2009. október 2., péntek

Egy kis csend

Talán fura, hogy egy fotográfus blogjában bukkantok olyan bejegyzésre, ahol nincs kép. Több oka van ennek. Az egyik biztosan az a brutál influenza, ami most oly lustává tesz. De oka az a sok többi fotó is, ami viszont elönti a netet, az utcákat a sajtót. Kiváltképp a digitkorszak óta képeskönyvvé vált a világ és én ezért nem annyira rajongok. Olyasmi következményei vannak, mint amit például akkor tapasztaltam nemrég, amikor az Erzsébet téren árultam a fotóimat. Sokan megálltak és vettek is, de kb. a nyersanyag árára lealkudva a képek árát. Ez még OK!, legyen a falán mindenkinek tőlem fotó és unja meg. De egy 10-11 éves forma kiscsaj elhaladva és fotóimra bandzsítva annyit mondott távolodtában: "Ezt én is meg tudom csinálni, hogy letöltök a netről képeket és kinyomtatom."  Vannak mondatok, amikre megmozdul bennem a szunnyadó vadállat. De nem szabad meglepődnöm ezen a reakción. Főleg úgy, hogy "munkásságommal" a legkisebb mértékben sem vagyok megelégedve. Ha a retinám mögül ki lehetne nyomtatni azt a rengeteg képet, amit ott tartok, akkor talán összejönne egy komoly anyag. És persze ugyanígy vagyok a zenével, meg az írással is, csak utóbbiakat fel sem merem venni önmegvalósításom várólistájára, mert akkor biztos, hogy tömegverekedés lenne azon a hosszú, kietlen, de színes tervekből álló soron ott a fejemben. Jövő hét végén izgalmas helyszínekre megyek és teszek fel képeket. Addig kúrálom magam, fekszem fixen lehetőleg. Gondoltatok már arra, hogy milyen paradox helyzet, hogy az ember halálra dolgozza magát az életben maradásért? Választhatsz a kivégzési formák közül.
Megjegyzés küldése