Oldalak

2009. június 16., kedd

Jó hírek rossz időkben






Az elmúlt néhány napom igen eseménydús volt. A már hagyományos Ürömi Fesztiválon a KFT lépett fel. Kibringáztam. Piróval, Julival (nagylányaim) és Gabival (nagylányaim mamája) végigbizseregtük, tempóztuk a koncertet. Nagyon jó érzés volt, hogy Dráni és Náti igen feltűnően kiintegetett nekünk a színpadról. Náti gitárja éppen bejáratós volt. Élesben itt próbálta ki először. Ezt az első pár szám bánta kissé, de aztán leszakadt az ég. Naggggyon jól szólt! Gabi bemutatta nekem Balina Gyulát, aki Juli zongoratanára és (kicsi a világ) Nátival együtt zenélt régen. Tehát eleve jó nap volt, de még nem ért véget! Balina Gyula a végén megkérdezte, hogy nincs-e kedvem együtt zenélgetni vele. Konzit végzett, sokkal képzettebb, mint én. Dadogtam is kicsit, de a zenészek megérzik általában, hogy milyen formációból sülhetnek ki jó dolgok. Úgyhogy kivételesen félre fogom tenni aggályaimat és igenis zenélek újra. Koncert után keveset, de annál jobbat beszélgettünk Dránival, Nátival és kicsit Marcival is. Dráni elmesélte egy régi esetünket, amikoris még Békásmegyeren átfestettük a bringáját feketére. Nagyon ronda lett, azt mondja, hogy azóta sem ült fel arra bringára :) No, de a végére hagyom azt, ami már hétfőn történt. Irgalmatlan, hajnalig tartó fejfájás után lezsibbadva a következő levelet olvastam Dránitól:

"Van egy profi fényképezőgépem. Te már biztos csak digitálissal dolgozol, de mégis te vagy az egyetlen, akiről el tudom képzelni, hogy időnként használ negatívot.
Ha így van, szívesen neked ajándékozom.
Hm?
Dráni"

Nos hát, Bornai Tibornak ajánlom ezt a pár képet, amit 2007-ben készítettem analóg géppel. Nagyon köszönöm neki innen a gépet is, meg a gesztust is! És még egy érdekesség, hogy a fejfájásos álmom arról szólt, hogy valaki egy filmes fényképezőgépet akar nekem eladni, de nem tudom megvenni, pedig baromi jó lenne! Már nem fáj a fejem :)



2 megjegyzés:

gliv írta...

Jaj, de jó, hogy idekeverdtem :) Mindig is imádtam a képeidet, és a stílust, ahogy írsz.

Sok sikert a zenéléshez, és az új analóghoz!

Azt hiszem, gyakori látogatód leszek, ha nem bánod :)

gliv

Lantos p. István írta...

gliv! dehogy bánom, dehogy bánom! Örülök neked!