, ha valaki olyan válaszol, aki abból akar megélni, hogy ilyen kérdésekre válaszol. Az tény, hogy én akkor néma maradtam. Most is csupán véleményfoszlányt írhatok, mert a válasz valóban hosszú, de azért talán nem olyan nagy feladat, mint először hittem. Mert végigfutva ezen a problémán eljutottam egy jó nagy közhelyhez: hitelesség. Hitelesnek kell lennie az alkotónak és az alkotásnak. Persze rengeteg művész van, aki át tudja magát és a közönséget is verni, de az megint más ügy. A kulcs inkább ennek a fogalomnak a tisztázásában van. És az viszont kegyetlen végeredményű, ugyanis elég egyetlen hibás, hamis apró részlet, elég egyetlen bizonytalan gondolatfoszlány a munka (alkotás) során és már oda az egész. És ezt olyan időkben kell belátnunk, amikor a felületesség, a sablonok követése és a cinikus hazudozás a már szinte kizárólagos megélhetési feltétel. Lehet, hogy pár éve még hirtelen felsoroltam volna néhány nevet, hogy haragosokat szerezzek magamnak, de már annyian vannak, hogy csak annyit mondok: hadsereg. Hogy szokásomhoz híven lehetőleg rövid maradjon a véleményem, csak annyit teszek még hozzá (végképp értelmetlenné téve megnyikkanásomat), hogy ráadásul általában akkor dől el, hogy valaki nagy művész-e, vagy sem, amikor már személyiségének varázsával, kapcsolataival nem befolyásolja senki ítélőképességét. Úgyhogy aki nagyon a csúcsra akar törni, az leginkább az utókor elismerését vívhatja ki, amivel meg nem tud most itt mit kezdeni igazán. A dologra még visszatérek, mert természetesen nem csupán ennyit gondolok a dologról, viszont megint hajnali három lett valahogy.
Megjegyzés küldése