Ezeket a képeket tegnap készítettem. A Budaörsön rendezett Passió játékra mentem fotózni és út közben láttam meg ezt a képet. Mire kiszálltam a kocsiból és visszasétáltam, már nem volt ott a kisfiú a kerítésnél, de megkértem, hogy álljon oda úgy, mint ahogy én megláttam. Azt hiszem, azért fogott meg a látvány annyira, mert már megint saját nyomorom juthatott eszembe róla (:). Piró és Julika kb ilyen környezetben nőtt fel, de talán nem volt ilyen jó állapotban az ürömi házunk. De mielőtt vigasztalni, vagy épp letolni készülnétek: Nem azért írom ezt, hogy panaszkodjak. Inkább csak érdekes viszonyítási alap. Ha egy helyzetet megszokott az ember (mint én anno az állandó szegénységet), akkor nehezen tud azon változtatni, ha akar egyáltalán. Egy ilyen kép tehát lehet elgondolkodtató, de nem feltétlenül szomorú az üzenete. Ahogy Erdman mondja az Öngyilkosban: Annyi minden van, még szakállas nő is van! Az idézet nem pontos, de a gondolat igen!
1 megjegyzés:
Számom ra egyáltalán nem közvetít szomorú üzenetet. tavaly Erdélyben jártam, egy kis faluban. Egy hétig éltünk gyakorlatilag együtt az ottani emberekkel, befogadtak minket, és hagyták, hogy szinte a legintimebb pillanataikba is betekintést nyerjünk, sőt fotózzuk őket. megtanítottak valamire: nem feltétlenül az anyagi javak teszik boldoggá az embert. A legszegényebb faluszéli cigány is képes őszintén belenevetni a világba, mert bent bizony napsütés és boldogság van... Azóta próbálok eszerint élni :)
Szép napot neked :)
Megjegyzés küldése