2009. november 24., kedd

Háztetők alkonyatban



Tizenéves koromban egyik kedvenc könyvem a "Hajnali háztetők" volt. Először csupán a cím miatt. Mintha sejtettem volna, hogy egyszer a távoli jövőben ellenállhatatlan vonzalmat fogok érezni a háztetők iránt minden napszakban. Pár napja elgondolkodtam, mi lenne, ha béna lennék és tolókocsiban kéne megpróbálnom fotózni tovább... brrrr. Most kicsit bezárva (bár a panoráma ötös) ennyit tudtam fotózni hirtelen.

Gyerekkoromban a madarak életritmusa volt az órám. Amikor láttam, hogy eltűnnek az égről a cikázó fecskék, a galambok húznak még egy kört, verebek dúsítják a bokrok sziluettjét és közönyösen néz körbe a világ tetejéről a gólya, akkor tudtam, hogy mehetek haza hurkát, kolbászt vacsorázni, lefeküdni tévézni és kicsit beszélgetni még nagymamaámmal, aki "szömhéjon körösztül" nézte a tévét. Csak ezután döbbentem rá, hogy megint este van, megint besötétedett és én képzeletben újabb dátumot karikázhatok be a konyha falára rajzszögezett Szabad Föld naptáron.

Ma újabb dátumot karikázhattam be a naptáron, mert negyvennyolc éves lettem. A nagy Vakáció megint rövidebb lett egy évvel. Mindig azt hazudom magamnak, hogy nem foglalkozom a születésnapommal, de ez mindig egyre nagyobb lódításnak bizonyul. Eljött Piró és Julika és hoztak szülinapi kuglófot és egy sk. Piró grafikát. Nyüzsi volt, váratlan vendég is, ezért sajnos nem lett igazi családi összejövetel, pedig főleg Julikát alig látom az utóbbi időben. Kicsi Emma lefoglalta őket ugyan, de azért pótolnivaló maradt bőven.
Megjegyzés küldése