2009. november 17., kedd

Hazai Fésűsfonó


Nagyon jó dolog, ha buta az ember, mert megadatik neki, hogy állandóan új és új dologra jöjjön rá. Ma egy gyárat fotóztam egy haverom irodáját díszítendő. A hajdani Hazai Fésűsfonó épületét, üzemcsarnokát. Nagy lányaim anyja itt dolgozott kisemmeremmondani, hogy hány éve. Kíváncsi vagyok, mire emlékszik a fotók alapján. Érdekes módon én sok mindenre emlékszem pl. ennek a képnek láttán, pedig életemben csak másodszor jártam itt. Itt nekem nemhogy megáll az idő, hanem éppenhogy elindul. Látom magam előtt, ahogy bakancsos, overallos munkások lázasan dolgoznak a hatalmas hangár építésén. Látom az átadóünnepélyen mosolygó gyemekkórust, látom a fejkendős szövőnőket. Látom Gabit is, ahogy a '70-es években miniben szaladgál le és fül a gyárudvaron, a lépcsőkön. Látom a fáradt és csalódott (de még enyhén bizakodó) arcokat, amikor megtudják, hogy a hatalmas gyárat végleg bezárják. Hordják el a gépeket (szarér'-hugyér' jól informáltaknak), osztják a helyeket GMK műhelyeknek, kereskedőknek. A termelést átveszi a kereskedés, ami valójában azt jelenti, hogy megpróbálunk a nullából megélni. No, a végeredményt pedig itt láthatjátok, a fotón.
Megjegyzés küldése